Mélybarna szemeivel az ölembe könyörögte magát Limonádé a máltai selyem, aki egy hétre ide költözött hozzánk friss vidéki levegőt szívni. No meg szaladgálni a kertben, lepkéket kergetni, és boldog szabadsággal ugatni mindent és mindenkit, mint ahogy a nagy kutyáktól látta. Én pedig írhatok csendben és nyugodtan. Azt, amit gondolok a világról, amire és ahogy visszaemlékezem az elmúlt hétből. Van mire és van kikre. Talán a leglényegesebb – és ez egyre inkább tudatosul bennem – hogy nem az a fontos, milyenek vagyunk, hanem az, hogy kik is vagyunk valójában. A való világ azonban ennél sokkal, de sokkal egyszerűbb ugyanakkor sokszínűen szürkébb. Lassan elfelejtünk örülni. Csak a rosszat látjuk meg, csak azt vesszük észre. Pedig, ha valamikor, akkor ma különösen meg kellene becsülni mindent, ami és aki sikeres, és elkövetőin kívül másoknak is hasznára válik.

Alföldi rendesen belecsapott a lecsóba. Megkavarta a politikusokat és magát a politikát is. Pedig nem tett mást, mint orális szex-től mentes életet kívánt egy őt provokáló felkészületlen újságírónőnek. Tette ezt a Nemzeti direktoraként, a nemzet nyilvánossága előtt. Ezen sokan és joggal döbbentek meg. Aztán lassanként tisztult a kép. A felmentésére játszók arcáról hamar lefagyott a mosoly. Az illetékes miniszter a Parlamentben még az igazgató menesztését lebegtette meg. Két nappal később azonban már beérte egy ejnye-ejnyével. Talán mert rájött, hogy kultúrállamban a pártpolitika a színházban legfeljebb a súgólyukban kaphat szerepet. FIDESZ-hez közeli művészek döbbentették rá erre.

Nem vagyok prűd, de igazat adok azoknak, akik azt mondják, mást kíván a nemzet színházának színpada és másra adnak lehetőséget egy avantgarde színház deszkái. Nagyon meglepődnénk, ha kedvenc cukrászdánkban velős pacallal kínálnának bennünket, miközben mi egy édes, omlós somlóira vágytunk. Amúgy meg, hogy is nézett volna ki, ha a kormány úgy táncol, ahogy a JOBBIK fütyül? A következetesség is dicséretes. Annak idején egyik miniszterüknek adtak menlevelet, amikor kiderült, hogy az amerikai elnökkel ellentétben nem az orális sex-re helyezte a hangsúlyt. Ennél is tovább lépett. Ennek ellenére maradhatott.

Az MSZP belső hatalmi harca egyre nyilvánosabban zajlik és egyre nyilvánvalóbb. Úgy akar megújulni, hogy ellenáll minden személyi váltásnak. Az, hogy elfogadták Gyurcsány pártszavazási javaslatait, sokat mond. Hogy ennek mi lesz az eredménye az még bizonytalan, de azt tuti felmérhetik, hányan vannak és hányadán állnak. Ha pedig hajlandók lesznek kinyitni a kapukat, akkor új tagokat nyerhetnek, amire nagy szükségük lenne. Természetesen az új emberek veszélyeztethetik a régiek pozícióit. Az élet végül is így működik. A Demokratikus Koalíció Platformmal nagy követ dobtak az állóvízbe, aminek hullámai a párton belül akár cunamit is okozhatnak, amiről azért tudjuk, hogy miként söpör el válogatás nélkül értéket és értéktelent egyaránt.

A múlt héten vettünk MOL részvényeket. Mi magyarok valamennyien. Úgy 500 milliárd forintot költöttünk rá. Ez mindegyikőnknek 50ezer forintjába került. Csecsemőknek és nyugdíjasoknak egyaránt. Még egy háromtagú család is egyhavi teljes fizetését költötte erre. Felmerült bennem, hogy most akkor tőzsdézhetnek-e a pénzünkkel vagy sem? Nem tudom eldönteni. A magánnyugdíjpénztáraknak ugyanis bűnükként rótták föl, hogy eltőzsdézték a befektetők pénzét. Mivel kölcsönből vettük az olajrészvényeket, akkor ugye tovább nőtt az eladósodottságunk? Tény, hogy abból vették, vettünk MOL részvényt, aminek a visszafizetésével az államadósságot lehetett volna csökkenteni. Hitelből fizettünk egy cég résztulajdonlásáért, amit azonban rövidesen törleszteni kell. De miből? Ez bizony a spekuláció drága ára lesz. Hogy is mondta erre Józsi a söprögető közmunkás? Mit izgulunk, csak a nehezen megszerzett tartalékot éljük fel! Így utólag azért már érthető az a néhány nappal korábbi furcsa kormányfői nyilatkozat, amelyben Orbán Viktor felmentette a polgármestereket az önkormányzatok eladósodottságának felelőssége alól.

Ebben a nehéz időben magunkkal szembeni kötelességünk keresni és megtalálni azt, ami örömöt szerez. Nálunk a családban ezt nem is olyan nehéz meglelni, hiszen az unokák és Leila most is gondoskodott arról, hogy újra írjak róluk a blogomban. Barniék tovább menetelnek sikeresen. A foci diákolimpia megyei döntőjét is megnyerték és megcélozhatták június végére Miskolcot, ahol más megyék legjobbjaival találkoznak majd és mérik össze tudásukat. Húga Dorina és „a csopi” már túl van a Hip Hop országos döntőn, ahonnan bronzéremmel tért haza. Fanni pedig a ritmikus gimnasztikázó Kristály Kupáján Kaposváron a dobogó második fokára állhatott fel és Pécsen is megnyert egy versenyt. Leila kicsit távolabb, Kínában tett ki magáért. A világkupán biztató teljesítménnyel, újra a tőle megszokott formát mutatva az 5. helyen végzett. Ezek az igazi örömök, amit kívánok mindenki másnak!