Nem véletlen az áthallás. Yves Montand emlékezetes filmjének címe jutott eszembe. Egyre többen félnek a jövőtől, amit magunk nehezítünk meg önmagunknak. Igenlések helyett, bólogatásokra és tagadásokra épül a körülöttünk lévő világ. Igazságosztók vesznek körül bennünket, pedig nem igazság, hanem igazságok vannak. Egyetértek Lengyel Lászlóval, aki szerint nem megoldás, hanem megoldások léteznek. Mi meg alternatíva nélküli demokráciában élünk. Ez az eszi, nem eszi, nem kap mást világ, a többség számára terhes és egyre inkább félelmetes.
„Megnyugodhatom-e a nyomorúság felett?” olvastam ma reggel a Könyvben és azonnal felrémlett, hogy a minap a kaposvári önkormányzat közmeghallgatásáról milyen lehangoltan jött haza Jutkám. Mint képviselő és tanácsnok vett részt. Elmondása szerint egy fiatal, egyetemet végzett fiú drámai módon ecsetelte saját és sortársai kilátástalannak tűnő helyzetét.
Másnap erre erősített rá, amikor megtudtuk, hogy rokonságunkban is van olyan magunk korabeli, akinek fiatalon volt ereje Kaposvár legszebb részén kétszintes házat építeni. Egész életében dolgozott. Most azonban olyan helyzetbe került, hogy a ház legmelegebb helységében sem volt 10 foknál több, amikor reggel felkelt. Pedig neki nincs is hiteltörlesztési extra kiadása.
De az is megdöbbentett, amikor tegnap délelőtt becsengetett hozzánk egy ismerős, középkorú férfi, aki pénzt vagy élelmet kért, mert mint mondta, nincs mit enniük és tüzelőjük sincs. Még szerencse, hogy megenyhült az idő. Természetesen, vagy ki tudja, hogy természetes-e, de nem ment el tőlünk üres szatyorral.
Azonos forrásból fakadó, más kategória annak a fodrásznak a helyzete, aki miközben egyetlen vendégét sem veszítette el, a bevétele jó negyedével csökkent. Vagyis ritkábban mennek a középosztályhoz tartozó hölgyek festetni, vágatni. A célba vett erős középosztály helyzetének és a cél elérésének biztos barométerei a fodrászok lehetnek J. Addig meg marad a béka ülepe alatti, látható távolság.
Kényszer nadrágszíjhúzásra készül Kaposvár. Nincs további hitelfelvételi lehetőség. A törvény szigora korlátozza a mozgásteret, miközben csökken az állami segítség mértéke is. Micsoda visítás lenne itt, ha az előző ciklusok valamelyik kormánya állna a rúdnál. Most, csak alig hallható morgás kíséri a helyi költségvetési döntés előkészítését. Nagyon nehéz, már-már megoldhatatlan lecke előtt áll a megyeszékhely vezetése. A „biztonság” mint alapelv nagyszerűen hangzik, de kivitelezhetetlen. A legbiztosabb a bizonytalanság. Így aztán félelmében és kényszerből fakadóan, a városházán elkezdték húzni a nadrágszíjat. A tragikus az, hogy a nadrágszíj felcsúszott a torok tájékra. Ott meg már életveszélyes azon szűkíteni.
Ilyen érzéssel mentem végig tegnap délelőtt, az itt-ott még jeges, de napsütötte Fő utca (Kaposvár Váci utcája) sétálós szakaszán, a Kossuth tértől a Dózsa György utcáig. Kétszer tettem meg ezt az utat. Először megdöbbentem, másodjára számoltam. Félszáznál alig több üzlethelység kínálja szolgáltatásait, illetve közülük 15 csak üres magát. Harminc százalékukban ma nincs semmilyen tevékenység. Minden harmadik üres, bérlőre, használóra vár. A lehetőségek hiányát mutató komoly jelzés ez. A város legpatinásabb és legjobb helyen lévő, késő barokk épülete, a Kossuth tér, a városháza, a székesegyház szomszédságában lévő Csokonai fogadó, teljesen üres. Nincs bérlője sem a szállodának, sem a pinceétteremnek, sem a kávézónak, sem a butikoknak. Ebben a helyzetben nem lehetne olyan kényszer, ami a városvezetést a vállalkozók és a tulajdonosok helyi adójának jelentős emelésére késztesse. Tessék megkapaszkodni! A gyengébb idegzetűek ne is olvassák tovább blogomat! A közelmúltban a vállalkozások építmény adóját a négyzetméterenkénti 390 forintról, 1655 forintra, több mint háromszorosára emelték. Így aztán semmi remény, hogy benépesedik a város Fő utcája. Sőt! Ez is túl van azon a határon, ami az üzemeltetők biztos tönkretételéhez vezet. Bele sem merek gondolni, mit érezhet, és mit gondol ebben a helyzetben a Kapos Hotel vagy a frissen felújított Dorottya szálló tulajdonosa?
Közösség építésre soha akkora szükség nem volt mint ma. A tragédiák és a mulatságok egyaránt segíthetnek ebben bennünket. A hét elején leégett a Kadarkút melletti, vótapusztai kastélyban lévő szeretetotthon felső szintje. A somogyi kisváros, szombat délután kulturális műsorral csalogatta az adakozó szívűeket. Kora este Jutkámmal együtt mi is betértünk a művelődési házba és magunk is bedobtunk néhány ezer forintot a gyűjtődobozba. Nem voltunk egyedül, de valahogy kevésnek tűnt az ott összegyűltek száma. A hagyományos szuloki svábbálban, és a Rinyamenti Borlovag Klub nagyatádi vidám estjén sokan voltak. Mindkét helyen jól éreztük magunkat a szerény, családias légkörben. Még akkor is, ha a korábbi évekhez képest jóval erősebbek voltak az országos politika stílusát minősítő vélemények. Nem lesz ez így Húshagyókedden, azon a baráti disznótoron, ahol vagy húszan jövünk össze csapatkovácsolási szándékkal. Reggeltől, kora délutánig épülhet a test, meg a közösség. A lélek majd másnaptól erősödhet. Feltéve, ha hagyjuk és, ha akarjuk.
