Írj már végre a napi politikáról is! Bíztatnak egyre többen. Legyen kedvük szerint. Van miről, és ami fontosabb, van mit írnom. Ha jobban odafigyelek a körülöttem lévő világra, az az érzésem, mintha egyeseknek nem az idejük múlása, hanem annak fogyása okozta félelem határozná meg éltük napjait. Rohannak, kapkodnak, csapkodnak, erőltetett nyugalommal, „jóságos” arccal. Belül telve feszültséggel vezetnek, uralnak intézményt, települést, megyét, országot. Látszik rajtuk, hogy szorítja őket az idő.
A vezetés egyszerre szakma, tudomány, és egy fokon túl művészet. Na ez az, ami most egyeseknek nem megy. A görcsös művész nem szül maradandó értéket. A görcsös politikus nem tud művésszé válni, csak magával törődik, a maga hasznát keresi. Nem figyel az emberekre, se a nőkre se a férfiakra. Pedig a nők ki nem állhatják, ha nem figyelnek rájuk, a férfiak meg azt utálják, ha korlátozzák őket. Mosollyal és őszinteséggel többre lehetne menni, mint sunyi számítgatással, ami tömegek haragját szüli. Régi, igaz mondás, hogy „ne nyisson boltot az, aki nem tud mosolyogni!”, de a mosolynak belülről kell jönnie, csak akkor sugároz, akkor hiteles. Bizonytalanságban tartanak bennünket, az egyrészt - másrészt, a ha így - ha úgy, az innen nézem - onnan nézem politikusok. Pedig egykezű politikusokra lenne ma szükség. Jó döntést hozni, hitelessé válni kétarcúsággal nem lehet.
Hogy is van ez? Szeretni való, hiteles Európa, amikor felszabadítja gazdasági kötöttségünket. Általa azonnal „győztesekké lettünk”, elismernek bennünket, mi vagyunk a követendő példa. Hurrá hangulat lett úrrá rajtunk. Attól tartok, hogy ebbe „a már megint győztünk” világlátásba bele fogunk pusztulni. Ugyanez az Európa, amikor elemezve a magyar viszonyokat, megírja a Tavares-jelentést, és az Európai Parlament, néppárti szavazatokkal is megerősítve, nagy többséggel elfogadta azt, az már sérti érdekeinket, sértve érezzük szuverenitásunkat. Ez az Európa „hazug”, és utálni való. Ki érti ezt?
Aztán ott van az önkormányzatok pénzügyi ellehetetlenítése. Az államosítási folyamat sajátos formája, ahogy a települési önkormányzatok költségvetési tervezési mozgásterét álságos módon bekorlátozták, az év elején betervezhető állami támogatást és hitelfelvételi szándék megfogalmazását jelentősen beszűkítették. Pár héten belül robban a bomba. Félpénzen, félgarason ellehetetlenült a működésük. Már hallani a segélykiáltásaikat. Jóságos állam bácsi persze majd ad egy kevés oxigént a fuldoklóknak, akik hálásak lesznek ezért, hogy aztán maguk ajánlják fel rövid időn belül az önkormányzati önállóság csökkentésének lehetőségét az államnak, működési biztonságukért cserébe. Járt út már ez. A megyei önkormányzatokat így nyelték le, és államosították Európa közepén rafinált logikával és indokolással. Úgy, hogy még meg is kellett köszönniük „megmentésüket”.
De mentőövet kap (?) a magyar sport is. Milliárdos állami támogatási ígéretek hangzottak el már erre az évre is. Aztán eddig nagy semmi. Az első félévben nem kapták meg az ígért összeget a szövetségek, akik persze lapítanak és hallgatnak, mert félnek. Félnek attól, hogy egykettőre pályán kívülre kerülnek, és számukra a semmi válik biztossá. Már nem lehetett tovább húzni az időt. A kormánynak be kellett tömnie a szólásra nyíló szájakat. Az ígéret 2014-től, 2020-ig 135 milliárd forint 16 sportágnak. Nagy, nagyon-nagy összeg ez, dicséretes elhatározás, szép gondolatokkal körítve, elismerés érte. Egyetlen szó sem esik azonban arról, hogy mennyit kapnak ebben az évben. Hogy mit kapnak, azt azért nem illene ideírnom. Aztán hogyan fog ez a pénz a hét év alatt megoszlani? Időarányosan kapnak-e a 16-ok jövőre 20 milliárdot. Tartok tőle, hogy nem. Az idén, a második félévre és a jövő év első felére összesen 12,5 milliárdot ígértek. Miért nem lehetett azt mondani, hogy 6 milliárdot kapnak még ebben az évben? Valószínűleg azért, mert azt hamar számon lehetne kérni, mert egyszerűbb fényképen megmutatni, de eldugni a labdát. Így nem használódik. Igaz viszont, hogy a becsület kopik. De ez ma kit érdekel?
Divat mostanság fordítva ülni a lóra. Az egyik független országgyűlési képviselő blogot ír. Na és, más is teszi ezt. Ő egy névtelen levelet tett közzé a minap, amiben konkrét hivatal, konkrét visszásságairól, konkrét korrupciógyanús ügyekről esik szó. El is indult a nyomozás. Tessék megkapaszkodni! Nem a hivatalról leírtak kivizsgálására, á dehogy. A képviselő környezetében vizsgálódik a hatóság. Azt akarják kinyomozni, ki juttatta el hozzá az információt, és hogyan születhetett ebből blogbejegyzés. Agyrém … Mint ahogy az Ormai-ügyben sem azt vizsgálták, hogy ő írta-e a lemondását, és miért járt el tisztességtelenül, amikor nem tartotta be ígéretét, hanem azt próbálta bizonygatni a hatóság, hogy nekem nem volt jogom Ormai megbízásának teljesítésére. Ha jobban belegondolok, hálás kell legyek a bíráimnak. Nagyon szép tőlük, hogy csak ezért a csekélységért vontak felelősségre, és (kölcsönvéve Verebes Pistától) illegális nokedli-szaggatásért, valamint hatósági engedély nélküli, többrendbeli korcsolya-élezésért nem ítéltek el. Tulajdonképpen ezt is megtehették volna.
Eszembe jut Noam Chomsky tízparancsolata a mindenkori hatalmak, átmeneti sikerre vezető mesterkedéseiről. Ezekből néhányat idézek. Ha ezeket olvasva bárkinek, bármi eszébe jut a mai magyar valóságról, az ne tekintse azt véletlennek.
Mivel is próbálja a hatalom maga alá gyűrni a társadalmat?
- Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal.
- El kell érni, hogy a nép úgy tekintsen politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire.
- A nemzetet olyan állapotba kell hozni, hogy mindig készen legyen arra, hogy valami rosszabb következik.
- Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, és nem a racionális gondolkodásukra.
- A népet el kell zárni az objektív és teljes körű tájékoztatás lehetőségétől.
- Erősíteni kell a nyájszellemet.
- Titokban, jobban meg kell ismerni az egyéneket (egyéniségeket), mint ahogy ő ismeri önmagát.
Ebben a nyári hőségben is végigfut hátamon a hideg.
