A gonoszok felismerik a jót akarót és megállítják. Ez jutott eszembe, amikor Ángyán József professzor, államtitkári posztjáról történt lemondását indokolta. Meg egy Adytól származó gondolat, amely így szól: Magyar leszek majd, hogyha akarom, ha nem sutáké lesz itt a világ. Már pedig a kivetkőztetett fideszes, a karakánul szókimondó államtitkár nem egyszerűen sete-sutákról beszélt, jelzőivel rendesen elhajította a kalapácsot. Ráadásul csak kisgazdaságokkal nem lehet professzionista magyar mezőgazdaságot működtetni.
Két héttel korábbi bejegyzésemben, a somogyi Megyeháza legújabb remekléseiről írtam. Nem sejtettem, hogy lavinát indítok el vele. Az ország különböző részeiről írtak a hálón, illetve hívtak telefonon, hasonló helyzetbe került önkormányzati képviselők és osztották meg tapasztalataikat. Többségük civilként politizál, de volt köztük Fideszből kiebrudalt, másként gondolkodó is. Úgy tűnik, újra éledhet a Harmadik Oldal Magyarországért mozgalom, amelyik annak idején a Centrum Párt legfőbb ereje volt. Bármi is lesz, én csak a többi új és régi, centrum közeli erő összefogásával tudom elképzelni a jövő ütőképes, politikai erejét.
Olvasótáborom hétre-hétre növekszik. Nem ritka az a nap, amikor a kétszázat is meghaladja a blogomra kattintók száma. Megszokták, hogy hetente kerülnek új témák. Az új olvasók visszamenőleg is belelapoznak az előző írásokba. Bőven akad kommentelő is. Negatív, rosszindulatú megjegyzésekkel nem találkozom. Mégis óvatosan bánok velük. Volt, hogy akiét feltettem, az pár nap múlva jelezte, megrótták a munkahelyén, mert pozitívan reagált. Ezért inkább megtartom ezeket magamnak, nem adom ki őket, amúgy is nekem szánták. Jobb a békesség!
A Megyeháza, sőt az elnök maga is rendszeres olvasóim közé sorolódik. Nem írtam volna most erről, ha a napokban nem kapok levelet Gelencsér Attilától. Arra kért, hogy ugyan mondjam már meg, honnan veszem azokat az állításaimat, amelyeket leírok. Ők ugyanis nem zsarolták meg a Kaposvári Mezőgazdasági Szakiskola igazgatóját. Nem mondták neki, hogy nekem ne adjanak szót az iskola jubileumi ünnepségén. Azt meg pláne nem mondták, hogy ettől teszik függővé az iskola támogatását. Kellő tisztelettel megírt válaszlevelemben visszakérdeztem, hogy valóban azt akarja-e, hogy bizonyítékaimat blogomban nyilvánosságra hozzam, vagy szívem szerint zárjuk le ezt a méltatlan adok-kapok időszakot. Válaszában továbbra is a tényszerű közlést kérte tőlem. Így aztán nem tehetek mást, mint hogy szó szerint leírom, amit annak idején személyesen mondott nekem a középiskola egyenes gerincű igazgatója, és amit természetesen bizonyítani is tudok.
Az igazgató úr nagyon kellemetlenül érezte magát akkor, mivel azt a közvetlen jelzést kapta a megyeházáról, hogy Gelencsér Attila az ünnepségen való részvételét attól teszi függővé, hogy én ne kapjak szót ott, ahol ő is beszélni fog. Mi több, meggondolják, hogy elmennek-e a rendezvényre és az iskolával való kapcsolatrendszerüket is végiggondolják.
Ezt akkori blogomban ilyen részletességgel nem írtam meg és most is csak az érintett külön kérésére szántam rá magam. Nem folytatom. Ha valaki akkor, 2011. november 23-án nem olvasta az 569. számú „Érdemszerző szenvedés?” című blogomat és kíváncsi a kifejletre lapozzon vissza.
Gelencsér Attilának a korábbi, személyemet érintő, alaptalannak bizonyult, a rendőrség és az ügyészség által is rágalomnak minősített vádaskodásaiért, már rég megbocsátottam. Ezért aztán egy másik, abba az időbe vezető üggyel, már nem fogok itt ezeken az oldalakon foglalkozni. Még akkor sem, ha ő kért erre. Amúgy a fentiekhez hasonlóan ott is, abban is ellenére szólnak a bizonyítható tények. Véges energiáimat én nemesebb célokra fordítom.
