Az éjjel esett havat már ellapátoltam. A cserépkályha halkan duruzsol. A vasárnap reggeli csendet kihasználva ültem le írni. Ifjú koromban minden bizonnyal a „Jobb hóban ……, mint hében-hóban” címet választottam volna. Amúgy mindenki gondoljon azt, amit akar. Már mint, mi az amit jobb?
Az agyam megáll ettől, a média által is gerjesztett hisztitől, ami a beköszöntő telet fogadta. Hát milyen legyen egy normális tél, ha nem hideg és havas? Tegye mindenki a dolgát! Akinek a havat kell hánynia az azt, akinek a meleget kell csinálnia az azt, akinek egyebet szolgáltatnia, vagy a falvakat, városokat működtetnie az azt, akinek másokra is figyelnie kell az azt. Sajnos szegényedik az ország, egyre több az elesett ember. Vigyázni kell rájuk. Segíteni őket emberi kötelesség, akár önhibájukon kívül, akár saját maguknak felróható okok miatt jutottak nehéz helyzetbe.
A havat pedig szorgalmasan söpörni és lapátolni kell járdán, udvarban kinek-kinek hol. Magam is megizzadtam benne néhányszor. Mert nem vigyáztam rá is fáztam. Kicsit megtaknyosodtam. Nem úgy, mint az egyszeri ember, aki szerint a söprés az asszony dolga, a lapátolás meg a férfiemberé. Ezért aztán amikor esik a hó félóránként kiküldi a feleségét, hogy söpörje el azt a fránya havat :-).
Aki viszont szereti a téli sportokat és a havas tájat most aztán élvezheti. Én például első menyasszonyommal a pár napos sítúrát választottam. Ezért is csúszott néhány napot ennek a blognak a megírása. Murauban, ahol szinte csak magyar szót lehetett hallani és elvétve találkoztunk más nemzetségbéliekkel, napi 4-5 órát száguldoztunk a lejtőkön. Persze csak visszafogottan. Nincs is egészségesebb, és sokakkal ellentétben állítom, hogy nincs biztonságosabb sport, mint a sí. Mindenkinek illik tisztában lennie képességeivel és ennek megfelelően megválasztani a pályát, a sebességet és a társaságot. Ilyen egyszerű. Mint a politikában. Ez is, az is intelligencia kérdése.
Megyei közgyűlésre gyűltünk össze a hét elején. Volt bőven napirend, feladat meg egyelőre semmi. Most jön el a szorgos, önigazoló semmittevés ideje. 26-28 milliárdról, egy századára, 300millióra csökkent a költségvetés. Ez nem többre elég, mint a negyedére csökkent, most már csak 27 dolgozó munkájának bérére, az irodáik fűtésére, világítására, takarítására, telefonjaikra, számítógépeikre, felhasznált papírjaikra és autóik tankolására. De arra már nem, hogy az érdemi munkavégzés tárgyát finanszírozzák. Példaként említem, hogy továbbra is van nemzetközi referens. Természetesen kell, mert lenne ilyen feladat. A költségvetésben azonban egyetlen forint sincs a nemzetközi feladatokra. No comment! A közel félszáz intézmény irányítása, működtetése, a 4500 dolgozóval együtt máshova került. Megszűntek a társulások. Az államé lett a teljes megyei vagyon, kivéve a megyeházát. Ugyanakkor változatlanul megmaradt az elnök mellett a két főállású alelnök, a főjegyző és az aljegyző, fejenként havi félmilliós javadalmazásokkal, mintha mi sem történt volna. A bérek mellett pedig, titkárnők, gépkocsik és gépkocsivezetők. Na meg az elnöki szakértőknek nevezettek, a korábbi szép számban. No comment!
Egyedül a Rippl-Rónai gyűjtemény az, ami nem lett az államé. Kaposvár kérte, Kaposvár kapja. Ez öröm, de látva a város eladósodottságát nem csak attól félek, hogy jut-e rá kellő erő és figyelem. Rossz álmaim közé az is belopakodik, hogy kényszerből, vagy a könnyebb út választásából a város a gyűjteményt, vagy annak egy részét, egy-egy darabját ajánlja majd fel további hitelfedezetként a bankoknak, akik örömmel elfogadnák. A Rippl-Rónai képek értéke időállóbb, mint néhány lerobbant ingatlan. Lassan majd elfogy, mint az a bizonyos családi ezüst. Ebből az álomból felébredve vizes a takaróm. Örülök, hogy csak rosszat álmodtam.
Volt ezen a közgyűlésen egy s más említést érdemlő történet. Ott volt mindjárt a bizottsági helyek felosztása. Két bizottság 14 képviselő részére. Magától értetődő, hogy 7 az egyikbe, 7 a másikba. De nem Somogyban. A külön javaslat ellenére - hogy legyen 7-7 fő és takarékossági okokból ne kapjanak többlet pénzt a képviselők a bizottsági tagságukért - a megyei vezetés ragaszkodott a 6-6 főhöz és a plusz pénzhez is. Így aztán két főnek nem jutott bizottsági hely. Naná, hogy ez a kettő pont a két somogyértes lett.
A tegnapi Somogyi Hírlap is reagált erre, utalva Kövér Pisti Facebook-os bejegyzésére. A megyeháza sajtósa, vezetői bíztatásra finoman szólva mellébeszélt. Egyértelmű volt, hogy előre megírt forgatókönyv szerinti színjáték zajlott a megyei közgyűlésen. Megjegyzem, hogy miközben én valamennyi fideszes, meg a Fideszbe, vagy a közelébe dezertált volt somogyértesek jelölését is támogattam, az ő ujjuk görcsbe rándult amikor a Somogyért képviselőire lehetett volna voksolni. Másfél éve ugyanezen vezetés mellett Kövér Pista még a Gazdasági Bizottság elnöke lehetett. Mi változott azóta? Minden kétséget kizáróan ennyire félnek tőlünk és ennyire kisstílűek.
Az már csak hab a tortán, hogy a „Magellán–díjas” elnök, az azori-utazó Gelencsér Attila az előző közgyűlésen még kijelentette: a létrehozandó bizottságokban minden képviselőnek lesz helye. Ezt az embert eddig sem az igazmondásáért szerettük. Már aki. Ráadásul tanácskozási joggal minden képviselő, törvény által biztosított joga, hogy részt vehet a bizottsági vitákban, kérdezhet, véleményt mondhat. Lehet, hogy ezt sem tudták?
Mint ahogy az elnök és mindegyik alelnök, két közgyűlés közötti szokásos beszámolójában, mint végzett munka, ott szerepelt a frakcióüléseken való rendszeres részvételük. Ehhez csak azt kell tudni, hogy pont az ő kezdeményezésükre – mert a Fidesz mellett csak a Somogyértnek lett volna frakciója - lassan másfél éve megszüntették a frakciókat a somogyi közgyűlésben. Ők meg az írás szerint rendszeresen részt vesznek a nem létező frakció, nem létező ülésein. Igazmondás ó!
A legjobb azonban az volt, amikor az elnök személyes javaslatára és aláírásával, a munkaterv tervezetébe pótlólag írásban beemelték a következőt: „Február 24. (Kaposvár) Ünnepi közgyűlés - A kommunizmus emléknapja.” Na mondom. Ez igen! A fideszes megyei vezetés külön megünnepli a kommunizmust, annak emléknapján. Talán még emlékművet is állítanak? Éltem azonban a gyanúval és javaslatot tettem, hogy ne ünnepi ülést tartsanak. Ha már akarnak valamit, akkor emlékülést tartsanak, és mindezt valószínűleg „A kommunizmus áldozatainak emléknapján” szándékoznak megtartani. Fogukat csikorgatva elfogadták.
Ha részkérdésekben így megy, ha apró dolgokban ekkorákat mellé fognak, más esetben tudatosan ferdítenek, akkor ez így megy a nagyobb ügyekben is. Ezt bizonyítja az Állami Számvevőszék két hónappal ezelőtti jelentése, amely szerint a korábbi években a törvényt is megsértették, amikor „potom” 1764millióval több pénzt vettek fel, mint amit a törvény engedélyezett. Nem tervezték meg a visszafizetést sem. Az adósságállomány kezelésére nem készítettek koncepciót. Ez a gyakorlat pénzügyileg nem fenntartható gazdálkodást vetített előre. Ezeket nem én mondom, hanem a számvevőszék jelentése tartalmazza, amit Gelencsér Attila, mint megyei elnök aláírásával fogadott el. Így „szűnt” meg a megyei önkormányzat és lett az államé a megye vagyona. A műtét sikerült, a beteg belehalt. Nem lehet csodálkozni, hogy ennyire nincs rend a somogyi megyeházán. A somogyi pártpolitikusok is tanulhatnának Széles Gábortól, aki jobboldaliként is európai maradt és bölcs méltósággal teszi dolgát. Az Ő tábora növekszik.
