Elvehetnek tőled egyet, te kettőt szerezz, s menj tovább! Ez jár a fejemben blogírás közben ezen az év eleji csütörtökön dél tájban. Ez a versben kapott filozófia tarthat életben országot és családot, rosszak mellett a jókat is. Erjesztő telünk van. Minden forr. Nem baj, mert csak így válhat el a szín lé a zagytól. Meg kell szenvedni a megújulást.
Még soha nem vettem részt olyan hangulatú demonstráción, mint hétfőn este. A Somogyért Egyesület is csatlakozott a civil összefogáshoz és néhányan a székesfővárosba utaztunk. Nem az Operába, hanem az Operához. Jó kis este volt. Kellemes őszies idő a télben, tavaszias hangulattal. Amit ott éreztünk az leírhatatlan. Amit hallottunk azt meg kellene hallania a ma döntéshozóinak is. Elsősorban nem a tömeg által ritmusosan skandált kívánságokra gondolok, hanem a szónoklatokra. Indokolatlanul veszélyes vizekre hajózik ugyanis a hatalom. Mivel nincsenek mentőcsónakok, ezért az úszni nem tudó tömegek életét kockáztatják.
A gyarapodó számú és erősödő civil megmozdulások, tiltakozások, békés, de komoly figyelmeztető jelek. Hogy ne durvuljon el a helyzet, hogy ne keményedjenek kezelhetetlenné az eszközök, azért a gyeplőt tartók a felelősek. Most még álljt parancsolhatnak az arroganciának, a gőgnek, a kirekesztésnek, az államosításnak, a megosztásnak, a hatalomkoncentrációnak, a demokrácia korlátozásának. A demonstráló százezres tömeg erre figyelmeztetett. Mi somogyértesek ezt a hétfői együtlétet valódi nemzeti együttműködésként éltük meg. Annak a hétfő estének a legfőbb üzenete pedig az, hogy hazát és népet az önös érdekek oltárán feláldozni bűn.
A hatalom sunyisága és a megfélemlítés újabb példájaként a részvételünkért „járó” pofon gyorsan megérkezett. Ilyen országgá lettünk. Újra és gyorsan előrángatták azokat a valótlanságokat, vagy fél igazságokat, amelyek alapján koncepciós eljárást próbálnak csiholni. Megdöbbentő, hogy az kiállt rabosítást és tetszeleg az erkölcs bajnokaként, akit nemcsak rabosítottak, de meg is vádoltak. A rágalmazás miatt várható ítélettől Gelencsér elnököt átmenetileg a gyávasága mentette meg, miután mentelmi joga mögé bújt. Tisztességes versenyben képtelen nyerni, megyei elnöksége a rombolásról szól, áskálódik, és egyre mélyebbre süllyed. Eljön az idő, amikor kevesen lesznek, akik egy asztalhoz ülnek vele és a hozzá hasonlókkal. Sajnálatra méltó, szerencsétlen ember. Én pedig ennek ellenére vagy éppen ezért még sem tudok rá haragudni.
Ahogy már korábban megírtam esetünkben nincs másról szó, mint, hogy Ormai először a szavát adta valamire, aztán azt utólag visszavonva elvesztette tisztességét. Lehet, hogy soha nem találja már meg. Drága árat fizet. De ezért nem nekünk kell szégyellni magunkat.
Az előállt helyzetet most a hatóság próbálja tisztázni. Ennek során öt héttel ezelőtt több elnökségi tag kihallgatása után rám is sor került. A gyanúsítás ellen természetesen panasszal éltem, mivel a Somogyért Egyesület elnökeként teljesen jogszerűen és jóhiszeműen jártam el. Ezt igazolják a tanúvallomások és a benyújtott dokumentumok is. Elnökségi tagjaink egyre határozottabban állnak ki. A tegnap kiadott közlemény is önmagáért beszél:
„A tanúvallomások is bebizonyították, hogy Ormai István az egy évvel ezelőtti nyilatkozatát 2011. augusztus végén saját kezű írásával kiegészítve, önként mondott le a megyei közgyűlési tagságáról. Ugyanakkor hiteles jegyzőkönyv bizonyítja, hogy annak érvényesítésére, (konkrétan a dátum ráírására) személyesen hatalmazta fel az elnökséget. Bár megtehette volna, de ezt sem szóban, sem írásban az érvényesítő elnökségi ülésig nem vonta vissza. A Területi Választási Bizottsághoz történő eljuttatásával pedig (szintén saját kézírásával) megbízta az egyesület titkárát. A mai (szerdai) napon történt újabb tanúkihallgatás során egyértelműen bebizonyosodott, hogy a dátumot, az elnökségi döntést követően az egyesület egyik alelnöke, külön utasítás nélkül, öntevékenyen (jogosan) írta rá a lemondó nyilatkozatra. Maga a gyanúsítás is bagatell, mivel mindössze magánokirat hamisítás vétségét rója fel, amiben Gyenesei István személyes érintettsége közvetve sem több mint az egyesület bármely elnökségi tagjának, aki a döntést hozó elnökségi ülésen részt vett.„
Ezért aztán csodálkoznék, ha közülünk bárki is elmarasztalható lenne. Bár mostanság minden megtörténhet, de ez már a politikai koncepciós perek retrója, karikatúrája lenne. Nem csak nevetséges, de fájdalmas és szánalmas is.
Ide illik, ezért néhány napot visszanyúlnék a figyelmeztető közelmúltba. Néztem a képeket, olvastam a híreket. Egy zárt ország, egy diktatúra gyászolta elhunyt „drága, kedves vezetőjét”. A második Kim távozott és helyébe lépett a harmadik. Európai aggyal elképzelhetetlenül hatalmas tömeg búcsúztatta az elhunytat. A híradások képes tanúsága szerint nem kiábrándult, fásult ábrázatú statiszták százezrei zokogtak. Akik ott voltak kivétel nélkül mindannyian extázisban gyászoltak. Őszintén siratták a vezért. Száz százalékos támogatottság. Jó, legyen 95 %-os többség, de akkor már nagyon jószívű voltam az észak-kóreai ellenzék, (ha egyáltalán van ilyen) arányának megítélésében. Közben rájöttem valamire. Nagyon veszélyes és félrevezető a támogató többség arányával igazolni egy hatalom cselekedeteit. Legyen az közel száz százalék vagy „csak” kétharmad.
