HTML

Facebook

Dr. Gyenesei István blogja

A somma.hu oldalon 7 évvel ezelőtt indítottam internetes naplómat. Azóta 620 önálló bejegyzést tettem. A rákeresések száma meghaladta a százezret. A magánélet mellett a napi politika adja a fő témát. A honlapomon www.gyenesei.hu-n link ad lehetőséget a blogom elérésére. Megyei Közgyűlési elnökként, független országgyűlési képviselőként, miniszterként, Somogyért Egyesület elnökeként és magánemberként is azt vallom, hogy aki nyitottan él azt csak őszintén érdemes tennie. Ez jellemzője a blogomnak is. Mostantól a blog.hu-n is elérhetőek lesznek bejegyzéseim, ahova rövidesen felteszem az összes korábbi írásomat is. Jó olvasást!

Friss topikok

  • Dr. Gyenesei István: @Ica Hoffmann: Köszönöm. Bölcs, jobbító szándékú gondolatok. (2016.01.11. 18:02) 637. A víziló
  • dr Matolcsi Lajos: Talány számomra hogy az Arab-.országok miért ilyen passzivak miért nem segitenek. Más hol van a NA... (2015.09.16. 10:42) 634. Határt sértők
  • encián: Gratulálok a pálinkáid ismételt sikereihez - bár nem írtál már egy hónapja, de olvastam róla.:-) (2015.03.22. 21:36) 630. Szomorújáték
  • encián: Na végre megszólaltál, alig vártam már!:-) (2015.01.22. 21:16) 629. Szóböjt
  • Balázs Nagy: Kedves István, tisztelt Kéviselő Úr! Megmondom őszintén sajnos Te kicsinálásra vagy ítélve.68 éves... (2014.10.28. 10:50) 613. Hozzáadni!

616. Dagonyáz(z)unk?

2013.09.08. 22:35 Dr. Gyenesei István

Gyümölcs szüret táján jut eszembe, hogy Éva anyánk a tudás fájáról szakajtotta azt a bizonyos almát. Minden baj ott és akkor kezdődött, amikor nem a bölcsességet termő bokorra akadt. A csábító kígyó minden bizonnyal eltitkolta előle az élet megértésének és irányításának képességét, a bölcsesség gyümölcsének rejtekhelyét. Így aztán csak kiváltságosoknak járó isteni ajándék maradt a bölcsesség adománya.

Pedig manapság erre lenne a legnagyobb szükség. Kellő bölcsességgel ugyanis az ország vezetői rájöhetnének, hogy az igazság akkor is létezik, ha tagadják. Amikor ezen a csendes vasárnap estén ezeket a gondolatokat írom, hol is ülnék másutt, mint kedvenc kerti teraszomon. Körülöttem ládákban érlelődik puhára a Piros Vilmoskörte, és a télire összerakott, hasogatott tűzifán lévő terítőn aszalódik a felszeletelt vadkörte. Mindegyiknek vezető szerepet szánok az ez évi pálinka kompozícióimban. Ezek is hozzásegítenek majd ahhoz, hogy bár fiatal nem maradhatok örökre, ellenállhatatlan azonban igen. 

Talán átjön a leírt mondataimon, hogy egyre többet nézek előre, mint visszafelé. Hogy is mondta valaki a minap? Ha az egyik szemed a múlton, a másik meg a jövőn van, előbb-utóbb bandzsa leszel. Márpedig én szeretnék tisztán, színre-színt látni. Ezt akarják azok, akik körülöttem vannak, és hiszem, hogy ezt várják tőlem azok is, akik elmentek mellőlem.  Életmódomat lassan átformálom, és új, szabad tereket nyitok. Sok jót akarok jól tenni.

A mai vasárnapi evangélium üzenete is az volt, hogy ne ragaszkodjunk földi dolgainkhoz, hanem éljünk az újrakezdés lehetőségével, amelyet Isten ad nekünk. Új életünket nem önmagunknak kell felépítenünk. Engedjük, hogy a Teremtő építse fel azt bennünk!  Ráadásul ott volt az az Arisztotelész nevű bácsi, aki vagy kétezer-háromszáz éve azt találta mondani, vagy inkább valamelyik „blogjában” leírni, hogy: A kiválóság nem egyetlen cselekedet, hanem életforma. Egyetértettem ezzel eddig is, de még inkább eszerint akarok élni ezek után. Számomra tehát nincs dagonyázás!  

Köszönöm szépen érdeklődésedet Kedves Olvasóm, a család is jól van. Anitáéknál Barni lelkesen vágott bele az angol nyelvű gimnázium nulladik évébe. Dorina pedig már alig várta, hogy negyedik osztályosnak mondhassa magát. Öcsiéknél Fanni nagylányos komolyságával tűnik ki. Boldognak láttam a minap, amikor egyik este náluk vacsiztam, és az ő helyére ültetett az asztalnál. Isti a maga majdnem négy évével, el nem fogyó kérdéseivel érdeklődve asszísztálta végig az egyik e heti kondi edzésemet. Leila boldogan ért haza a taiwani világbajnokság után, ahol egy ezüstéremmel gazdagította repertoárját. Megkezdődött a bő két hónapos pihenője, így aztán mi sem természetesebb, minthogy ma délelőtt nekivágott a budapesti Nike félmaratonnak, és a több, mint húsz kilométert másfél óra alatt letudta. Ennél fontosabb azonban, hogy tíz nap múlva Amerikába utazik, és a Kaliforniai Berkeley Egyetemen hathetes nyelvi kurzuson erősíti meg angoltudását. Büszke vagyok rá, hogy a hatos skálán, ötös minősítést szerzett az előzetes felmérésen. Szóval nálunk nincs dagonyázás.

A politikáról írva korábban tudatosan kerültem az ellenzéki pártok összefogást igénylő, húzd meg – ereszd meg játékát. Ami itt történik, az élvezetes, szórakoztató előadás lehet a kormányzó erőknek. Az ő kedvük szerint íródik a koreográfia. Ami itt ellenzéki oldalon alakul, az nem a hatalom átvételének esélyét erősíti. Sokkal inkább a baloldal és balközép belső erőviszonyainak felmérésére alkalmas ez a kötélhúzó egyezkedés. Az egyfordulós, egyéni választókerületi túlsúlyos szisztéma csak teljes választás előtti összefogással, és mindenütt, kompromisszum nélkül a legerősebb helyi jelölt állításával hozhatna ellenzéki sikert. Ez az elosztjuk, felosztjuk, átadjuk, nem adjuk legfeljebb arra lesz jó, hogy a jelenleginél ugyan nagyobb létszámú, de megosztott, egymással továbbra is versengő ellenzék lesz 2014-től a magyar parlamentben. A váltás, a kényszerű és biztos váltás könnyen 2018-ra maradhat. Az igazán erős képviselőjelöltek nagy része pedig akkorra kondicionálhatja magát. Így aztán téved, aki azt hiszi, hogy akár a kormány, akár az ellenzék számára dagonyázással telnek majd a következő esztendők.

A két legfontosabb nagy elosztó, szolgáltató ágazat az egészségügy és az oktatás. Az önkormányzatokról most ne beszéljünk. Sajnos fogjuk még jajkiáltásukat hallani. De segítségért kiált az egészségügy is. Több mint egyhavi finanszírozás hiányzik a kórházak költségvetéséből. Ha nem jutnak új többletforráshoz, decemberben bezárhatják a boltot. Ráadásul egy év alatt a kórházak adósság-állománya, egyszerűbben kifejezve a kifizetetlen számlái közel megduplázódtak. Ötvenmilliárdról, úgy kilencvenmilliárdra fog növekedni. Állami segítség nélkül nem tudnak kitörni az adósságcsapdából. Egyelőre nem látszik a kormányzati szándék. Sokat jelez, hogy azon a budapesti fórumon, ahol ez szóba került, csak az ágazatot korábban irányító egyik, talán a legismertebb miniszter volt ott. A jelenlegi vezetés távol maradt. Úgy tűnik, egyelőre dagonyáznak. Nem sokáig tehetik. 

Az oktatásügyben dolgozók behúzva fülüket, farkukat lapítanak, és várják a csodát. Egyelőre csak a káoszt tapasztalják, és azt hallják a hivatalos fórumokon, hogy minden rendben van. Lassan krónikus tudathasadásos állapotba kerülnek a szereplők. Az önkormányzatoktól az állam, vagy sokkal inkább a politika ragadta magához az irányítást. Hiányzik a szakmai iránymutatás.  Nagy hiba ez. Ráadásul ezzel együtt eltűnt az iskolai autonómia, ami az oktatás legfontosabb pozitív mozgatója, és legnagyobb tartaléka volt. Az igazi probléma az, hogy a jövőben a családok szerepe, az iskolába indító erő szerepe aránytalanul megnő. Ez pedig tovább erősíti az esélyegyenlőtlenséget, amit amúgy sem lehet teljesen felszámolni. Kedves Hölgyeim és Tisztelt Urak! Ha valahol, akkor ezen a területen ne tessenek dagonyázni! Nincs itt az ideje.

De volt itt mit nézni is. Színpadon és focipályán egyaránt. Három évtizeddel ezelőtt az akkor harminckét éves feleségemmel, a tizenegy éves Anitával és a hat éves István fiammal tátott szájjal és nyitott szívvel néztük, hallgattuk a Királydombon az István, a király bemutatóját. Azóta számtalan feldolgozásban láttam. Most is kíváncsi voltam a budapesti előadásra. Aztán másként alakult. Sajnáltam is, meg nem is. Sajnáltam, mert készültem rá, de kárpótolt érte azon az estén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Macskák jubileumi előadása. Így legalább nem kellett magamban sem eldönteni azt a nemtelen vitát, ami az Alföldi-rendezés koncepciója körül zajlott. A rendezői szabadság tabu kellene, hogy legyen. Ez nem nemzeti, és nem politikai kérdés. Nem baj, sőt kifejezetten kívánatos, ha egy színházi előadásnak van mának szóló üzenete. Akár formabontóan, ahogy azt Alfölditől megszoktuk irritáljon, bosszantson is. A dagonyázásnak semmi értelme.

Nemzeti tizenegyünknek sikerült bebizonyítania, hogy tele zsebbel sem tudnak focizni. Ráadásul a pályán a gatya volt tele. „Huszonéves újgazdagokból” álló csapatunk szégyent hozott nemzetre, országra, változtatni akaró labdarúgást irányítókra, az őket támogató politikára és politikusokra, de legfőképpen a szurkolókra. Kaptak ezért hideget, meleget. Megérdemelték. A sok közül Malonyai Péter remek stílusú és tartalmú, szarkasztikus mondataiból idézek: „Kedden újabb meccs következik, nincs megállás. Két éjszaka addig. Remélem a fiúk égve hagyják a lámpát a szobákban, mert az éjszaka sötét, és olyankor félnek a gyerekek. Ha mesél majd nekik elalvás előtt a szakmai stáb, körültekintően válassza ki, hogy mit. Esetleg a Maja, a méhecskét, hiszen az olyan „csapatépítő”, de a lódarazsakról szóló részt ugorják át. Még a végén sírva ébred egy egész nemzeti tizenegy.” De az sem semmi, ahogy a mérkőzés előtt a szövetségi kapitány nyilatkozott a Nemzeti Sportnak. „Nem foglalkozom az ellenfélnél zajló konfliktusokkal, a taktikai és a mentális felkészítésre koncentrálunk… Maradjunk annyiban, aki messzire néz, az hasra esik, mi csakis a pénteki párharcra figyelünk.” Atya Isten! Rágondolni is rossz, mi lett volna, ha nem figyelnek ennyire oda. Az biztos, hogy nem estek hasra, sokkal inkább pofára, ráadásul bele a dagonyába. Bocsánat, ha elragadtattam  magam.

Ha már dagonyázás, véletlenül sem hagynám ki, ami általam és velem történt. A hét közepén, egy napfényes kora reggel Dél-Somogyba, régi barátomhoz indultam gyümölcsért. Jó előre megbeszéltük, hogy mikor és hol találkozunk. Korábban érkeztem, így volt időm körülnézni a környéken. Olyan helyre is bekukkantani, ahol még nem jártam. Ahogy mondják, tökön, babon át, élvezve az ébredő természet vérpezsdítő csábítását, egy földútra is bemerészkedtem. Aztán a hátraarcos fordulónál az első kerekek megrekedtek a fűvel fedett vizes mély barázdában. Se előre, se hátra. Minden újabb próbálkozással centimétereket süllyedtem. Szóval eldagonyáztam rendesen.

Ilyen helyzetre találták ki a mobiltelefont. Pontos helymeghatározás után rövidesen megérkezett a segítség, és egy vontatókötél beiktatásával minden folytatódhatott a maga kerékvágásában. Biztos, hogy sokáig megemlegetjük még ezt a reggelt. Legalább addig, amíg majd a körtepálinka tart. Vagy talán annál is tovább…

 

Szólj hozzá!

Címkék: oktatás politika sport család pálinka parlament egészségügy labdarúgás politikusok értékeink Arisztotelész Kalifornia Alföldi Róbert Nemzeti Sport Vallás-Egyház Leila-Sport Malonyai Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://gyenesei.blog.hu/api/trackback/id/tr615501275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása