Napsütéstől csordultig csodás csütörtökön ültem le elkövetni blogom soros bejegyzését. A technika azonban csúnyán megtréfált, a rendszer nem működött és máig sem leheltek bele lelket. Így aztán tíznapos kényszerpihenőre kárhoztatta agyam naplóíró tekervényeit az a fránya. Átmenetileg vagy véglegesen, a somma.hu helyett a blog.hu fogadott be. A jövőben ezen a felületen kopogok be olvasóim otthonába, munkahelyére. J Ha mégis megjön a somma munkakedve, úgy ezután két úton repülhetnek gondolataim. Addig is két sorszámon futhat, aminek futnia kell. Tíz nap után a felhalmozódott közlendőim szökőár szerű hulláma veszélyezteti információ hiányban szenvedő hűséges olvasóimat. Megkísérlek uralkodni magamon és szelektálok. A sok témáról egyenként kevesebbet, illetve szűkszavúbban írok, mint ahogy az tőlem eddig megszokott volt.
A magánélet történései is megérnek néhány sort. A körülöttünk és velünk zajló élet minősítését legtalálóbban egy nagyszerű ember, Várnai Péter a budapesti Árpádházi Szent Margit templom, március 15-én kormány által kitűntetett plébánosa fogalmazta meg még a múlt vasárnap. A költőt idézve mondta: Most itt állok meztelen szívvel, azokkal szemben, kik álruhát öltöttek fel.
Lehet, hogy szégyellnem kell magam, de mi jól viseljük a felfordult világot. Jutkámmal a színház stúdiójában megnéztük az „Emberfarm”-ot. Az Orwell utáni átirat áthallása egyértelmű. Az egy nézőre jutó b…meg és a nemi szervek emlegetése meghaladta az itt megszokott sokéves átlagot. Prűdség lenne azt állítanom, hogy akkor és ott ez nem tűnt természetesnek, sőt életszerűnek. Leilával a Best of Budapest éves rendezvényére voltunk hivatalosak az Interkontinentálba. A kellemes estén jól éreztük magunkat. A Zselicben barátoknál vendégeskedtünk és az egyik nap mi vártunk másokat hozzánk kis csevejre.
Lassan már kel az elvetett fűmag. Arra most jó idő jár. Mint ahogy bőven gyűjtöttünk nyírvizet a kaposi erdőben. A korosabb nyírfák óránként akár egy litert is csepegtettek az edényekbe. Nincs is jobb ellenszere a tavaszi fáradtságának, mint a frissen nyert életelixír. Így aztán meg sem kottyant lefutnunk a Vivicitta több mint 3 kilométeres távját. Kaposvár sikeréhez népes somogyértes csapat is hozzájárult. Hazafelé jövet Jutkámmal megállapítottuk, hogy a rendszeres kondi edzéseinknek érződik a hozadéka. Családi évfordulók is estek erre az időre. István 34. éves lett március 27-én, én pedig átugrottam a 63-as magasságot április 1-jén. Barnitól szülinapi ajándékként egy igazi labdarugó tornagyőzelmet kaptam, ők nyerték a győri diákolimpiát.
A politika eseményeit figyelve vegyesek az érzelmeim. Ami az alkotmányozási folyamatot illeti egyre kevésbé vagyok nyugodt. A kérdőívet komolyan véve visszaküldtem. Az hogy nem érte el az egy milliót a választ adók száma, el kell gondolkoztassa a csúcson lévőket. Azon meg nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, amikor a megyei közgyűlés országosan ismeretlen és pártjában is súlytalan, ráadásul erkölcstanból és számtanból is bizony gyengécske elnöke felmondta a kötelező leckét. Azt állította, hogy az új alkotmány a béke fundamentuma lesz. Ez az alkotmányozó folyamat sajnos sokkal inkább a békétlenséget erősíti, mint a megbékélést. Legfeljebb a „kuss!” csend keltheti majd a béke látszatát. Patyomkin béke készül.
Az önkormányzatok pénzügyi helyzete, ami semmit nem javult, sőt tovább romlott ebben az évben egyre több kezelhetetlennek látszó gondot okoz a hatalomnak. Nagyon úgy tűnik, hogy a Fidesz mindenkit le tudott győzni, csak önmagát nem. Az erős önkormányzati lobbijuk keresztbe fordult önön torkukon. Így lesz (lett?) a Fidesz legfőbb ellenfele saját maga. Ebben sem különbözik a MSZP-től, akik saját magukat tették és teszik taccsra. Ami igaz az igaz, egyre többször és egyre több helyen hallom a minősítést: az egyik 19, a másik egy híján 20.
A médiumok növekvő hányada gyakorta és egyre bátrabban nézi hülyének az olvasót, a hallgatót, a nézőt. A törpe, önkormányzati tulajdonú lakájmédiumok szót sem érdemelnek. Eljön majd szégyenkezésük ideje, mint ahogy a besúgókat és a vérbírókat is utolérte sorsuk. De az, hogy az országos médiumban is sületlenségek sora jelenhet meg manapság, az azért elgondolkodtató. Példát nem a politika vadvirágos mezejéről szedek. A Japánt ért tragédia kapcsán arról tudósítanak, hogy a fukusimai atomerőmű mentésén dolgozó mintegy ötven „halálraítélt” munkás mindössze napi egy tányér rizst ehet, mert nem tudnak nekik bejuttatni sem húst, sem tejterméket. Ágyuk sem lévén a földön kénytelenek aludni. Nem vagyok szakember, csak egyszerű logikával kérdezem. Ha érthető módon, senkit nem akarnak szállító járművel beküldeni a sugárveszélyes atomerőműbe, miért nem találnak egy irányítható robotot erre a feladatra Japánban? Vagy azok a helikopterek, amelyek napokon át tengervizet hordtak az erőmű hűtésére nem tudnának ejtőernyővel ledobni néhány konténert az életüket áldozók ellátására? Lenne még ötletem, de nem folytatom, mert forr bennem a düh. Most vagy bennünket néznek folyamatosan hülyének, vagy tényleg így meghülyült a világ? Egyik variáció rosszabb, mint a másik. Ha választhatnék, úgy az elsőre szavaznék. Az mégis csak elviselhetőbb, sőt lehet ellene védekezni. Mosolyt látva ugyanis elbizonytalanodnak a lelki vakok és rájönnek, hogy magukból csinálnak hülyét.
Egyelőre azonban itt állunk sokan, nagyon sokan, egyre többen meztelen szívvel, azokkal szemben, kik álruhát öltöttek...