Házon, földön, lovon, asszonyon és persze meg a hazán is meglátszik, hogy van-e igazi gazdája. Ez járt a minap a fejemben, amikor a házunk előtti közterületen, az általam minden év tavaszán felújított füvet locsoltam. Hasonló gondolat ötlött a szemembe ma reggel,amikor Lukácstól, az evangélistától ezt olvastam: „A jó ember, szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig, a rosszból rosszat.”
Térjünk vissza a pázsithoz! A magas és terebélyes platánok árnyékában nem egyszerű szép, üde, zöld felületet varázsolni. Nem próbálkozik meg ezzel rajtunk kívül senki az utcában. Csodálják és meg is süvegelik az arra járók. Kérdezik a titkát, pedig nincs titok. Mindössze annyi, hogy az enyém, a miénk, még akkor is, ha valójában a közé. Szeretem, szeretjük, odafigyelünk rá. Megadjuk neki azt, amire szüksége van. Társak vagyunk. Mi és a fű. Ezt hálálja meg. Néha hibbantnak néznek, amikor szemerkélő esőben is öntözök. Ilyenkor mondják, hogy minek szánok erre időt, energiát, amikor rövidesen jön az égi áldás. Aztán rendszerint nem jön, és a mi füvünk a locsolásért zöld színével fizet. Hibázni akkor sem lehet, ha ilyenkor mégis megérkezne az eső. Elbírja a föld. Tanulság: nem arra kell fordítani véges energiánkat, hogy megmagyarázzuk mit, miért ne tegyünk, hanem arra, hogy a környezetünk érezze, büszke, de alázatos társai, gazdái vagyunk.
Azt mondják akik ismernek, hogy maximalista vagyok, hogy a legapróbb részletekre is figyelő, analitikus stratéga vagyok, hogy már-már elviselhetetlenül precíz vagyok, hogy munkamániás vagyok, hogy a lehetőségek végső határáig feszítem a húrt, hogy gyakran vállalok kockázatot, hogy ugyanakkor túlon-túl nyitott, őszinte vagyok és így tovább. Biztosan igazuk van, ha így érzik. De kívülről valami nem látszik. A rugó, ami az egészet mozgatja és mozgásban tartja. Ez pedig nem más, mint, hogy szeretek, nagyon szeretek örülni és egyben örömöt szerezni. Így voltam annak idején akkor is, amikor tanultam és vizsgáztam. Így voltam amikor az egyetemen az országosan első helyezett diákköri pályamunkámat megírtam, amikor jelesre értékelt diplomadolgozatomat elkészítettem és amikor doktori disszertációmat summa cum laude minősítéssel megvédtem. Gyorsan hozzáteszem, meg van mind a három. Édesanyám is őriz belőlük egy-egy példányt és gyerekeimnek is meg tudtam ezeket mutatni, amikor ki tudja miért J, az elmúlt hetekben hirtelen kíváncsiak lettek rá.
Így voltam a párválasztással is. Jutkám alig múlt 11 éves, amikor először hazakísértem az iskolából. Mit kísértem! Hazáig kergettem R 16-os bordó kerékpárommal. A hónapok, évek múlásával egyre kevésbé futott előlem. Azóta, szinte napra 50 év telt el és mi megsokszorozódva együtt vagyunk. Amit családként, együtt megéltünk és alkottunk gyermekekben és unokákban, de a közösen megvívott csatákban, az élményekben és a testi-lelki-tárgyi gyarapodásban is, az már-már álomnak tűnik. Álomnak, amivel másoknak is örömöt tudtunk szerezni. Ajánlom sokaknak! Talán érdemes követni. Még akkor is, ha mindenkinek más a megírt sorsa. Alakítani azonban lehet. Ezt a „közlekedési eszközt” valamennyien úgy kaptuk, de a kormányt már magunk forgatjuk.
A munka, az alkotás lehetősége, a közösségteremtés, illetve formálás, a karrierépítés és a szabadidő eltöltés, benne a kihagyhatatlan sporttal egyaránt nagy kihívás. Somogyban, országosan és országhatáron kívül is egyre magasabbra állított vezetői akadályoknak futhattam neki és mindig kaptam elegendő energiát, hogy átjussak felettük. Kínosan ügyelek arra, hogy tetszetős legyen a stílus, ne csak eredményes. Az ismertség mellett a megszerzett elismertség is fontos volt számomra. De az igazán fontos az, hogy mások is örömüket leljék a produktumomban. Ehhez persze csapatokat kellett összerakni, összeszoktatni és az egésznek arcot, arculatot adni, akár a megyei önkormányzatnál, akár a civil szervezetekben, akár a minisztériumban. Közben ügyelni kellett a gerincemre, hogy ne törhessék meg azok, akik erre szakosodtak. Nem volt könnyű, de sikerült.
Ahogy elnézem lesz itt még feladatom bőven és maradt még hozzá energiám. Addig meg ott van és később is ott lesz az új pálya, a pálinkakészítés. A pálinka, amiben rövid idő alatt sikerült különlegesen szép sikereket elérni. Bizonyság ez arra, hogy a testi és szellemi energia, ha van nem vész el. Mindössze átalakult és hazai, nemzetközi sikereket hozva kamatozik, örömet szerezve másoknak is. Mert, hogy a pálinkáimmal nem egyszerűen szeszes italt töltök a palackba, vagy a pohárba, hanem sokkal többet, ÉLMÉNYT. Ezt a korábban már megteremtett élményérzetet szeretném másokkal együtt újraéleszteni a közéletben. Többek között ezért éltetem blogjaimmal a közöröm reményét.
Amit tettem, teszek és tenni fogok, azt szívesen művelem. Mindenből a lehető legtöbbet és a legjobbat hozom ki, azokat a lehető legmagasabbra emelem. Ezt várom el, ezt követelem meg és ehhez nyújtok segítséget környezetemben. Megadta a sors, hogy sok területen próbálhattam ki magam. A magán és közéletben, a munkában és a szabadidőben egyaránt örömömet leltem, és örömöt ajándékozhattam másoknak. A remény örömét, vagy ha így jobban tetszik, az öröm reményét őriztem meg és őrzöm most is.
Ami igazán bánt az az, hogy akik a szolgálatban követtek, vagy a helyemre léptek, esetenként önzőek és irigyek lévén nem építkeztek tovább, hanem törtek-zúztak. Ráadásul megpróbálnak az erkölcs bajnokaként tetszelegni, miközben nem a reményt teljesítették ki, hanem egy hamis világot és a kilátástalanságot hozták el.
Ezekről is szólt az a több mint félszáz visszajelzés, amit elmúlt heti blogom után kaptam. A „Tiszta vizet!” című jegyzetemet mindenki megértette. Hitelességében senki nem kételkedett. A somogyi, helyi erőfitogtatást azonban értetlenséggel szemlélik. Valaki úgy minősítette, hogy az nem egyéb, mint: „Piszkos vizet, a tiszta pohárba!”. Megint más így írt: „Tökéletesen igazad van. Ezt a másik oldalon állók is jól tudják. A politikusi szellemi fölényedet nehezen emésztik meg. Támadnak, amivel csak tudnak, de te ezzel ne törődj! Könnyen fordul a kocka. A sors mai kegyeltjei olyan hamar eltűnnek, mint ahogyan jöttek.” Aztán megint más: „A jog többféle igazságot ismer. S főleg a hatalom érveit fogadja el ... Régi találmány a diktatúra ... De légy büszke arra, hogy utódaid bizonyítják, az élet és a sport nemes versenyében maradandóbbat alkottál kicsinyes rosszakaróidnál.” Nem folytatva a sort, egy ugyancsak hozzám küldött mondattal zárom mai blogomat. „... a legfontosabb hozzávaló az ember hite és annak szeretete, amit csinál!” Mind ennek titka, a hittel megajándékozott és megerősített életpályám, aminek remélhetőleg messze még a vége.
