Láthatóak és láthatatlanok. Az egyik oldalon a kormány látható nagyszámú támogatója és a láthatatlan, növekvő számú kiábrándultja. A másikon az ellenzék látható hangosai és a még néma felmérhetetlen tömege. Mindkét oldalon a maguk módján lelkesen ünnepelték március tizenötödikét. Igazságok, közhelyek, apróbb és fatális tévedések egyaránt halhatók voltak.
A legfőbb pulpitusokat is megszerző hatalom nagy tévedése, hogy túlbecsüli támogatottságát, erejét. A megvalósult hatalomkoncentráció, valamint a hatalomgyakorlás hosszú távú biztosítása utáni vágyuk lényegesen nagyobb, mint a reális lehetőségük. Mert, hogy egyszer ennek is vége lesz. A beszédkényszeres ellenzék nagy tévedése pedig, hogy alábecsüli a hatalom támogatottságának mértékét, erejét. Leváltási gerjedelmükben jócskán alábecsülik a most felül lévők hatalomgyakorlásának lehetőségét. A jelenlegi hatalom bukása még sokáig csak álom.
A Magyar Sajtó Napján jutott eszembe, hogy többen is megkérdezték a közlemúltban, miből és hogyan tájékozódom a világ dolgairól? Talán azért, mert hogy a társadalom aszerint is tagozódik, ki milyen lapokat olvas, kit hallgat, és melyik televízió csatornára kapcsol. Divat lett azzal kérkedni, melyik médiumot utasítom el, mit zárok ki az életemből, mert az mások, az általam „utáltak” lebecsült szócsöve.
Sokan meglepődtek, amikor bevallottam, hogy én bizony konzervatív vagyok. Abban az értelemben feltétlenül, hogy a papíralapú, kézbe fogható, félretehető, visszalapozható újság híve vagyok. Az Internet online oldalait Juditom böngészi. Én csak arra kattanok, amire felhívja a figyelmemet. Ő is tudja, hogy jobb, ha kinyomtatja és kezembe adja. A tévénézési és rádióhallgatási szokásaimról itt most időtakarékosságból nem szólok.
No de mi az amit rendszeresen olvasok, amit a kézbesítő reggelente bedob a postaládánkba? Blikk, Magyar Nemzet, Nemzeti Sport, Népszabadság, Somogyi Hírlap. Íme, szigorúan alfabetikus sorrendben. Így aztán senki nem vonhat le a sorrendiségből semmi következtetést. Ezeket eltérő alapossággal el is olvasom. Amit nem sikerül aznap, azt félreteszem, hogy később sort kerítsek rá. Egy-két nap múlva, vagy egy-egy kivett oldalra, akár év múltával. De ami érdekel, azt olvasatlanul nem dobom ki. Sokakkal ellentétben vallom, hogy a sport kivételével nincs érdekesebb olvasmány, mint a több hónapos, éves újság. Az idő múlásával tudjuk meg, kit és mit lehet igazán komolyan venni? Mire és kire érdemes figyelni? Ma például sikerült valamennyi friss újságot „kivégezni”. Sőt jutott idő a restanciákra is. Közülük most három gyöngyszemet említek meg időrendben, visszafelé.
Annak idején egyiket sem olvastam el, de sok társukkal együtt nem volt szívem őket kidobni. Most jutott rá időm, jól szórakoztam.
A legfrissebb is több mint kétéves. A 2009. december 21-i Magyar Nemzetben Heim Péter, általam sokra értékelt, a FIDESZ-hez közel álló közgazdásszal készült interjú. Többek között arról szólt, hogy az MSZP-s kormány, még a Nemzetközi Valutaalapot, az IMF-et is megvezeti és az csak a sikerpropaganda része, hogy nincs szükségünk az EU hitel megmaradt részére.
Időben visszafelé következik a Népszabadság 2008. április 7-i, négyéves oldala, amelyben Böcskey Balázs ifjú politológus arról elmélkedik, hogy az MDF: a háromszázalék pártja. Nem ő tehet arról, hogy amiről írt az ma már történelem.
És végül a harmadik, amit ha hiszik, ha nem, most olvastam el először. A 17 év előtti interjú, az 1995. július 31-i Népszabadságban jelent meg, az akkor ellenzékben lévő Orbán Viktorral. Az egy éve koalícióban regnáló szocialista kormány idejében az írás címe: „Orbán beismeréseket vár a kormánytól”. Két mondatot idézek a fiatal Orbán Viktortól.
Az egyik: „A (Horn) kormány nem tudta tartani, még azt az ígéretét sem, hogy év közben nem változtatja meg a gazdasági szabályozó rendszert, hogy ezzel kiszámítható gazdasági környezetet teremtsen.” Tetszettek hallani kedves mai kormányzótöbbség?
A másik: „Egy 72 százalékos parlamenti kormánytöbbség (MSZP-SZDSZ) idején megbocsáthatatlan vétek (az ellenzéknek) egymással acsarkodni.” Tetszettek hallani kedves mai ellenzék?
Csábító lett volna ma, a tegnapi március 15-ről írnom. Lett volna mit, de nem volt kedvem széplélek moralizálásra. Elemezhettem volna a szónokok mondandóját. Készültem is rá, de aztán elvetettem. Értékelhettem volna a kitüntetettek névsorát, akik között ki tudja miért alig találtam somogyit. Inkább írtam azt, amit írtam. Szabadon. Mert a szabadság érzése nélkül rosszul érezném magam. Ez az én szabadságom 583. olvasata. Elsőtől az utolsóig valamennyivel bátran szembesítsenek akár 20-30-40 év múlva. Ha esetleg valahol tévedtem (mert, hogy én politikusként is emberből vagyok) és azt a kegyetlenül múló idő, még kegyetlenebbül rám kiálltja, hát csak tegye! Boldogan fogom vállalni minden tévedésemet. Minden gondolat az enyém, amit hétről-hétre megosztok. Legyen az komédia, vagy szomorújáték. Leginkább a vígjátékot kedvelem. Ilyen vagyok és maradok.
