Nincsenek kétségeim. Az önkormányzati választás sem lesz mentes övön aluli ütésektől. A kampányok természetrajza már csak ilyen. Illúzió volna azt gondolni, hogy a csatában hatékony fegyver lehet a szeretet, de legalábbis az elfogadás. Vagy mégis? Ki kellene próbálni!

Óra indul! Próbára teszem saját magamat. Képes leszek erre? Ha kővel dobnak meg, tudok-e kenyérrel válaszolni? Kell-e a másikkal csatázni? Nem lenne elég kinek-kinek, pártoknak és politikusoknak csak saját magukkal és a választóik sorsával, érdekeivel törődni? Kérdések sokasága. Adjunk ezekre pozitív választ! Lehet csatlakozni! Öt hét a világ, mármint a kampány. De utána sem kellene abbahagyni. Hátha több eredményt hoz ez, mint a folyamatos csetepaté.

Van-e, létezik-e szeretet a politikában? Miként értelmezhető ezen a pályán a szeretni és szeretve lenni ideája? Bármennyire meglepő, a válaszom nem az elutasítás. Csak itt másként hívják. Ha már az egymás megsemmisítésére törekvő ellenségek helyett egymás legyőzését célul tűző ellenfelek állnának egymással szemben, akkor már optimisták lehetnénk. Ha már a legyőzés helyett a meggyőzés válik céllá, az már több mint bíztató. Ha ehhez a megértés, az elfogadás párosul, az már maga a Kánaán. Az összefogás, a közös megoldáskeresés pedig az élhető élet lehetőségét hozhatja el.

Úgy tűnik, ennek a lehetőségnek ma minden ellentmondani látszik. Miközben a nagy többség erre vágyik, néhány hagymázos álomban élő, hataloméhes ember átprogramozza az agyakat. Hogy azután egymás torkának ugorjanak ismerősök, barátok, munkatársak, sőt rokonok, családtagok is. Nem véletlen, hogy a születetten politikai „pacifista” civil szervezetek közül egyre többen kedvüket vesztve maradnak távol a valójában nekik kitalált önkormányzati választásoktól. Mi a Somogyért Egyesülettel nem tartozunk a távolmaradók közé. Folytatjuk Somogyért. Elsőként adtuk le a megyei listánkat és a hozzá szükséges ajánlás háromszorosát.

A pártok a hatalmat keresve és birtokolva akarják boldoggá tenni elsősorban saját magukat, majd jobb esetben a bennük bizakodókat. A civil szervezetek pedig hatalom nélkül, saját boldogságukat keresve jönnek létre, hogy aztán tevékenységükkel mások életét is boldogabbá tegyék. De ehhez nekik szárnyakra, és térre van szükségük. Ha ebben szabályozzák, terelik, korlátozzák őket, nincs kedvük a repülésre. Egy francia költő írta, hogy a kicsiny pillangó felreppenéséhez szükség van az egész hatalmas égboltra.

Minden szeretetnek és boldogságnak az igazság az alapja. S mivel hazug világban, álarcot viselők közt élünk, kutya nehéz rátalálni a pozitív érzésekre, hangulatokra. Amennyiben ez mégis sikerül, akkor bizony meg kell becsülni és őrizni azt. Az egyetlen esély, ha ki-ki megteremti a saját boldogságának szűk territóriumát, majd szépen lassan, óvatosan, kellő tapintattal összenyitjuk ezeket a kis magánbirodalmakat. Sok ember boldog lenne, ha életében legalább egyszer jól lakhatna az igazsággal. Ehhez azonban át kellene formálódnia a politikának és a politikusoknak.

Értem is, meg nem is, amikor az ellenzék mindenre tüzel, ami kormányoldalról érkezik, vagy amikor a kormánypárt válogatás nélkül nehéztüzérséggel lő a hatalom magaslatáról sasra és verébre egyaránt. Ugyanígy vagyok azzal is, amikor a szélsőjobbra kényszerített és ott tartott Jobbikot támadják. Mert miről is van szó? A politikai palettán ott volt szabad hely, így azt a szerepkört „kellett” elvállalnia. Időközben kikiáltották a politika rosszfiújának. Ennek aztán szépen, egyre jobb hatásfokkal meg is felel.

Jól jön ez most a Fidesznek, mert hozzájuk viszonyítva magát középre tolhatja. Ezzel a saját sírját ássa. Nagyon úgy néz ki ugyanis, hogy a jelenlegi hatalmat csak jobbról lehet leváltani. A mai baloldal ehhez erőtlennek tűnik. A Jobbik igazi arcát pedig csak hatalomra kerülése után lehetne megismerni. Ki tudja, mi van a „rosszfiú” álarc mögött?

E kissé lehangoló gondolatsor felemelő zárásaként idézem Ferenc pápát, aki a minap emígy üzent a világnak. „A jó politika magas rendű hivatás, a szeretet egyik legértékesebb formája, mert a közjót szolgálja. Kérem az Urat, hogy ajándékozzon nekünk több olyan politikust, akik valóban szívükön viselik a társadalmat, a népet, a szegények életét.”

Ha Ő így, akkor én miért ne lehetnék optimista?!