Eszem ágában nem volt a megyei önkormányzatok elnökeiről írni ebben a blogomban. Ők azok akik a közelmúltban felhatalmazás nélkül önként eladták, feláldozták a megyéjüket, amit megőrzésre, gyarapításra kaptak kölcsön. Elég bajuk van nélkülem is. Most, hogy a „megyevesztő” mellé az „azori” előnevet is kiérdemelték nem tehetem, hogy ne méltassam „érdemeiket”. Ez nem búcsúztató beszéd. Még nem.
A hír szerint november végén tizenkét megyei elnök kelt útra a kis Azori-szigetekre. Európai Régiók Gyűlésére utaztak, az öreg kontinens dél-nyugati csücskétől úgy 1500 km-re. De miért tizenkettő? Miért nem 19, vagy ha így jobban tetszik egy híján húsz? Valószínűleg heten nem tartották túl erkölcsösnek az utazást. Most, amikor az önkormányzati intézmények dolgozói nem kapnak időben fizetést, sok ezernek a kenyérkereső munkahelye is megszűnt, az iskolákban télvíz idején lezárják a fűtést, mert a szolgáltatónak nem tudnak fizetni. Somogyországban takarékosság címén még a civil szervezeteknek ígért néhány tízezer forintos támogatást is megvonták. Se a szépkorúak, se a fiatalok, se az egyházak, se az önkéntes tűzoltók nem kapták meg azt amit nekik egyszer már odaígértek. Most azt hallom a somogyi vidéket járva, hogy „kellett a pénz a megyei elnök repülőjegyére”. Somogyban amúgy öt év alatt 24-szeresére, 25-szörösére, amíg írom e sorokat, ki tudja hányszorosára növekedett az adósság. Ezzel ásták meg a megye, a megyék sírját. Úgy tűnik temetni érkeztek ők, nem dicsérni. Tisztességes politikus által nem vállalható, dicstelen szerepet szánt nekik a nagy sorsrendező. Ők meg örömmel játszzák ezt a szerepet.
Annak, hogy „csak” ennyien utaztak lehet persze számos más magyarázata is. Mondjuk a túlsúly. Mert, hogy takarékos emberek a választottjaink. Igaz egyre kevesebben vállalják már, hogy rájuk szavaztak. Nem lehetetlen, hogy nem főre (azt ne mondjam darabra), hanem kilóra számolták őket, mint a poggyászt. És a mi takarékos elnökeink nem akartak túlsúlyt cipelni. A mázsát meghaladó, kerekarcú megyei vezetőkből már ez a tucat is kimerítette a súlykeretet. A többiek kényszerűségből itthon maradtak. Emlékeim szerint a régi (öt-tíz évvel ezelőtti) megyei válogatott még hozta az emberi átlagot. A mostaniak „színe-javán” meglátszik, hogy egy új világ neveltjei. Súlyos személyiségek, akik mire hazaértek könnyűnek találtattak. Jóltáplált utazó elnökök. Itthon meg éhező gyerekek. Micsoda kontraszt!
Ha hajózni nem is, de utazni kell. Annak idején mi is jártuk a közeli-távoli világot. Sok hasznos tapasztalatot szereztünk. Bár az önkormányzatok kondíciója akkor sokkal, de sokkal jobb volt, mégis takarékoskodtunk. Takarékoskodni sokféleképpen lehet. Ilyen fórumon mondjuk úgy (miként többször mi is tettük), hogy itthon megvitatják a témát. Adott esetben az összeurópai cigánykérdést. Megjegyzem elég lenne, ha csak a magyar cigánykérdés megoldására találnának végre választ. A közös véleményt pedig a szövetség elnöke (na jó, legyen még két kísérője, hogy ultizni is tudjanak) viszi el, akár melegebb éghajlatra. Tizenketten sem voltak okosabbak, mint lettek volna hárman. Legfeljebb súlyosabbak. Kis pufikáim.
Ez esetben sem a kétszázezer forintot, sem a százezret meghaladó napidíjat nem kellett volna visszafizetniük. Mert, hogy ez utóbbit is felvették néhányan, mint a mi elnökünk. Ahogy a somogyi megyeházán mondják, később visszatette abba a kasszába, ahonnan kivette. Ezt már nem is akarom elhinni. Akinek volt önkontrollja az be sem vállalta. Amúgy Attilánk sokkal többre ment volna, ha Istvándiba vagy mondjuk saját választókerületében Kazsokba utazik és a cigánygyerekeknek visz egy kis Mikulás ajándékot.
Különös pikantériája az ügynek, hogy a somogyi elnök vállalta be (az is lehet, hogy kikövetelte magának) a jogot, hogy a megmagyarázhatatlan miatt ő magyarázkodhasson az országos médiában. Az a megyei vezető, aki (tudtommal) nem is fizetett tagdíjat oda ahova ezek szerint jogtalanul kéredzkedett be. Jegy nélkül utazni, belépő nélkül színházba, focimeccsre belopódzni, (ha amúgy kapható belépőjegy) felnőtt embernek nem európai stílus. Ez, ha így van csalás. Emiatt a stílus miatt sorolnak bennünket Európa kultúrállamai a Balkánhoz. Bár ezt a minősítést, a balkáni államok joggal nehezményezik.
Szíves, örömest írtam volna ma a legutóbbi megyei közgyűlésünk emberi hangulatáról. De eltérített ettől a szándékomtól egy tucat helyi politikus. Azok, akik aláírták a megyék államosítását, az ősöktől örökölt vagyonról önként lemondtak, zaciba vitték a családi ezüstöt. Most azt mondják, azt ígérik, erősebb lesz az új feladatokkal felruházott megyei önkormányzat. Én is ebben bízom, mert ezt szeretném. Elítélem azonban az eljárás módját. Ezért, amikor a Somogy megyei közgyűlés szentesítette az elnök felhatalmazás nélküli elígérkezését, döntését, én elhagytam a termet. Később, esélyt adva megszavaztam azt a reményt, amit a 2012. évi költségvetési koncepció jelenthet. Valóban erősödhet a megyei önkormányzat, ha kellő hatáskört és elosztható pénzt kap a fejlesztésekhez. Adjuk meg az esélyt a bizonyításra! Akkor is ezt mondom, ha egyre többen állítják, hogy már nincs miben és nincs kiben bízni ezen a talpalatnyi földön. Ne feledjük! Közeleg karácsony, amely megőrizheti a reményt.
