Célegyenesbe fordult a húsvéti készülődés. Az előttünk lévő nagyhét vallási-egyházi tartalma bír némi üzenettel a profán világ számára is. Időnként ugyanis szükség van az elcsendesedésre. Ha másként nem megy, hát ránk parancsol a lelkiismeretünk. Már akinek kellő erejű a benső vezérlője. Sokfélék vagyunk, sokféleképpen gondolkodunk. Valamennyien viselünk keresztet. Ki súlyosabbat, ki kevésbé nehezet. Ki bírja erővel, ki beleroppan annak cipelésébe. Ki kap hozzá segítséget, ki nagyon egyedül érzi magát. De szerencsére van aki másoknak, másokon is tud segíteni. Ha körülnézünk környezetünkben egyre több a nehéz sorsú, a szenvedő ember. Nem kellene ennek így lennie. E hét misztériuma arra tanít bennünket, hogy az áldozattal nem csak magunknak, de másoknak is tartozunk. Az Emberfiát keresztre lehetett (lehet) feszíteni, de jön a harmadnapi feltámadás, amiből erőt merítve folytatjuk, mert folytatnunk kell utunkat.
E pár soros elmélkedés után visszatekintek elmúlt heti utam három állomására.
Legyünk túl a nehezén. Temetésre hívtak Somogyudvarhelyre. A falu szülötte, a szomszéd település 54 éves polgármesterasszonya távozott el. Hatszor választották meg Bélavár első emberének. Megtisztelő, de nehéz volt a felkérés, hogy én búcsúztassam. Ilyen esetekben sem szeretem a közhelyeket. Így aztán az eltávozott helyett, szellemi hagyatékaként az elmaradottsággal küzdő Dráva völgyében kötelességemnek éreztem elmondani, hogy minél kisebb egy közösség, annál inkább elkél a segítség. Az a jó vezető, aki képes és kész a kicsik, az elesettek, az igazán rászorulók kezét megfogni. Ő ilyen volt, akivel jó volt együtt dolgozni. Az Ő példája is mutatja, hogy rossz úton járnak, akik azon törik a fejüket, hogy a kis településeken feleslegesek a helyi képviselők és polgármesterek. Meg kell állítani azokat, akik számára a kis települések és lakóik csak statisztikát jelentenek, akiken spórolni lehet.
Fizikailag is részt vettünk a megyeszékhely rendezettebbé tételében. Magam is többször leírtam, hogy más településekhez képest bizony Kaposvár gyakran mutat elhanyagolt állapotot. Hosszú hónapokon keresztül takarítatlan. A felhalmozódott szemetet sem karácsony előtt, sem a farsangi napok előtt, sem pedig március 15-e előtt nem gyűjtötték össze a közterületeken. Szóvá tették ezt sokan lakossági fórumokon, Jutkám pedig mint képviselő a városi közgyűlésben is interpellált. A Kaposvári Somogyért Egyesület társadalmi várostakarítás megszervezését kezdeményezte. A városgazda polgármester Szita Károly is megelégelte ezt az állapotot és sarkára állt. A városgondnokság soha nem látott szorgoskodásba kezdett. A szemét nagy részét összetakarították. A múlt hét péntekén és szombatján a társadalmi erőkké lett a terep. A kaposvári egyesületünk 150 diákot mozgatott meg a Berzsenyi parkban és mintegy 40 tagunk a hagyományos sárga sapkában a város főterének szökőkútjait és szobrait takarította. Nem húztam ki magam a péntek délben kezdődő munkából én sem, pedig akkorra már Gyulára ígérkeztem a pálinka fesztiválra. Különleges érzés volt a nagytemplom oldalában álló kút takarítása és Szt. István bronz szobrának csutakolása. Közel három órán át mosdattam két segítőmmel első királyunk mását. De hasonlóképpen szorgoskodott valamennyi somogyértes társunk mert, hogy amilyen a környezet, olyan a közérzet. Remélhetőleg nem csak egyszeri felbuzdulásnak voltunk részesei. Ránk lehet számítani a későbbiekben is a város folyamatos tisztántartásában.
Gondolom blogom olvasói kíváncsiak mit is értem el a nagy gyulai pálinka megmérettetésen. Igaz, a helyi sajtó már megírta, de valószínűleg vannak számosan akik még nem hallottak az ez évi sikerről. Nem dicsekvés, hanem az alkotó büszkesége ami belőlem most szól. Az elmúlt két évben már begyűjtöttem 1-1 arany- illetve ezüstérmet az országos versenyen, most pedig két aranyéremmel térhettem haza. A saját főzésű (nem főzetésű!) Fuji almapálinkámat és a „Somogyi erdő lelke” fenyővirágon érlelt likőrömet értékelte így a zsűri. Ez utóbbi elnyerte az „Év legjobb likőrje” címet is. Ennek értékét emeli, hogy termékeivel részt vett a versenyen többek között a Zwack Rt., a Győri Likőrgyár és a Miskolci Likőrgyár is. Már látom előre, hogy vendégeim száma gyarapodni fog a következő időszakban, de érthető okok miatt szomjuk is nagyobb lesz. És én ennek nagyon fogok örülni.
Amúgy hagyományosan a Gyula nap utáni hétvégén rendezik meg a Gyulai Pálinka Fesztivált. A XII. Országos Pálinkaverseny és Nemzetközi Párlatverseny, a szakminisztérium döntése alapján a hivatalos magyar bajnokságnak számít és a világ második legnagyobb gyümölcspárlat vetélkedője. Ez évben 817 pálinkát, illetve pálinka alapanyagú likőrt neveztek be a szesz- és likőrgyárak, a kereskedelmi- és a bérfőzdék, valamint az alanyi jogon főző magánszemélyek 11 országból. 36 tagú zsűri minősítette az italokat az elmúlt két hétben. Egy-egy mintát egymástól függetlenül legalább négy személy bírált és számítógépes összesítés biztosította az objektivitást. Külön öröm volt számomra a díjazottak között felfedezni egy másik somogyit, Tóth Tamás Csabát Barcsról, aki először indult és mindjárt több érmet is begyűjtött.
