Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt, hogy egy alapjában tisztességes herceg, a nagy megmérettetésen könnyűnek találtatott. mai-Or(r), sok-sok évvel ezelőtt, felpattant a Somogyért Egyesület hullámára. Le sem szállt róla, amíg a fizetése mellé össze nem gyűjtött úgy 20 millió arany  bruttó forint tiszteletdíjat. Ki nem hagyott volna egyetlen országot sem, ahova mint somogyértes megyei képviselő eljuthatott svéd hontól, a távoli Kínáig. Tartotta a markát mesterpolgárként is rendre, és kapott szépen. Így fejlődhetett birodalma.

Aztán változott a világ, más szelek fújtak, neki pedig nem volt se kedve, se ereje, tán még tehetsége se küzdeni az orkán erejű forgószélben. Oda Fide-lt és gyorsan átállt a szélvédett oldalra. De nem csak úgy szépen, csendben, méltósággal! Hasadt tudata, veszett becsülete. Talán még a királylány kezét és a fele királyságot is magának álmodta. S mert meg kellett felelnie, dobálta a sarat rendesen azokra, akiknek korábbi jó és tiszta életét köszönhette. Áruba bocsátotta lelkét egy tál lencséért, vagy valami másért! Áruló lett mai-Or(r). Másodikból utolsó, hercegből erkölcsi eunuch.

mai-Or(r), akarom mondani Ormai István Nagyatád polgármestere, a Somogyért Egyesület második embere, a megyei közgyűlésben a Somogyért listáján mandátumot szerzett képviselő gyengesége miatt, néhány napja magunk mögött hagytunk egy bírósági tárgyalást. Bár lesz még folytatás, de ezen a napon világossá vált, hogy koncepciós eljárás ez a javából. Viszont most már éreztem, hogy milyen a vádlottak padja. Nem kényelmes. Még úgy sem, hogy tudtam, nem vagyok vétkes, és azt is, hogy ennek ott ki kell derülnie. Közben a háttérben álló gonoszok észre sem vették, mert nem is érdekli őket, hogy Ormait kergették a szégyenbe.

Hiszek benne, hogy a végén igazságszolgáltatás lesz és nem csak ítélkezés. Akkor pedig nem lehet kétséges az eredmény. De ne fussunk ennyire előre. A döntést a bíróság hozza meg.  Az viszont kétségtelen, hogy sportnyelven szólva valaki nagy öngólt lőtt, erkölcsi öngólt. Mert, hogy ez az ügy valójában nem is jogi, sokkal inkább erkölcsi kérdés. Aki ugyanis elhagyja azt a jelölő szervezetet, akitől a mandátumát kapta, annak távozása esetén illene azt visszaadnia. Ez esetben különösen, mivel Ormai eleve ezzel a feltétellel vállalta már a jelöltséget is. Tanúk, és dokumentumok sokasága bizonyítja, hogy távozása esetére megígérte mandátumáról való lemondását. Ezt szeretné most elfelejtetni, miközben másokat befeketít.

A bíró korrekten és körültekintően vezette a tárgyalást. A vádat képviselő ügyésszel együtt minden részletre kíváncsiak voltak, egyetlen apróság sem kerülte el a figyelmüket. Így aztán a nap végére kiderült, hogy Ormai a saját verzióját, sem tudja bizonyítani. Többször is ellentmondásba keveredett. Már-már szánalmas volt, de nem szánni való. Mind a tanúk, mind pedig valamennyi írásos dokumentum azt bizonyította, hogy Ormai István mandátumról lemondó nyilatkozata, megbízása alapján jogszerűen került benyújtásra. Mint ahogy a dátum is bizonyítottan, Ormai felhatalmazása és megbízása alapján került ráírásra. Ormai a felhatalmazását 2011. szeptember 12-ig, a döntést hozó elnökségi ülésünkig, sőt a benyújtási időpontig, szeptember 14-ig nem vonta vissza. Ezért nekünk, mint megbízottaknak (vagyis a Somogyért Egyesületnek) kötelességünk volt ez alapján eljárni.

Úgy könnyű volt vádat emelni, de remélhetőleg lehetetlen végigvinni, hogy az ügyészség egyetlen véleményre alapozott, amit viszont az összes tanú és az egyesület hiteles jegyzőkönyveinek sokasága cáfolt. Kizárólag azokat, az Ormai által szóban elmondottakat vették alapul, amelyeket egyetlen tanúvallomás, vagy írásos dokumentum sem erősített meg. Figyelmen kívül hagyta az ügyészség, az általam elmondottak mellett, hat tanú rendőrségi vallomását, amelyek mind-mind  cáfolták Ormai állításait.

A tárgyaláson többszörösen bebizonyosodott:

• Ormai István kezdeményezője volt, hogy a tagsági viszony megszűnése esetén az érintett képviselő adja vissza mandátumát.
• Ormai István alkotó részese volt a megoldási forma és tartalom kidolgozásának.
• Ormai István megszavazta az ezzel kapcsolatos valamennyi döntést, amelyekkel a Somogyért Egyesület saját tagjaira magatartási szabályt fogalmazott meg.
• Ormai István a közösen kialakított feltételekkel fogadta el a választás előtti jelöltséget, majd a választás után a mandátumot és az ezekkel kapcsolatos kötelezettségeket.
• Ormai István a többi érintettel együtt a 2010. október 6-i testületi ülésünkön hatalmazta fel az elnökséget, hogy a mandátumról lemondó nyilatkozatára, tagsági viszonya megszűnésének dátumát rávezessük.
• Ormai István kézírásával és aláírásával bízta meg az egyesület titkárát, hogy a mandátumról való lemondását tartalmazó nyilatkozatát helyette és nevében nyújtsa be a Választási Bizottságnak.

Ormai semmi jelét nem mutatta annak, hogy (amint most állítja) a közös elhatározással nem ért egyet. Az egyesület vezetői közül soha, senkinek nem mondta, hogy nem kívánja visszaadni mandátumát. Ha valóban ilyen szándéka volt, akkor 2011. május 30. (amikor az egyesületben viselt tisztségeiről mondott le) és szeptember 12. (amikor kilépett a Somogyért Egyesületből) között is számtalan alkalma és lehetősége lett volna azt akár nekünk, akár a választási bizottságnak, akár az önkormányzatnak jelezni, de ezzel nem élt. Mi, az Ormai tagsági viszonyát megszüntető elnökségi ülésünk után, csak két nappal később nyújtottuk be a megyei főjegyzőhöz, a mandátumról lemondó nyilatkozatát. Vagyis egyáltalán nem siettünk az érvényesítéssel. Így Ormai megtehette volna a visszavonását még a szeptember 12-i elnökségi ülésünk és a Választási Bizottsághoz történt szeptember 14-i benyújtás időpontja között is. De nem tette meg ekkor sem, mert még akkor is tartotta a mandátumról való lemondási szándékát.

Csak újabb két nap elteltével és minden kétséget kizáróan külső nyomásra változtatta meg véleményét, tagadta le, hogy kézírásával önként mondott le mandátumáról. Ez minimum gyenge jellemre vall. És itt finoman fogalmaztam. Bizonyítják ezt azok a kemény kommentek, amelyeket az olvasók írtak a Somogyi Hírlap internetes oldalán, a http://www.sonline.hu/somogy/kek-hirek-bulvar/mandatumvita-elkezdodott-gyenesei-pere-a-kaposvari-birosagon-463207 megjelent bírósági tudósításhoz. Ha erre rákattintunk olvashatjuk a szókimondó véleményeket. Ormaira olyan megalázó minősítésáradatot zúdítottak, ami önmagában több, mint bármely elmarasztaló bírósági ítélet. Ezeket méltatlannak tartom ide idézni. A nagyatádi olvasók sem kímélték polgármesterüket, akit mint írják, most ismertek meg igazán és elhatárolódtak tőle. Ráadásul a közéletből való távozásra szólították fel ormai-t, így kisbetűvel. Én már rég megbocsátottam neki, de a környezetének úgy látszik most nyílt fel a szeme.

A bírósági tárgyalás előtt is, mint minden reggel kinyitottam a „Könyvet” és ott folytattam, ahol az előző nap abbahagytam. A „Zsoltárok Könyve” 59. rész várt rám. És üzent! Nem hagyott kétséget most sem, mint már oly sokszor. Íme, amiből erőt merítettem azon a napon: „Szabadíts meg engem az ellenségeimtől, Istenem, a rám támadóktól ments meg… egybegyűltek ellenem az erősek, anélkül, hogy hibás, vagy vétkes lennék, Uram!... Ne könyörülj senkin, aki hamisságot cselekszik… Szájuknak vétke, az ő ajkaiknak beszéde.”

Most veszem észre, hogy hányadik blogomat írom ma! Tessék csak megnézni! 599. Mit olvastam azon a napon? A Zsoltárok Könyve 59.9. „Te pedig, Uram, neveted őket, és megcsúfolod…” Amen.

Így nem lehet csodálni, hogy nyugodtan mentem a tárgyalásra.