Felhős volt az ég vasárnap reggel, mégis öntöztem a pázsitot a házunk előtti közterületen és a kertünkben. Akik látták finoman szólva furcsállták. Néhányan hangot is adtak ennek. Miért locsolsz amikor jön az eső? Mert még nem esik, válaszoltam magamban és csak mosolyogtam. Aztán a felhők ahogy jöttek, úgy mentek is. Néhány csepp ugyan aláhullott, de az még a port sem verte el. A fű pedig zöld színével és harsogó frissességével hálásan köszönte meg, hogy ezen a száraz nyáron most sem vártam a bizonytalanra. Így vagyunk sok mindennel. Ezért tartunk ott, ahol vagyunk. Már az első bizonytalan biztató jelet látva halasztgatunk, késlekedünk. Pedig tenni kellene dolgunkat és nem másra várni. Ha jön a külső segítség, annál jobb. Legfeljebb a kettő összeadódik. Ha azonban nem jön, és ma ez a gyakoribb, akkor bizony már késő a bánat. Ott állunk felsülve, a kisült, nagy magyar pusztaságban. Aztán széttárjuk a karunkat, felnézünk az égre és „esőért fohászkodunk”. Pedig csak a dolgunkat mulasztottuk el akkor és ott, amikor és ahol még időben tehettük volna.
A kaposvári Toldi-sok(k) éhségsztrájkba kezdtek iskolájukért. Nem hangoskodva, de azért felemelt hangon adják tudtára a világnak, hogy nincs az úgy jól, ahogy el akarnak bánni velük. Szimpatikus csapat. Estére befejezik az éhségsztrájkot, mert eddig szólt az engedélyük. Szolidaritásból ma én is csak vizet iszom, mint a zöld pázsit, amelynek látványa gyönyörködtet és megnyugtat. Amúgy a toldisoktól tanulni lehet. Nem lenne szabad senkinek sem elgyávulnia. Aki biztos az igazában az küzdjön, mint a tűzoltók, a rendőrök és a katonák, akik bennünket és szerzett jogaikat védik.
Bár süt a nap, ennek ellenére mint ha szürkülnének, halványodnának a színek körülöttünk. Van akit a vak párthűsége szintelenít el, van aki félelmében kapcsol vissza több sebességfokozatot, van aki csak egyszerűen felismeri, hogy jobb belesímulni a környezetébe. Mert „aki a fejét használja, azt megalázhatják, meghurcolhatják” nyilatkozta a napokban egy szini kritikus, nem csak szakmájára utalva. Tény, hogy mostanság nehezen viselik az önálló gondolkodást, egyáltalán a gondolkodást. Azt pedig végképp nem tűrik, ha valaki netán másként gondolkodik. Ezt éreztem, ezt hallottam ki azoknak a szavaiból, akikkel az ország, somogyhoz képest másik végén, Tokaj hegyalján találkoztam. Ott sincs másként, mint nálunk Somogyországban.
Amúgy köszönöm jól vagyok. Mondhatnám azt is, hogy nagyon jól. Hála Istennek a családban minden a legnagyobb rendben van. Talán István fiam és csapatának sikere kívánkozik most leginkább „tollhegyre”. Évek óta igazgatóként vezeti, fejleszti, szépíti a Hertelendy Kastélyszállót belső Somogyban. Tavaly a kiemelt nemzetközi minősítést jelentő Relais & Chateau szálloda család egyetlen hazai tagjai lettek, a napokban pedig Magyarországon elsőként nyerték el az 5’ superior besorolást. Jelenleg a legmagasabban jegyzett hazai szálloda, sok-sok kiegészítő szolgáltatással. Mind ez Somogyország zöld szívében. Büszke vagyok a fiamra, aki nem követett a politikusi pályán, nem is politizál, de teszi és a jelek szerint különösen jól teszi a dolgát. Nem kevéssel járul hozzá ezzel a megye és az ország nemzetközi elismertségének javításához. Hol vannak már azok az ármánykodó próbálkozások, amelyekkel engem és rajtam keresztül őt is támadták, csak azért, mert hozzájárultam ahhoz, hogy a kastélyt üzemeltető gazdasági társaság, amely megmentette és több tucat embernek munkát adva, működteti az épület együttest, több kilóméteres önkormányzati tulajdonú közutat újított fel, tett járhatóvá a saját pénzén. Nem tévedés, jól tetszettek érteni. Erre szokták mondani, hogy a karaván halad ...
Azért Barnabás unokámról se feledkezzek el. Blogom olvasói már tudják, hogy osztályuk focicsapata először megnyerte a Győr városi, majd a megyei diákolimpiát is. Így jutottak az országos döntőbe, ahol húsz csapat mérte össze tudását. Itt a 8. helyezést érték el úgy, hogy 7 mérkőzést játszottak és egyszer sem kaptak ki , sőt az ellenfelek mindössze kétszer találtak be az ő hálójukba. 14 : 2-es gólkülönbséggel zártak. Először a baranyai bajnokot győzték le 4 : 0-ra, majd Kaposvárt 2 : 0-ra. Ez esetben ugye megbocsájtják nekem, hogy nem szülővárosom és lakóhelyem csapatának szurkoltam. Majd következett a Szolnok megyei bajnok, akit szintén nem kevesebb, mint 4 :0-ra vertek és Debrecen sem úszta meg. Őket 2 : 0-ra győzték le. Ezután jött 3 döntetlen, de Fortuna Istenassszony nem kedvezett nekik. Mindhárom alkalommal elvesztették a 11-es párbajt. Az igazság az, hogy nem Fortuna, hanem a 12-13 éves győri labdarugó palánták lába remegett meg a döntő pillanatokban. Nem baj Barnus! Szép volt ez így is és még nagyon sok lehetőséged lesz bizonyítani. Nem csak a fociban. Iskolai év végi bizonyítványát még csak ezek után veszi át, de húga Dorina igazgatói és így természetesen szülői, nagyszülői dicsérettel zárta az első osztályt.
