Jó borok lesznek az idén. Sokáig csettintünk majd a 2011-es évjáratot kóstolgatva. A néphagyomány szerint ugyanis, ha pünkösdkor szép az idő, jó lesz a bortermés. Bár az is igaz, hogy az időjárás a szőlőtermésre van hatással, míg a bor minőségét inkább az emberi munka és tudás határozza meg. Ezért van az, hogy gyengébb szőlőből is születhetnek szép borok, és olyant is láttunk már, amikor remek szőlőből készült nehezen iható lőre. Vagyis fontos az alapanyag, de nem minden. Az emberi talentum isteni segítséggel csodákra képes. Épít és alkot, de rontani, rombolni is tud. Néha ugyanazok a képességek állanak a jó és a rossz mögött, egy és ugyanazon embernél. Ha már pünkösd, akkor azt mondom, a bennünk lakozó lélek dönti el mire használjuk életünket. A lélek ajándékát azért kaptuk, hogy használjunk vele. Nem árt tudatosítani magunkban.
Tavaly és tavalyelőtt is ott voltunk a csíksomlyói búcsún, amit hagyományosan pünkösd szombatján tartanak. Húszegynéhány éve a magyarság tömegrendezvényévé, hogy azt ne mondjam tömegdemonstrációjává vált. Minden magyarnak, hívőnek és ateistának (ha egyáltalán van ilyen) életében legalább egyszer el kellene ide zarándokolnia. A természet ölelte csiksomlyói patkóban, ahol szinte mindegy, hogy május 10-re vagy június 13-ra (ez a két szélső lehetőség) esik az ünnep, ilyenkor mintegy megszentelve az együttlétet, legtöbbször, mint idén is esős az idő.
Böjte Csaba ferences szerzetessel készített interjúban olvastam: „Újabb vérszerződéssel egy asztalhoz kell ülni. Elég nagy a Kárpát-medence, lakjuk be hát békével, szeretettel, és tegyük mindannyiunk számára tündérkertté! Nem hiszem, hogy lenne olyan feladat, amit összefogással, nyugodt derűvel, békés munkával ne lehetne megoldani.” Igaza van, és miután mindez a Magyar Nemzetben jelent meg bízom abban, hogy olvasták, olvassák és megértik a ma hatalmon lévő országos és helyi politikusok is. Azok akik, bár az egyetemes keresztény imát, amelynek utolsó mondata a Mindenható mindenekfölöttiségének elfogadása „…Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség” kissé másként értelmezik. Mintha azt gondolnák „enyém az ország, enyém a hatalom és enyém a dicsőség is”. Ez azért nagy különbség.
A pünkösd amúgy az öröm ünnepe. Ilyenkor a természetből is az erő, a lelkesítés árad. Erre nagy szükségünk lenne. Hogy vannak gondjaink az természetes. Az a dolgunk, hogy merjünk ezekkel szembenézni és megoldani őket. Sem meghunyászkodni, sem megfutamodni nem emberhez méltó. Mindannyiunknak küldetése van, amiből egy a közös: megtalálni, és segíteni egymást. Ez ma a legnagyobb kihívás. Miközben válaszfalakat kellene lebontani, eközben azt látjuk körülöttünk, hogy azoknak, akiknek meg van ehhez minden eszközük, azok sokkal inkább elválasztó, őket védelmező falakat építenek. Egyelőre itt tartunk.
Írhatnék még sok-sok hétköznapi eseményről, gondolatról, de rosszul tenném, ha így tennék. Inkább hagyom blogom olvasóit mindazt végiggondolni, amiről és amit „papírra” vetettem.
