Hat új, és szép ágyasom van. Miért ne lenne? Senki nem szól bele, mennyi legyen. Talán azért ennyi, mert a hetedik napon már a Teremtő is megpihent. Neki is kellett a szusszanás, az erőgyűjtés. Hát még nekem. Valóban szépek és kívánatosak. Kivétel nélkül mindegyik közel áll a szívemhez.
Azok a kevesek, akik eddig megismerhették, némi irigykedéssel csodálták meg őket. Mindegyik más. Nincs két egyforma. Így a változatosság gyönyörködtethet. Van platina és élénk szőke, lágy és tüzes vörös, gesztenyebarna és fekete. Nem tudom, nem is akarom megunni őket. Versengenek egymással, így aztán napról-napra újabb- és újabb arcukat ismerhetem meg.
Időbe tellett, mire rájuk bukkantam, de megérte a fáradtságot. Legalább nem vagyok egyedül. Kitöltik estéimet, néha még napjaimat is. Nézegetem, simogatom őket. Láthatóan, érezhetően hálásak a figyelemért, a különleges bánásmódért.
Mindegyiknek más az illata. Ihletett finomság árad testükből, ha föléjük hajolok. Virág és mandula, érett gyümölcs és erdei méz, könnyű parfüm és testes kölnivíz illata lengi körül őket. Talán már írtam az előbb, hogy kívánatosak, sőt csábítóak, de nem tudom ezt elégszer ismételni. Ahogy telik az idő, egyre kevésbé vagyok képes ellenállni rafinált csábításuknak. Férfiasan bevallom, nem is akarok. Az vesse rám az első követ, aki hasonló helyzetben állj-t tudna parancsolni magának.
Néha azért zavar a bőség. Melyiket szeressem leginkább? Merthogy kivétel nélkül szeretni való mindegyik. Egyikben ez, a másikban az, ami különösen vonzó. Másért emlékezetes a fiatallal töltött idő, és megint másért felejthetetlen, amikor a korban is érettebb ajándékoz meg a gyönyörökkel.
Én is megadok nekik mindent, amit csak kívánnak, és ami tőlem telik. Jó erőben vagyok. A tapasztalat, a gyakorlat, pedig ha kellő kreativitással párosul (azt mondják, ennek sem vagyok híján, sose voltam), bizony csodákra képes. Emlékezetes, újrázásokat kívánó és produkáló találkozások ezek. Bármennyire hihetetlen, így túl a hatvanon többet bírok, mint ifjú koromban. A minőségről nem is beszélve. De nem vagyok eltelve magamtól. Nemcsak a jó pap, de én is holtig tanulok. Nyitott vagyok minden újra, gyorsan sajátítom el azokat és azonnal be is építem a repertoáromba. Amit az egyik mutat, ha tetszik, arra megtanítom a többit is. Így aztán az egész csapat egyre vonzóbb és egyre kívánatosabb lesz.
Egy-egy találkozás után néha az, az érzésem, hogy ennél már nincs jobb, nincs csodásabb. Aztán rá kell jönnöm, hogy van. De mennyire hogy van! Na és még valami. Sok függ az ágytól, az ágy minőségétől és a rajta töltött időtől. A jó takaró pedig kellően melegen tartja a testet, amelynek ízét órákra a találkozás után is a számban érzem. Mint ahogy az ágy is magába issza a test illatát.
Néha azon veszem magam észre, hogy az üres ágyat szagolgatom. Az értéket, a minőséget mutatja, ha az ágyon órák, sőt napok múlva is érezni a test illatát, ami felidézi az együtt töltött idő boldog emlékét. Az illat maradandósága mindegyiknél más- és más. Van, amelyikre már percek múlva sem emlékezem, és van, amit napokkal a találkozás után is fel tudok idézni, mert nemcsak az ágyba, de belém is ivódott.
Kicsit sznob vagyok. Számomra fontos a származásuk is. Becsülöm a jól hangzó neveket, de mielőtt elkötelezem magam, meggyőződöm a valós képességeikről. Soha nem bízom másra a keresés nehéz, kihívásokkal teli, ugyanakkor izgalmas feladatát. Csak magamban bízok. Na meg bennük. Így aztán, ha melléfogok, senkit nem hibáztathatok. Ráadásul a beteljesülésig vezető út többnyire legalább annyira izgalmas, mint a csúcson megnyugodni.
Még most is itt van bennem, az életemet végig kísérő, örökös győzni akarás, amit nem tagadok le és meg. Igen, a csúcsra akarom juttatni valamennyi ágyasomat. Ez a célom. S ha elértem, boldogan csettintek: „Ez jó mulatság, férfimunka volt.” Azután újra- és újra magamévá teszem ágyasaimat, s mert nem vagyok irigy, megosztom ezt az élményt barátaimmal, ismerőseimmel. Érezzék ők is azt, amit kihoztam a gyümölcságyra fektetéssel Birs Bori, Kajszi Kati, Szilva Szilvi, Meggy Márti, Vadkörte Vera és Körte Klári pálinkáimból.
Örömmel osztottam meg ezeket a tapasztalatokat blogom hűséges olvasóival is ezen a vasárnap esten, miközben pálinkafőző szentélyemben lassan csepeg az ez évi gyönyörűséges birs párlatom. Éjfél is elmúlik majd, mire kicsit fáradtan, de megelégedetten végzek mára. Már most érzem, hogy ezzel a „Hajnali birssel” senki és semmi nem veheti fel a versenyt.
Váljék épülésünkre!