London leilátalanítása, vagy ha így jobban tetszik, Leila londontalanítására a reagálások okán térek vissza. A túlkorossá vált és kiutált 62 év felettiek is megérdemelnek néhány gondolatot. Oszt van-e cigánybűnözés? Erre is szánok pár keresetlen szót.
Legutóbbi blogomban írtam Leila londontalanításáról. Helyén kezelve az ügyet, nincs értelme erről sokat meditálni. Előre tekintve a jövőt kell építeni! Ahogy két héttel ezelőtti naplóbejegyzésem után Jutkám gyógyulásához, úgy most (fordítsunk a sorrenden) London leilátalanításához írtak sokan megjegyzéseket, észrevételeket, véleményeket. Ezekből idézek négyet, amelyek egy-egy csokor reprezentásai, amelyekről én nem írtam, nem gondoltam.
Itt van mindjárt az első, ami nekem nem tűnt fel, de tényleg így volt. „Tisztelt Gyenesei Úr! Csodálom objektivitását és azt, hogy ebben a helyzetben egyetlen mondatával sem marasztalja el az öttusázók vezetőit. De az nem lehet véletlen, hogy miközben Leila EB sikeréről normálisan tudósítottak, sem az MTI híradásában, sem a Nemzeti Sportban egyetlen mondat sem hangzott el arról, hogy a londoni olimpiára nevezetteket legyőzte. Mélyen hallgattak arról, hogy a Londonban rajthoz álló Tóth Adrienn csak a 17. helyen fejezte be az Európabajnokságot. Az, hogy ezt elhallgatták és erről nem adtak ki hírt az öttusázók, azt bizonyítja, hogy maguk is érzik, nem volt ez így igazságos.”
De ez sem semmi! Akár a „Heti hetes” is megirigyelhetné, ha még lenne ilyen. „Ugyan még ki a nyavalyát kellett volna Leilának a hazai és a világversenyeken megverni, hogy az eredményei alapján tagja lehessen az olimpiai keretnek? Én nem sokat konyítok a sporthoz, de eddig úgy véltem, hogy a csapat összeállításakor az objektív eredmények, és teljesítmények, döntenek. Persze úgy is lehet, ahogy egy falusi szépségkirálynő választáson teszik, csak hát amikor a polgármester feleségét jelentik be győztesnek, akkor még a Kiskondás is félszemmel hunyorít! Ha a "szövetség illetékeseinek" ekkora hatalmuk van, akkor tegyék már meg, hogy engem az Opera balettkarába delegáljanak szólótáncosnak. Hát -Istenem! Lehet, hogy az adottságaim kissé elmaradnak az elvárttól, de a hatalom nagyúr! Az pedig, hogy 190 cm. magas, 120 kilós, enyhén lúdtalpas, és 68 éves vagyok, igazán nem lehet kizáró ok. Az előadás után meg fogják magyarázni, hogy a közönség hülye, és a susztert már ki is rúgták, mert kényelmetlen balettcipőt varrt, a 46-os lábamra. Félek, hogy az olimpia után valami hasonló magyarázatot fogunk hallani. Véleményem hallatán bizonyára hangosan fogják csörgetni a sportpályákon elért helyezéseik érmeit, de erre csak annyit jegyeznék meg, hogy a száz férőhelyes tehénistálló megtervezését se a napi 20 liter tejet adó tehénre bízzák!”
A politika sem maradt ki a véleményezők tarsolyából. Amit most idézek, az a világhálón kering. „Gyenesei - lassan 600. - blogbejegyzése megint jó. Pontosabban - szörnyű. Az, amit leír. Kiemeltem, amiért ezt mondom. Lehet találgatni, miért történt az, ami ott le van írva. De, sajnos, nem tudok mást sejteni mögötte, mint azt az ország pusztító, hadd mondjam ki, hazafiatlan szellemet, amely szerint akár érmünk is legyen eggyel kevesebb, de Gyurcsány miniszterének nevével itt ne villogjon senki! Még majd legközelebb a népek újra szavazgatnak rá. Vagyis az apjára .... Ne álljunk meg a színházaknál! Mindenféle népszórakoztatásnál vizsgáljuk meg a pedigrét! Nehogy má' ezek páváskodjanak a címeres mezben!! Megengedem, összeesküvés elméleti sejtésem téves. De a történet e nélkül is elég borzalmas, ha pusztán csak arról szólna is, miféle szemléletű emberek vezetnek fontos magyar sportágakat. És mennyi felelősséggel, mennyi ésszel. Akárha minisztériumokat is vezethetnének ...”
Őszintén szólva, ezt az utóbbi gondolatot eredetileg sikerrel hessegettem el magamtól. Mostanra ez némileg módosult. Biztos vagyok abban, hogy június elején, amikor az előnevezésnél Leilát tartaléknak jelölték, abban a politika nem játszott szerepet. Abban azonban, hogy az Európa-bajnokság után nem módosítottak a nevezésen, abban nagy valószínűséggel már ott volt a politika is.
És végül egy lokálpatrióta sorai. „A Leilát körülvevő szószegés, következetlenség, elhibázott döntések mind részei annak az emberi, társadalmi hitványságnak, jellemtelenségnek, ami egyre inkább burjánzik országunkban,s már-már elvárásnak, követelménynek számít a magukat annak tartó felsőbb körökben. Leila ettől még NAGY marad, s egyre nőni fog szemünkben!”
A jövő már közelít!
Ilyenkor nyár közepén jó esetben punnyad az ország. De nem most és nem nálunk. Válogatni is nehéz annyi a történés. Itt van mindjárt ez a 62 éves határ. A bírák szívták meg a legjobban, de ne higgyük, hogy a közszolgák sokkal jobban járnak. Az ő esetükben a figyelő nagy testvér szíve-joga lesz a döntés. Szükség van-e rá, vagy mehet amerre lát? Aki hű kutyus módjára napi betevője biztos reményében nyalogatja gazdája kezét, az maradhat. Aki nem az mehet. Bármennyire is sokat tud. Ez a megfélemlítés, ez a népidomítás a történelemből visszatérő módszer. Úgy tűnik a tudás, az ismeret, a tapasztalat ma inkább bűn, mint erény.
Mi lesz velünk, ha a szorgalmas, de hű buták (náluknál még a lusta buta is jobb, mert az legalább nem csinál semmi hülyeséget), kezébe kerül sorsunk? Megvan rá az esély. De maradnak-e az okosok? A jövő ezen áll. Bírják-e a méltatlan harcot? Megacélozza-e akaratukat a csak azért is szép jövőt akarás, az itt élned-halnod kell vállalása? És a már nem is annyira ifjú, nem is annyira titán negyvenesek gondolnak-e arra, hogy egyszer, nem is olyan sokára ők is lesznek hatvankettő. Aztán jó esetben kabát, kalap és lapát.
Itt most befejeztem volna ezt a blokkot, de a telefonom jelezte, hogy üzenetem érkezett. Elég mazohista vagyok ahhoz, hogy kértem és így kapom a „HÍR”-eket. Azt írják, társa volt Bándy Kata gyilkosának. Szó szerint így: „A DNS P. László rokonájé lehet.” Most sírjak vagy nevessek? Azok, akik a szavakból, az írásból élnek, azoknak sokkal nagyobb a felelősségük az édes anyukájuk nyelvének őrzéséért, mintsem, hogy megengedjék maguknak és „rokanajiknak” ezt a lazaságot. Vagy ott ahonnan a „HÍR” jön már kicseréltek egy 62-es túlkoros tudóst, egy ifjabb, de csókos tudatlanra?
Figyeljenek csak oda ifjú barátaim! A jövő már közelít.
Ha már szegény Bándy Katát az áldozatot említem, nem visz rá a lelkiismeret, hogy ne írjak arról a strucc stílusról, amivel nem először szembesül a magyar. Nincs ma hírt közvetítő médium szép hazánkban, amelyik ne foglalkozna ezzel a szörnyű és részleteiben még mindig homályos történettel. Gyilkosság történt. Szavakkal kifejezhetetlen ocsmány tett. Bárki is a gyilkos, a legsúlyosabb börtönbüntetést érdemli. Nem, nem gondolok a kegyes halálra. Az újbóli sokakkal ellentétben nem fogadom el, hogy ember az embernek akármilyen okkal is elvehesse az életét.
Az ügy kapcsán beszédes, hogy a médiumok többsége szégyenlősen, vagy mint macska a forró kását kerülgeti azt, amit zárt ajtók mögött mindenütt szókimondóan tárgyalnak szerte a hazában. Mégpedig azt a körülményt, hogy a gyilkos cigány. Beállítottságtól, vérmérséklettől függően vagy hozzáteszik, vagy nem, hogy „már megint”.
Évek óta folyik a vita, van-e cigánybűnözés? Csak azért, mert a népesség körében még kisebbségben lévő cigányok a börtönökben az elítéltek között nagy többségben vannak, hiba cigánybűnözésről beszélni. De legalább ennyire hiba ezt eltusolni, elfedni, megkerülni. A magyar társadalom jövője szempontjából bűn a bűnt elkövető magyarok nemzeti, etnikai hovatartozásáról nem beszélni. Ezt kívánja a sok százezer tisztességes roma-magyar, vagy magyar-roma érdeke is,. Azoké, akik között – vállalom – sok barátom van, és akik mindenkinél jobban elítélik - mint ahogy ők maguk mondják – ezt a „rohadt cigányt”.
A cigány önmagában nem lehet szitokszó! A cigányság jelenléte a Kárpát-medencében olyan megkerülhetetlen tény és kihívás, amiről minden helyzetben objektíven kellene beszélni. Ordítani erről ugyanúgy hiba, mint elhallgatni ezt a megoldásra váró egyre növekvő társadalmi problémát.
A jövő már közelít!
