Vannak helyek és események, ahova nem jönnek velünk a múzsák. A kórház, ahol az advent heteiben minden szabad és szabaddá tehető percemet Jutkám mellett töltöttem bizonyosan ilyen. Ez az advent nekünk nem a nyugodt várakozást jelentette, hanem a tevékeny reménykedést. Iszonytatóan nehéz erről beszélni, vagy írni. December elején el is maradt a sokak által várt, évek során megszokott üdvözlő kártyám. Nem jöttek a friss gondolatok. Az érdemleges üzenet helyett közhelyeket küldeni pedig, nem lett volna méltó hozzám.
Karácsonyeste azonban, valami megváltozott. Jutkám, aki több mint harminc nap óta természetes étket nem tudott magához venni és ezért mesterségesen táplálták, kimondta azt a végtelenül egyszerű, de most csodásan hangzó két szót, hogy „éhes vagyok”. Azóta tud enni. Bár keveset, de napjában többször és egyre többet. Valami megmagyarázhatatlan erő volt benne eddig is. A legnehezebb pillanatokban, amikor a mi szemünkbe könny szökött, ő akkor is mosolygott. Most meg főként. Így aztán gyönyörű volt a karácsonyunk, sőt azóta minden napunk, bele értve az ó év zárását is. Az ő jelenléte volt a karácsony legszebb ajándéka. Közben megtanultam valamit, ami a cselekedeteimet befolyásolja. Még pedig azt, hogy nem csak a sikeres időszakok, de a fájdalmas napok is hozhatnak boldogságot. Főként, ha befogadjuk és nem állunk ellene.
Az elmúlt héten már csak napi 3-4 órát kellett kórházban töltenie, a többi idő az itthonlét öröme volt. Újra egymás mellett, egy ágyban tértünk nyugovóra és így ébredtünk ezekben a napokban. Nem volt ez másként tizenkettő és tizenhárom váltóján sem. Most itt ülök a számítógép mellett. A cserépkályhában pattog az égő akác, amit mint korábban mindig, most is Ő rakott meg. A szoba közepén itt áll a mennyezetig érő karácsonyfa, amit az angyalok az Ő kérésére, hófehérre díszítettek. Minden fehér rajta. Mint egy karcsú, gyönyörű mennyasszony. Jutkám pedig csendben olvasgat a fotelben. A II. János Pál csodáiról kiadott könyvet lapozgatja. Karácsonyra küldte neki az egyik kis somogyi falu plébánosa. Sokan, nagyon sokan keresték személyesen és telefonon, levélben és Interneten. Most érezhette igazán, hogy mennyire szeretik őt Kaposváron, és szerte a megyében. Hihetetlen erőt adott ez neki. Még akkor is, ha elesettségében, néha nehezen tudta ezeket kezelni. Blogom végén néhány levélből nyújtok át részleteket legkitartóbb olvasóimnak. Ezekből jól érzékelhető a felé, felénk áradó, erőt adó szeretet, amit ezúton is köszönünk mindenkinek.
Ez a végtelen szeretet ölelt át bennünket itthon karácsonyeste és az azt követő napokban. Mindhárom gyermekünk, és mind a négy unokánk velünk, körülöttünk volt. Anita vette át a konyhában Jutkám szerepét. Nem pótolta, de nagyszerűen helyettesítette. Időnként Leila is besegített, neki azonban legfeljebb a „kukta” minősítés jár. István fiunk ötletének eleget téve egyik nap lehoztam a padlásról azt a sok száz bekeretezett dia képet, amelyeket 1972 és 1990 között készítetünk és most közkívánatra levetítettük. Katartikus élmény volt a 30-40 évvel ezelőtti önmagunkat, a közös itthoni és külföldi családi programokat viszontlátni. Fiatalságunk üdeségét varázsolta körénk az a 7-8 óra. Nevettünk és könnyeztünk.
Mint ahogy tegnap este az ó év búcsúztatásán is. Ezúttal csak ketten voltunk együtt, de itthon. Hogy szó ne érje a ház elejét, pontosítanék. Velünk volt Leila kutyusa Limonádé is. Szokás szerint pezsgőt is bontottunk. Miért történt volna most másként, mint bármikor korábban?! Most sem ismerjük a jövőt, ahogy korábban sem. Reménykedünk, hogy van, lesz közös folytatás itt a földi létben. Az isteni ítélet kegyelme azonban kifürkészhetetlen. Bár a kórházhoz kötöttség állapota „még” nem szűnt meg, de miért ne bíznánk a sors jobbá fordulásában, ami a Megváltó karácsonyi érkezésével szállt közénk, megkoronázva a gyógyító emberek küzdelmét.
A napi politikáról hagyományos stílusban most nem írok. Talán lesz erőm és késztetésem erre a következő napokban. Mindössze egy mondatot idéznék az adventi időszak hajnali miséin minden reggel közösen olvasott dicséretből. Aktuális, mint ahogy az volt a korábbi években is, függetlenül az adott hatalom színétől. „Serkenjen már a szennyesen, kábultan alvó értelem: új csillag fénylik odafenn, hogy minden átkot elvegyen.” Ez a csillag pedig a minden karácsonykor bekopogó kisded Jézus.
Nem véletlenül énekeltük a karácsonyi énekek között, az 1651-ben születetett katolikus ének strófáit: „Vigasságos, hangos, nagy örömünk támadt, megszületett Jézus a beteg világnak.” Úgy tűnik akkor sem volt, és azóta sincs másként.
Most következzenek az ígért idézetek:
Levél Kaposvárról: ”Drága Judit! … úgy ismerlek, mint aki nem adja fel, és mindent megtesz magáért és a családjáért. Ezért őszintén drukkolunk, hogy újból azt a jókedvű és vidám Juditot lássuk az utcán, aki mint a forgószél közlekedik és siet valamit intézni, akár a családjával, akár a választóival kapcsolatban. Sok-sok közös ismerősünk őszintén aggódik érted és ugyan ezek a gondolatok vannak bennük, de nagyon bíznak Benned!”
Egy képeslap ugyan csak Kaposvárról: „Kedves Judit! …Még soha nem volt módom beszélgetni veled, amit őszintén sajnálok, mivel nagyon szimpatikus és humánus embernek ismerlek. Őszinte szívvel kívánunk gyógyulást és sok örömöt családod körében.. „
E-mail üzenet Dél-Somogyból: „Kedves Judit és István! Isten mindig jelen van az életünkben, de mi ezt sajnos nem akarjuk észre venni. Sokszor megtapasztaltam, hogy velem van. Amióta nem vagyok polgármester a kérdést magamnak és néha másoknak is felteszem, hogy ez az állapot kegyelem vagy büntetés? A mérleg nyelve a kegyelem felé billen. Isten naponta ad nekem feladatokat, amely meggyőz arról, hogy van élet pozíció nélkül is... Ő mindig ott van, mutatja az utat. Ő teremt tiszta szívet. Mert ahhoz, hogy meglássuk, megtapasztaljuk a jót, tiszta szív kell. …. Hogy különbséget tudjunk tenni jó és rossz között szükségünk van a jó Istenre, hogy tiszta szívet teremtsen… kívánjuk, hogy ne csak a karácsonyt, de életetek minden napját tudjátok megélni hittel és bizakodással… Imádságos szívvel gondolunk rátok.”
E-mail a Somogyért Egyesület egyik elnökségi tagjától: „István! Érthető, hogy te most Jutka mellett vagy. Ő melletted volt, támogatott majd 50 évig. Most kell viszonoznod! Így hozta a sors, tedd, amit tenned kell! Egy jó csapat ismérve, ha valaki kiesik, akkor is megy tovább a szekér, mert húzza a többi tag. Ezért vannak a barátok, a volt kollégák most is melletted. Amikor Jutka meggyógyul, újból a szekér élére állsz majd és folytatjuk a munkánkat, utunkat, küldetésünket. A csapatszellem pedig erősödik ez ügy után. Vigyázz Jutkára!”
Levél egy Balaton környéki faluból: „Tisztelt Gyenesei úr! Néhány héttel ezelőtt úgy éreztem el kell mennem a vasárnapi misére, mert hiányzik a lelkemnek Megdöbbenve hallottam…. atya bejelentését, hogy Judit asszony nagyon beteg és ezt a misét az ő gyógyulásáért ajánlja fel. … Nagyon megérintett és borzasztóan sajnálom. Nem udvariasságból írom levelem. Ön sokszor járt a falunkban. Mindig is nagyon tiszteltem mivel azon kevés politikusok egyike, aki még emberből van. Őszintén kívánom, hogy Judit asszony az ön társa meggyógyuljon, mert igenis vannak csodák, csak nagyon erősen hinni kell benne"
Levél egy Kaposvár környéki faluból: „Kedves Elnök úr! … minden évben a karácsonyt megelőző napokban elsőként juttattad el jókívánságaidat, szép tartalmas gondolatok kíséretében…. Mindenkinek ugyan az a képeslap, nem volt különbség rangra, nemre, korra. …. a dolgokról véleményt nyilvánítottál, reményt adtál. Így volt ez mostanáig. Blogodat folyamatosan figyelemmel kísérem. Mindig élvezettel olvasom… Aztán jött a döbbenet és a remény, és újból a döbbenet. …téged soha nem tudott leteríteni ármánykodás, pocskondiázás, gonoszkodás, sértegetés, feljelentgetés és árulás. Mindig erős voltál és mindenen felül tudtál kerekedni. …most más dimenzióban kell gondolkodnod. Tudom jelenleg minden energiádat arra fordítod, hogy támogasd a feleségedet, erősítsétek egymást. …házasságod Judittal példamutató, életetek sokunkban ébresztett tiszteletet. Sokakban irigységet, de ez most megint nem számít. A teremtő most nagy próbatétel elé állított benneteket. Keresi az ember az okát, keresi a magyarázatot. Tudni véli az okát, de nem leli a magyarázatot. …Annyira szeretném, ha a jövő karácsonykor megint azt érezném, hogy minden rendben van… Ezért imádkozom Juditért, a családotokért. Őszinte szeretettel és tisztelettel.”
