Pontosan kilencven nappalt és éjszakát hagytam magam mögött blogtalanul. Lett volna miről írni, és a véleményekkel sem voltam híján, de valahogy nem akaródzott „tollat” ragadni. Eközben egy ország küzdötte le önmagát.
A lélekgyilkos stílustalanságot látva hálát adtam azért a pillanatért, amikor úgy döntöttem, hogy ebbe a kampányba nem szállok be. Közben egyre inkább megerősödött bennem az érzés, hogy ezen a választáson bárki lesz is az, a legnagyobb vesztes a győztes lesz. Kegyetlenül nagy kihívásnak kell megfelelnie.
A választási csatározás helyett a szabadság édes-keserű ízét kóstolgattam. Rájöttem, hogy miközben sok minden hiányzik a körülöttünk lévő világban, de azt, hogy nem vagyunk szabadok, azt azért nem mondhatjuk. A fő kérdés sokkal inkább az, hogy szabadon ítélhetünk-e, vagy csak véleményt mondhatunk? A választ ki-ki saját helyzete és vérmérséklete szerint megadhatja. Én magam, egyre fogyatkozó sokakkal együtt, még mindig azt mondom: „Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim!”
A fogyó időt megkísérlem hasznosan kitölteni. Például tanulok. Túl az utolsó előtti vizsgaidőszakon (félévkor az öt jeles mellé bizony becsúszott egy négyes) most a diplomamunkámon dolgozok, és készülök az államvizsgára a Corvinus Egyetem pálinka szakmérnöki fakultásán. Közben begyűjtöttem újabb szakajtónyi hazai és nemzetközi elismerést párlataimmal. Néhány nappal ezelőtt a gyulai Világ Kupán meggypálinkám volt csúcsformában. Elhoztuk a nagyaranyat, a champion díjat, és vele együtt sorozatban harmadszor a „Magyarország Legeredményesebb Magánfőzője” címet. És még vissza van az országos bajnokság. Az ott pályára lépő „válogatottam” összeállítása talán nemcsak az ínyencek számára mond valamit. Szóval a Gyenesei Pálinkárium csapata az év fő versenyén: Golden alma, Kiffer körte, Gönci kajszi, Presenta szilva, Irsai szőlő, Tramini törköly, Chardonay törköly, madárberkenye, fekete ribiszke, birs, málna, őszi vegyes, szőlő-málna vegyes, ágyas szilva.
De mindenek felett és előtt itt volt a húsvéti készülődés. Az idő múlásával lassan megosztom a körülöttem lévő teret. Ha nem tenném, beszűkülne, és az kinek lenne jó? Másként ugyan, mint eddig, de boldog vagyok, és most sem nélküle. Rájöttem arra, hogy felesleges a holnap miatt aggodalmaskodni. Túl sok energiát lop el. A mát kell jól megélni. Meg kell tanulnunk fogadni a nehézségeket, a személyes kihívásokat, a hozzánk vágódó kudarcokat és a ránk mért szenvedést is. Ezeket átalakítva és a bennünk rejlő energiákat felszabadítva minél előbb meg kell újulni. Igaz ez egy emberre éppen úgy, mint egy országra.
Keresztre feszítés nélkül nincs boldog feltámadás.