Nem magyarázkodom, amiért újabb hetek teltek el előző blogom elkövetése óta. Legyen elég, jó okom volt rá. Az is lehet, hogy a következő sorok némi választ adnak erre is. Most víz mellett töltök néhány napot. Aktív pihenés ez. Bár a felhők között bujkált a nap, de ideális volt az idő a délelőtti kenutúrára. A part menti nádasban vízityúk fészekre akadtunk. Gyorsan tovább eveztünk, nem zavartuk a fiókáit féltő tojót. Mellettünk karnyújtásnyira hattyú úszott méltóságteljesen, és Ráckeve irányából harangszót hozott a vízborzoló szél. Most késő délután, a parti fűzfák árnyékában emlékezek az elmúlt hetek történéseire.
Mindjárt az elején legyünk túl a napi politika közelmúltbéli eseményein. Volt és van róla véleményem. Túl vagyunk egy újabb választáson, az európain. A szereplők úgy viselkedtek, mintha az életük múlna a sikeren. Ahelyett, hogy kihasználták volna az alkalmat a parlamenti választási kampány során okozott sebek gyógyítására, a kulturált közeledésre, tovább folyt a kíméletlen háborúskodás. Számomra a legmegdöbbentőbb, hogy a pártok jobban viselik saját kudarcaikat, mint a másik kisebb-nagyobb sikereit. Ezzel pedig kivétel nélkül mindannyian a saját sírjukat ássák.
Az őszi önkormányzati választás előtt nem árt figyelni arra, amit a két szavazás eredménye és részvételi aránya bizonyított. Minél kevesebben járulnak a szavazóurnákhoz, annál nagyobb Fidesz fölény várható, de fordítva is igaz ez. Nos, a helyhatósági (települési, kerületi, megyei) választásokon várhatóan jóval nagyobb lesz az aktivitás, mint kora tavasszal volt. Ez pedig előrevetíti, hogy a listás voksolásoknál, például a megyei közgyűlési mandátumok elosztásánál megszűnhet a narancsos többség. Akinek, vagy akiknek a megye és az itt élő emberek sorsa valóban fontos, azok az önkormányzati kampány során nem a lövészárkok mélyítésén munkálkodnak majd, hanem növelik az esélyét a későbbi együttgondolkodásnak, és ami ennél is fontosabb, az együtt cselekvésnek. Uraim! Tessenek erről nem elfeledkezni!
Ma talán a legnagyobb kihívás az emberi kapcsolatok javítása. Nem egyszerű a lecke. Rossz közhangulatú ország lettünk, ahol a ritka mosolyt is gyakran a kényszer vagy az érdek szüli. Ráadásul önmagát gerjesztő a folyamat. A rossz hangulatú, boldogtalan emberek negatív hangulatot árasztanak, terjesztenek maguk körül. A boldog emberek (mert vannak azért ilyenek is szép számmal) boldogsága, és még inkább annak felvállalása megbotránkoztatja a boldogtalanokat.
Évtizedeken át örömforrást jelentett számomra a politikai szerepvállalásom. Nem, én sem vagyok mazochista, de a másokon való segítés kötelessége és lehetősége boldoggá tett. Nem tudtam benne elfáradni. Sietve hozzáteszem, azóta sem halt ki belőlem ez az érzés, csak szünetel. Várom az időt és az alkalmat, hogy újra sokakon és sokaknak segíthessek. Addig sem tétlenkedek. Bizonyítottam magamnak és megmutattam sokak számára, hogy hatvanon túl is van esély új értékek létrehozására a politikán kívül is. Vagy talán itt igazán.
Így találtam rá a pálinka készítésére. Végig járva a stációkat, gyorsan haladtam a szakmai grádicson. Hamar rájöttem, hogy művészet ez, aminek vannak tanulható mesterfogásai. Nekivágtam az Olympos meghódításának és közben belevágtam a tanulásba. Maga a pálinka különleges termék. Az élni akarás, az életigenlés szimbóluma. Ezek a motivációk megtalálhatók minden egészséges lelkületű emberben, A megvalósítás útját szegélyező értékeink sorában a világnak e szegletében ott vannak a Hungaricumok, köztük a magyar néplélek „címer állata” a pálinka.
Túl rövid az élet ahhoz, hogy a rosszra pazaroljuk. Keresnünk kell a jót és a még jobbat. Ezért, és így kezdtem el pálinkát készíteni, versenyeken megméretni, képzettséget és gyakorlatot szerezni a készítésben és a bírálatban, illetve egyetemi tanulmányokkal bővítve mérlegre tenni tudásomat.
Pálinkáimról már sokszor és sokat írtam, Számomra nagyon fontos a visszajelzés, elsősorban azoktól, akik párlataimat, a gyümölcsök palackba zárt lelkét magukhoz veszik. A legutóbbi sikereim, az országos pálinka verseny négy aranyérme ( berkenye, Irsai Olivér szőlő, vegyes őszibarack- málna, és Tramini törköly), kilenc ezüst érme ( alma, körte, kajszi, szilva, málna, vadkörte, fekete ribiszke, vegyes őszi gyümölcsök, ágyas szilva) ,valamint két bronz érme (bodza és Chardonay törköly) sem olyan fontos, mint amikor vendégeim az mondják : „Eddig nem tudtam, milyen a jó pálinka” vagy azt, hogy „Most már megéreztem, mi a jó a pálinkában.”
Nagy örömet jelentett, hogy ebben az évben harmadszor nyertem el „ Magyarország Legeredményesebb Magánfőzője” címet, aminek rangját emeli, hogy idén már a bérfőzetett pálinka készítőkkel is meg kellett vívnom ezért a címért. A előző két évben ugyanis még a legjobb bérfőzetőt külön díjazták.
Különleges belső örömet jelentett és üzenetet hordozott, hogy az elmúlt hét péntekjén a közgyűlést követően invitálásomat elfogadva Gelencsér Attila elnök vezetésével eljöttek hozzám a megyei közgyűlés tagjai ebédre és pálinka kóstolásra. Aki valamit is ismer abból az áldatlan viszonyból, ami utódom és köztem akarva-akaratlanul kialakult, annak a számára ez több, mint meglepetés volt, Ahogy a Somogyi Hírlapban Czene Attila írta: „Gesztus tehát ez, mindkét részről: a meghívótól is, meg attól is, aki a meghívást elfogadta”. Tizennyolc pálinkát kóstoltak meg a fideszes, a szocialista a jobbikos és a somogyértes képviselők. Láthatóan mindenkinek ízlett és ezt őszinte szavakba öntve meg is fogalmazták. Ilyen csodákra képes a pálinka.
Aki ismer, tudja rólam, hogy számomra mennyire fontos legjobbnak lenni mindenben, amit teszek, de amikor elmentek és én leültem szusszanni az Evangélium egy mondata jutott eszembe: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Eszerint az értékrend szerint az elsőség mást jelent, mint egy olyan világban, amely a mindenáron való érvényesülést, a törtetést, az uralkodást és a hatalomhoz való erőszakos ragaszkodást tekinti a legfőbb értékeknek.
Ha már az örömökről és a pálinkákról írtam, akkor nem maradhat ki ebből az írásomból az sem, hogy e hét keddjén átvettem újabb diplomámat a Budapesti Corvinus Egyetemen. Kicsit furcsa volt a közel négyszáz, többségében huszonéves, első diplomás mellett legidősebbként, talárban, kalapban és fehér kesztyűben kezet fogni a rektor-helyettessel, valamint a dékánnal, és átvenni az Msc-s oklevelet, amely szerint kiváló minősítéssel végeztem, és pálinkamester szakmérnöki diplomát kaptam. Mi 54-en vagyunk ebben a szakmában az első diplomások, közülük 26-an szakmérnökök, 28-an pedig szaktanácsadók.. Jó érzés volt ehhez a csapathoz tartozni. Köszönet mindenkinek akitől a tudományt megkaptuk.
De nem ez volt az igazi örömöm! Még csak az sem, hogy valamennyi szigorlatom jelesre sikerült és a szakdolgozatom minősítéseként egyedül én kaptam maximális pontszámot. A legfőbb boldogságot az jelentette, hogy István fiammal együtt jártunk az egyetemre, együtt vizsgáztunk, és egymást követően vettük át diplománkat. Párját ritkító, különleges, szívbe markoló élmény volt ez apának és fiúnak egyaránt!
