A minap a „gyógyító ember”, Papp Lajos előadását hallgattam sokad magammal. Nem kell őt bemutatnom. Szavaival csodát tesz. Rendezi a zilált lelkeket, hogy aztán működhessen a test és alkotások születhessenek. A képességeinket ugyanis nem másért kaptuk, minthogy általuk alkossunk. Egy kérdésre azonban mindannyiunknak nap- mint nap választ kell adnunk, élni akarunk, vagy csak vegetálni?
Ha élni akarunk, feladatokat kell találni. Az nem éltető feladat, ha csak a saját magunkról való gondoskodás tölti ki időnket. De nem feladat az sem, ha olvasgatunk, keresztrejtvényt fejtünk, esetleg horgászunk, de még a sportot sem sorolom ide. A lényeg, a másokról való gondoskodás, vagy hogy másoknak is örömöt szerezzünk. Ezt pedig csak kihívások vállalásával érjük el. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha megtaláljuk a testhez álló feladatot, de az az igazán jó, ha az talál meg bennünket.
Két „b” betűs szó jár mostanában a fejemben. Nem hagynak nyugodni. Külön-külön is súlyuk van, hát még, ha párba rendezem őket. A „bölcsesség” és a „boldogság” tartalmát ízlelgeti az agyam. Rá kellett jönnöm, hogy ez a két, látszólag egymástól távoli kifejezés párba rendezve adja az igazi kihívást. A „bölcs boldogság” és még inkább a „boldog bölcsesség” képességének megszerzése azonban csak közbülső, de megkerülhetetlen állomás a célok elérésének útján.
Kedves Olvasóm! Nemcsak önmagáért való elmélkedés az, amit ma reggel papírra vetettem. Saját életem alakulását is elemezgethetném ezen a szemüvegen át, de nem teszem. Legyen elég annyi, hogy optimista vagyok, és ezt nem minden alap nélkül állítom. Jó okom van ezt érezni. Őszintén szólva a mai világunkban ez önmagában véve sem semmi.
Sokkal inkább említésre méltó, hogy Leila lányom szerencsésen megérkezett San Franciscoba. Élete egyik álma valósul meg ezzel a hat hétre tervezett úttal. Néhány hónappal ezelőtt, amikor egy megmagyarázhatatlan gyengítő kórral küzdött, s közben az egyetemen, a sportban és az élet más területein kellett bizonyítania, nem hittem hogy sikerülni fog neki. Tévedtem. Miközben én csak izgultam érte, és szurkoltam neki, voltak akik segíteni is tudtak. Hálás vagyok ezért nekik. Tévedésemet pedig cseppet sem sajnálom, és nem szégyellem elismerni kishitűségemet.
Ehhez azonban kellett Leila boldogságkereső, perzselő bölcsessége, hogy aztán mire hazatér az „új világból”, bölcs boldogsággá érlelődjön.
