Tizenkilenc hét, egészen pontosan 133 napnyi hallgatás után ültem le újra blogot írni. Böjtöt tartottam. A leírt szavak böjtjét. Büszke vagyok, hogy amit fogadtam, megtartottam. Nehéz volt megállni, hogy ne szólaljak meg. A vad világ történései újra- és újra megkísértettek. Volt véleményem, hogyne lett volna, de összeszorítottam a fogamat és nem vettem a kezembe „tollat”. Ennyi idő kellett a lecsendesedéshez, ennyi ideig tartott a tisztító kúra.

 Nem, távolról sem arról van szó, hogy a jövőben száműzném a véleménynyilvánítást, a politika és a közélet visszásságainak felemlegetését. Ha így tennék, az már nem én lennék. Valaki, vagy valakik helyett a jövőben sokkal inkább arra a valamire figyelek majd, ami másokat is, sokakat bánt, és amin változtatni kellene ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Természetesen szeretném, ha az élet napos oldaláról leírt gondolataim lennének a meghatározóak, amiben méltó helyet szánok a jövőben is a pálinka készítés örömeinek.

 Arra, hogy ez a „szóböjt” mennyire volt tudatos, előre elhatározott, álljon itt bizonyítékként a legutóbbi, szeptember 8-i blogomban leírtak. Akkor az önkormányzati választási kampány kezdetén többek között így fogalmaztam: 

„Illúzió volna azt gondolni, hogy a csatában hatékony fegyver lehet a szeretet, de legalábbis az elfogadás. Vagy mégis? Ki kellene próbálni! Óra indul. Próbára teszem saját magamat. Képes leszek erre? … Lehet csatlakozni! Öt hét a világ, mármint a kampány. De utána sem kellene abbahagyni. Hátha több eredményt hoz ez, mint a folyamatos csete-paté.”

 Szívesen emlékezem vissza arra az öt hétre. Nem mentem, nem mentünk bele semmilyen alantas ütés-váltásba. A Somogyért Egyesületet és engem sem támadott senki. Tettük a dolgunkat. Sokan segítettek, sokan támogattak bennünket. Végérvényesen bebizonyosodott, hogy valós, tartós és maradandó értéket képviselünk Somogyban. Több mint 14 ezren szavaztak az Egyesületünk listájára. A „versenyben” induló nyolc jelölő szervezet (párt) vetélkedésében a harmadikak lettünk.

Húsz év alatt hatodszor mérettünk meg, és most is mint ahogyan korábban  mindig, dobogós helyen végeztünk. Országos összehasonlításban is megsüvegelendő a mostani produktum, hiszen a 19 megyében, velünk együtt összesen csak három civil szervezet tudott mandátumot szerezni. Vas és Szabolcs megyében egyet-egyet, mi pedig kettőt.

 Köszönöm ezt nemcsak a listánkon élen álló Kövér Pistinek, Stikel Jánosnak, Schaffer Karcsinak és Zana Pistának, hanem mindenkinek, azoknak a sokaknak, akik bármilyen formában is részesei voltak a sikernek. Én magam a nyolcadik ciklust kezdtem Somogy vezető testületében, amelyiknek 28 év óta folyamatosan tagja vagyok, és ebből 17 évig választott elnöke voltam.

 Kövér Pistivel együtt a politika közepén lévő nagy többséget, a boldogabb világot váró vidéket képviseljük abban a testületben, amelyet a többi 18 megyéhez hasonlóan kormánypárti többség vezet. Az azonban somogyi sajátosság, hogy itt volt az országban a legmagasabb a mandátumot szerzett civil szervezet (Somogyért Egyesület) támogatottsága, és itt volt az országban a legalacsonyabb a győztes szervezet (FIDESZ) támogatottsága.

 Az elmúlt 19 hét magánéleti történéseire is szívesen emlékezem vissza. Hála Istennek, nem volt csendes. Annál inkább színes és mozgalmas. Köszönöm a kérdést, valamennyien - legalábbis úgy tudjuk - jól vagyunk. Amikor csak lehet, keressük és szervezzük az együttlétet a gyerekekkel, a párjaikkal és az unokákkal. Az ünnepeken túl, legutóbb karácsony után, (benne a szilveszterrel) egy hetet közösen síeltünk, örömködtünk, és együtt köszöntöttük az új évet.  Már tervezzük a közös nyári programokat. Csodával határos módon sikerült találni a naptárban júniusban olyan időszakot, amikor valamennyien, mind a tizenketten együtt lehetünk egy izgalmasnak ígérkező tíz napos közös kalandon. Már beírtuk a határidő naplóinkba a hagyományos szegedi színházi programunk időpontját is.

 Apropó, határidőnapló. A közelmúltan azzal kerestek meg a rendszerváltás kaposvári, somogyi időszakát feldolgozók, hogy visszaemlékezésemmel, illetve meglévő dokumentumaimmal járuljak hozzá a készülő anyaghoz. Miután vállaltam, elkezdtem emlékezetemben és a tárgyi emlékeim között kutatni. Szépen gyűlik mindkét „csomag”. A legnagyobb örömöt azonban az okozta, hogy nemcsak eltettem, de 1985-ig visszamenőleg meg is találtam valamennyi „határidős” naptáramat a bejegyzésekkel együtt. Remek, jó kiindulási pont és kapaszkodó lesz.

 Ne hagyjuk ki a pálinkakészítést sem. A rendszeres sport és a nagyszerű színházi élmények mellett fontos része testi-lelki karbantartásomnak ez a tevékenység. Többen kérdezték már, hogy szeretem-e a pálinkát, és mennyit fogyasztok belőle. Az már csak természetes, hogy szeretem a jó pálinkát. Fogyasztani, kóstolni azonban csak baráti társasággal szoktam. Bármennyire hihetetlen, de miközben szinte minden nap foglalkozom a jobbnál- jobb pálinkáimmal, hetek telnek el úgy, hogy meg sem kóstolom, csak szagolgatom őket. Nekem az illatukkal is szinte mindent elárulnak.

 Manapság sok szó esik  a pálinkával kapcsolatos új jogszabályról, ami mint oly sok minden, felemásra sikeredett. Bevezették a bérfőzés jövedéki adóját, amivel közel háromszorosára nőtt a főzetők költsége. Nekünk, magánfőzőknek pedig be kell jelenteni a tevékenységet az önkormányzatnál (amit időben meg is tettem), és év végén összesen 1.000, azaz egyezer forintot kell adó gyanánt befizetni. Hát mit mondjak, elgondolkodtam rajta, hogy kérjek-e majd részletfizetési kedvezményt. A magánfőzők számára a valós új korlátot az jelent, hogy évente 86 liter 50 %-os pálinkánál többet akkor sem főzhetünk, ha mint eddig, a többlet után megfizetnénk a jövedéki adót.  

 Ennek egyenes következménye lesz, hogy jelentősen lecsökken majd a bérfőzetés. A vártnál lényegesen kevesebb lesz az állami bevétel. A fekete magánfőzés viszont ugrásszerűen megnő. Nem az ezer forint miatt, hanem az önkormányzati regisztrációs kötelezettségtől félnek az otthon barkácsolók. A nagy többség számára ugyanis gyanús minden ami új állami, önkormányzati regisztrációval, nyilvántartással jár. Ez sem erősíti tovább a bizalmat!