Messze még az uborkaszezon. Ennek ellenére vagy éppen ezért a németek hasmenése és felelőtlen kapkodása, csapkodása igen érzékenyen érintette az uborkatermelőket. Főként spanyol honban, de nálunk is nagy kárt okoztak. Van elég baja az agrár világnak és akkor még ez is. Globalizálódó környezetünk lokális tragédiái. Miközben járvány ügyben a homályban tapogatóznak európainak mondott, magukat hozzáértőnek tartó intézmények, itthon a mi somogyi Kötcsénk földjén a megvilágosodás pillanata jött el. A híradások szerint Orbán Viktor miniszterelnök érdekeset szólt. Azt mondta: háborúban állunk, és ha nem győzzük le az államadósságot, a munkanélküliséget, akkor azok győzik le Magyarországot. Na ezt eddig is tudtuk, de mondja meg valaki, hogy csapataink jelenleg támadnak, vagy csak védekeznek? Esetleg csak tanácskozunk, miközben reszelgetjük körmeinket?
A Nemzeti Összetartozás Napján, a trianoni emléknapon Ópusztaszeren és sok helyen az országban a túlélést ünnepelték a résztvevők. Azt, hogy a nagyok akarata ellenére még mindig itt vagyunk és itt élünk a Kárpát medencében, több mint 10 millió magyar. Szólt az ünnep a határon túliak kettős állampolgárságának megadásáról is. Halottuk a szavakat Erdély teljes autonómiáját követelve. Ami érthető, ha azt vesszük, hogy úgy 60 évvel ezelőtt kvarcfalvai gyerekpajtásommal levelezve a borítékra még azt írtam ”MAT”, ami annyit jelent, hogy Magyar Autonóm Terület (Tartomány). Úgy két évvel ezelőtt március 15-én miniszterként Székelyudvarhelyen, az ottaniak meghívására tapsokkal kísért, fütyülés nélküli, ünnepi megemlékezést mondtam több ezres hallgatóság előtt. A realitások talaján maradva magam is szóltam a részleges, például kulturális autonómia szükségességéről. Pedig az akkori kormányszakértők határozottan óvtak ettől a felkészülés során. Ennek ellenére vállaltam és nem bánom, mert hiszek egy normalizálódó világban. Egy olyan világban, ahol a nemzeti összetartozás napján még Tőkés László sem engedheti meg magának nemzetárulónak nevezni Medgyessi Pétert, Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont. Így együtt sommásan. Nem tehetné meg, mert nem igaz, másrészt, meg aki mondta annak semmi erkölcsi alapja nincs erre. Először a családjával szemben lennének elmulasztott kötelességei. Vagy, ha mégis mondja, akkor az nem múlhatna el következmény nélkül. Így azonban ez a nap egyelőre inkább volt a megosztottság napja, mint az összetartozásé. Sajnos még mindig itt tartunk.
Mint ahogy a múlt hét eseményei is ezt erősítik. Már a pedagógusok is tüntettek. Semmi másért, csak azért, hogy hallgassák meg véleményüket a nemzeti konzultáció részeként. A fegyveres testületek képviselőinek követelését, kérését komolytalannak minősítette a vezér, és bohócügyi államtitkárához irányította őket. Nem volt ez különb annál, mint amikor pár éve az akkori főnök nemes egyszerűséggel azt mondta, aki elégedetlen, annak el lehet mennie. E vonatkozásban egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz.
Réthelyi Miklóst, a jelenlegi kormány legidősebb és tudós tagját megszégyenítették az operaházi kinevezési színjáték során. Hol van itt az önállóság elismerése, a kor tisztelete? Ez aztán az igazi bohóckodás. A miniszternek, akinek emiatt a hírek szerint rövidesen mennie kell, egyetlen vállalható útja maradt. Ezt megelőzve emelt fővel lemondani, önként felállni székéből. Ne ragaszkodjon hozzá! Ennyit nem ér meg az a szék. Én csak tudom.
Aztán ott volt a „Csillag születik” döntője. Kit a zsenge kora hamvasságáért, kit hátrányos helyzetében is vállalt akaratáért, kiket a csapatmunkáért, kit pedig a különleges tehetségéért és tudásáért csodálhattunk. Végül kicsinyke csillagocska született. Azzal, hogy a kézdivásárhelyi szimpatikus kislegényt hozták ki győztesen, akárkik is tették, ezzel magunkat csaptuk be. Tanulni kellene abból, hogy a szavazások eredményét mostanság egyre gyakrabban megbánja ez az ország. Trianon emléknapja sem lehet magyarázat erre és még kevésbé indok.
Ha már érték, akkor a dél-alföldi kisvárost említem. Ötödször rendezték meg a pálinka ünnepét. Politikusok, szakemberek, sőt szakember politikusok szóltak a pálinkáról és kóstolhatták sokan a helyi minőséget. Az összegyűlt vendégsereg megcsodálhatta Békési Zoltán és családjának újabb produktumát, a zsinagóga épületéből átalakított impozáns Szilvapálinka Centrumot. Magyarországon ebben a műfajban ma ez a mértékadó érték. Egy család 27 éves, céltudatos munkájának újabb, valamennyiünket gazdagító eredménye. Szerethető, mert a miénk, mindannyiunké, akiknek fontosak a hungarikumok. Mert a hungarikum nem a múltba révedést jelenti, hanem olyan örökséget, ami ma is érték, aminek aktualitása is van. Olyan érték, amivel hozzájárulunk a világ egyetemes kincsestárához. Az értéknek, az érdekek fölé kell emelkednie! Régen rossza, ha az érdekek határozzák meg az értékeket, mint ahogy ezt a mindennapjaink során gyakran tapasztaljuk. Így születnek jobb oldali és baloldali értékek, ami valójában nincs. Csak egyetemes értékek vannak. Vagy érték, vagy nem. A hétvégén tanultam még valamit Békésen: a hatalom értéke, az érték hatalma. Jó lenne, ha ezt sokan felismernék és elfogadnák.
Színes volt a mögöttünk hagyott hét, más miatt is, mint amiről eddig írtam.
Az egyesületünk, a Somogyért május végi 17. születésnapjához kapcsolódóan megtartottuk hagyományos éves küldött közgyűlésünket. Munkás, eredményes évet zártunk. Egyben elkezdtük a felkészülést az őszi, négy évre szóló soros tisztújító közgyűlésünkre. Fiatalítanunk kell az elnökséget. Át kell gondolnunk, hogy csak azok vezessék tovább az egyesületet, akikben van ehhez kellő bátorság, akikben kortól függetlenül van elegendő tűz. Soha ekkora szükség nem volt párthoz nem kötődő, a politikai középen elhelyezkedő, szakmailag felkészült, gerinces emberekből álló, közösségi szerepet vállaló civil szervezetre, mint manapság.
Kellemes élmény volt a Vígszínházban az a műsor, amit Izrael függetlenségének évfordulóján láthattunk meghívott vendégként. A Hóra Jeruzsálem csoport az autentikus zsidó tánckultúrát hozta el Budapestre.
Más élményt adott és szívünkhöz közelebb álló volt Győrben az az évzáró táncest, ahol Dorina unokánk hatszor is a színpadra lépett. Már ideje volt megnézni őt is. Régi tartozásunkat róttuk le ezzel. Lelkesen és ügyesen teszi a dolgát. Közben még mosolyogni is tud. Tartsa meg ezt a képességét nagyon sokáig, az emberi kor legvégső határáig. Mindig akarjon és tudjon mosolyogni. Ha már ott voltunk természetesen megköszöntöttük névnapján Anitát.
Útközben pedig az egyik benzinkútnál az újságos polcra tekintve megakadt a szemem a Nemzeti Sport Magazin legfrissebb számának címlapján, ahonnan mint „Macskanő”, Leila tekintett vissza rám. Korábban ugyan említette, hogy meghívták egy fotózásra, ahol jól érezte magát és interjút is készítettek vele, de bevallom már el is felejtettem. Így aztán a meglepetés erejével hatott rám a találkozás. A képek valóban szépek, hangulatosak. Amit és ahogy a kérdésekre válaszolt azt mutatja, hogy különleges értékek rejlenek benne. Ha ezeket jól hasznosítja boldog ember marad élete végéig és közvetlen környezetén kívül sokaknak ad örömöt eredményeivel.
