Egyre több ellenség és ebből fakadó nehézség vesz körül bennünket. Mindez annak ellenére, hogy nap, mint nap fohászkodunk országunkért, családunkért, magunkért. A látszat szerint nem sok sikerrel. Gondoltam, hogy az okokat kellene megszüntetni, vagy legalább megváltoztatni. Ezért a mögöttünk hagyott hét egyik reggelén misét mondattam az ország és a magánéleti ellenségeink lelki üdvéért. László atya, akivel évtizedek óta ismerjük egymást, maga is elcsodálkozott. Ilyennel még nem találkozott. Úgy látszik ennek is eljött az ideje, gondoltam magamban. A rontók lelkének javulása kecsegtet némi reménnyel.
Mindez fontos lépés lehet a megoldás felé. Ugyan úgy, mint miniszterelnökünk kényszerű koncepcióváltása. Orbán Viktor végre rájött, hogy amit nem tudunk megváltoztatni, annak hiábavaló ellenszegülnie. Eredményre vezetőbb lehet az élére állni. Így sokkal nagyobb esély van arra, hogy a folyamatokat, számunkra kedvezően befolyásolhatjuk. Részt vehetünk a rend kialakításában, és nem elszenvedjük azt.
A külső-belső rend meglétéről, vagy hiányáról, illetve összefüggéseiről határozott véleményem van. Hat évtizednyi tapasztalatom mondatja velem, hogy akinek nincs rendezett családi élete, takaros háza, lakása, attól semmi jót nem várhat a köz, ha esetleg vezetővé választják. Nincs kétféle én. Rendetlen, rendezetlen portájú embereket nem szabadna még egy kis falu polgármesterének sem megválasztani. Családját elhagyó politikusokra nem bíznék nagy közösséget. Aki nem tud kicsiben egyensúlyt tartani, az nagyban sem képes erre. Sajnos a jelenleg Somogy megye élén állók köréből is számos ezt igazoló példát lehet mondani. Hamisak és hiteltelenek azok a vezetők, akik becsapják, megcsalják, elhagyják sajátjaikat. Elérte őket a „mindent megtehetek” szindróma. A hatalmi gőg, a csábító lehetőségek utáni vágy, a kisebbségi érzés kompenzálása vezetett a „felcsinált” vezetők családi életének kisiklásához. Szegény, szerencsétlen, megbomlott lelkű, muszáj Herkulesek.
A rend és a bizalom kézen fogva járnak. Bármelyik hiányzik oda az egyensúly. A társadalomé éppen úgy, mint az egy szál magában álló ember lelki egyensúlya. És mindené, ami közte van. Ma valamennyi bajunk forrása a bizalomvesztés, a bizalmatlanság. A bizalmat azonban nem elég áhítani, azért bizony keményen meg kell küzdeni. Ráadásul a szereplők mindegyikének azonos hullámhosszra kell hangolódnia. Csak így teremthető meg az áhított bizalmi tőke, ami nélkül nincs jó üzlet. Sem Brüsszelben, sem Strasbourgban, sem Budapesten, sem Kaposváron.
Aztán ott van a rend és setét árnyéka a rendetlenség, ami ma körülvesz bennünket. A többség áhítozza a rendet, de tétlenül várja, hogy majd valaki megteremti. S ha ez a valaki elkezdi a rendteremtést, akkor bizony kézzel-lábbal hadakozunk ellene, mert hogy a rend bizony kényelmetlen is tud lenni. A felülről teremtett rendre pedig hajlamosak vagyunk ráfogni, hogy diktatúra. Ezért aztán sokkal emberibb és elfogadhatóbb, ha alulról kíséreljük meg felépíteni. Magunkban kell elkezdeni. Először saját belső rendünket kell megteremteni. Ezzel együtt családunkban és munkahelyeinken, városainkban és falvainkban kell rendet tenni. Azután majd érezhető lesz a rend az országban is. Ez mutatja meg ki is az ember. Az igazi emberek teremtenek, alkotnak, míg az álemberek felélnek, pusztítanak. A csodára ugyanis nem elég tátott szájjal várni, a csodára fogadókésznek kell lennünk. Egyelőre azonban nincs se bizalom, se rend. Sem alul, sem pedig felül. Sem a részekben, így aztán az egészben sem.
Közismerten rendpárti vagyok. Kifejezetten zavar a káosz. Ennél jobban csak azok, akik a káoszt okozzák. A közvetlen környezetemben is igyekszem rendet tartani. Időről- időre nekiveselkedem, de soha nem érek a végére. Valószínűleg ez így van rendjén. Most éppen a dolgozó és egyben könyvtárszobámban, a felhalmozódott irat és könyvkupacokat szortírozom, a fiókok tartalmát válogatom. Ezzel párhuzamosan a Somogyért Egyesület irodájában is eljött a rendrakás ideje. Az új, nagy feladatoknak áttekinthetőbb környezetben vágunk neki. Közben szépen, sorban állítom be az ez évi, háromtucatnyi, különböző pálinkám alkoholfokát, fényesítem, palackozom őket, és pontos nyilvántartást készítek róluk. Közel 150 liter, 40 fok körüli párlatról van szó. Természetesen ez évben is bekerültek vagyonnyilatkozatom neves helyére, amit ma reggel adok le.
Jutkám közben a családi fotóalbumokat rendezgeti. Pár éves restanciája jött össze. Közel öt év termése terpeszkedik a nagyszoba közepén, évfolyamonként kiterítve. A közös mellett, mind a három gyereknek külön albumai voltak. Amikor új életet kezdtek, vitték magukkal. Nem keveset. Több mint tizet fejenként. De még most is kapnak utánpótlást. Leila képfolyóméterei pedig még itthon gyűlnek továbbra is.
A politikában folyik a mozgósítási harc. Ki tud több embert az utcára vinni? A módszerben sem válogatnak a szervezők. Itt most ne menjünk bele a számháborúba, ami már-már óvodás tempót vett. A befolyásoló tényezők azonban cseppet sem mellékesek. A kormány mellett demonstrálni van, akiknek kötelező, van, akik kötelezőnek érzik. Több kenyeret, vagy kenyérre valót remélnek tőle. A mást, a jobbat, az élhetőbbet akaró ellenzékiek munkahelyüket, egzisztenciájukat, nyugalmukat kockáztatják. Ezért aztán sokan félnek véleményt mondani. A kaposvári Kossuth téri demonstráció hangosításához is nehezen kaptak áramot a szervezők. A környező épületek, boltok tulajdonosai, bár cinkos kacsintással biztatták a szervezőket, de áramot féltek adni. Lehet, hogy alaptalanul, de tartottak a retorziótól. Ezért torz a kép. Az egyik többet mutat, a másik kevesebbet a valóságosnál. Ez vitathatatlan. A torzítás mértékegysége az „egy sumák”. A mértéke, mennyisége azonban ismeretlen. Csak megbecsülni lehet. Kinek-kinek szíve, vagy éppen vágyai szerint. Kaposvár város szombat esti báljában mindebből semmit sem érzékeltünk. Jó társaságban, remekül éreztük magunkat. A kétnaponkénti kondi edzés jótékony hatását érezve pedig nagyot táncoltunk.
