HTML

Facebook

Dr. Gyenesei István blogja

A somma.hu oldalon 7 évvel ezelőtt indítottam internetes naplómat. Azóta 620 önálló bejegyzést tettem. A rákeresések száma meghaladta a százezret. A magánélet mellett a napi politika adja a fő témát. A honlapomon www.gyenesei.hu-n link ad lehetőséget a blogom elérésére. Megyei Közgyűlési elnökként, független országgyűlési képviselőként, miniszterként, Somogyért Egyesület elnökeként és magánemberként is azt vallom, hogy aki nyitottan él azt csak őszintén érdemes tennie. Ez jellemzője a blogomnak is. Mostantól a blog.hu-n is elérhetőek lesznek bejegyzéseim, ahova rövidesen felteszem az összes korábbi írásomat is. Jó olvasást!

Friss topikok

  • Dr. Gyenesei István: @Ica Hoffmann: Köszönöm. Bölcs, jobbító szándékú gondolatok. (2016.01.11. 18:02) 637. A víziló
  • dr Matolcsi Lajos: Talány számomra hogy az Arab-.országok miért ilyen passzivak miért nem segitenek. Más hol van a NA... (2015.09.16. 10:42) 634. Határt sértők
  • encián: Gratulálok a pálinkáid ismételt sikereihez - bár nem írtál már egy hónapja, de olvastam róla.:-) (2015.03.22. 21:36) 630. Szomorújáték
  • encián: Na végre megszólaltál, alig vártam már!:-) (2015.01.22. 21:16) 629. Szóböjt
  • Balázs Nagy: Kedves István, tisztelt Kéviselő Úr! Megmondom őszintén sajnos Te kicsinálásra vagy ítélve.68 éves... (2014.10.28. 10:50) 613. Hozzáadni!

619. Gyújtogatunk

2013.11.02. 15:51 Dr. Gyenesei István

Tudom, tudom, hogyne tudnám, írnom kellett volna már korábban. Na és persze nem levelet, hanem blogot. A politika kínálta a legtöbb témát. Volt itt, van is magas labda böviben. Nem fűlött hozzá a fogam. Most én is rúgjak bele azokba, akik amúgy is kapnak hideget, meleget? Vagy álljak be a hosszú sorba, a popsi nyalogatók népes hadába? Egyik sem a stílusom. Ahogy közeledett Mindenszentek és a halottak napja, úgy zárultak be a témák, mert nem illeszkedtek a hangulatba. Egyikre, másikra azért rövidesen ráfordulok.

Egyetlen, bennünket érintő eseményre térek ki, ami kötődik a mostani ünnepsorba. Tíz nappal ezelőtt Somogybükkösdre hívta családunkat Győrfi Miklós polgármester és a képviselő testület. Abba a faluba, ahova ígéretét betartva Jutkám, a Millenniumtól kezdve , tíz éven keresztül minden évben egy-egy nemes fát (oszlopos tölgyet, vörösfenyőt, mamutfenyőt, somot, amerikai ámbrafát, japán császárfát stb.) adományozott és ültetett el. Most rá emlékezve ültettek el a helyiek egy sárgarózsa fát, és jelölték meg táblával: „Judit asszony emlékére”.

Szép, megható, nemes gesztus. Gyermekeink közül Anita és István, meg az unokák voltak ott. Meg is született az elhatározás. Ne szakadjon meg ez a hagyomány. Ültessünk évről évre minden októberben, újabb és újabb fát. A „témafelelősnek” István fiamat jelöltük meg közfelkiáltással. Így aztán lesz egy hely Somogy szegletében, egy apró falú, ahol a helyiekkel együtt összejövünk és elültetjük az általunk adományozott újabb és újabb fát. Emlékezünk, és előre tekintünk, mert aki fát ültet, az bízik a jövőben.

Most az emlékezés neves napjaiban, mi másról írhatnék, mint az életről. Na erre aztán nem számítottál Kedves Olvasóm! Pedig hidd el, ezek a napok nem az elmúlásról, hanem az örök életről szólnak, és nem csak spirituális értelemben az örök élet reményéről. Miközben halottainkról emlékezünk, nem a halálnak gyújtunk hálamécsest. A gyertyák lángjába révedve élő, eleven arcok és tekintetek, mosolyok és könnyek, kacsintások és dacos pillantások sejlenek fel. Képfoszlányok az életből, az életünkből, a miénkből, a sajátunkból, amit és ahogy együtt éltünk azokkal, akik már csak emlékezetünkben, és bennünk élnek. Közben akarva, akaratlanul mi is készülünk az örök életre. Egyenlőre azonban még maradunk. A Teremtő tudja meddig. Talán amíg dolgunk akad? Közben azért jó volna ráérezni, a remélhetőleg minél később bekövetkező elmúlás igazi művészetére!

A gyertyagyújtások közben jut idő, kell, hogy jusson arra, hogy a gyerekeinknek, unokáinknak beszéljünk azokról, akiket ők már nem ismerhettek, de ott vannak bennük. A sejtjeikben, génjeikben, általunk általuk élnek tovább. A világ változását mutatja, hogy én, a lehetséges nyolcból, mindössze egyetlen élő dédszülőmre emlékezem. Csak négynek ismerem és kereshetem fel a sírját. 15 éves Barni unokám viszont születésekor hét élő dédszülővel „büszkélkedhetett” és nem csak az unokáim, de a gyermekeim is valamennyi dédszülőjük nyughelyét felkereshetik ilyenkor. Alkalmat adnak ezek a napok arra, hogy ne feledkezzünk el azokról, akik előttünk taposták járhatóvá a keskeny ösvényeket.

Apai nagyszüleim nyughelye mellett álltunk ma délelőtt. Már elhelyeztük a virágot, égtek a mécsesek. Sokan bóklásztak a sírok között, mégis vágni lehetett a csendet, amikor egy kicsi fiú kiáltása hasított bele a levegőbe: „Mama! Én soha nem fogok meghalni!” Örök emberi vágy. No ugye, hogy az életről szól ma is minden gyertya és minden szál virág, amelyek mellett nem csak fejet hajtunk, hanem élünk a felkínált lehetőséggel is. Meséljünk utódainknak azokról, akiket ők már nem, vagy alig ismertek! Ezzel megadjuk az esélyt arra, hogy ők is tovább adják majd az utánuk jövőknek, az újabb és újabb gyertyagyújtogatóknak.

Most látom csak, hogy a gyertya, amit órákkal ezelőtt itthon a lakásban gyújtottam, már csonkig égett, alig pislákol. Gyorsan lángra lobbantok egy újabb szálat a kialvóban lévő tűzzel. Had éljen tovább az új gyertyában, az elhamvadt régi.

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: család ünnep értékeink vallás egyház Somogybükkösd

A bejegyzés trackback címe:

https://gyenesei.blog.hu/api/trackback/id/tr485611600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.