Ma, hajnali háromkor ébredtem és neki is láttam az írásnak. Tegnap hosszú útról értünk haza. Régi vágyam volt látni Indiát. Most jutott rá idő. Jutkámmal és Leilával keltünk útra, amúgy „bakancsosan”, minél többet látni. Ha már addig elmentünk, megtoldottuk egy ugrással és pár napra beleszagoltunk Nepál levegőjébe is.
Egyszerre gyönyörű és hátborzongató, amit e két országban láttunk, tapasztaltunk, éreztünk, és amit magunkba zárva, bőrbe kötve hoztunk el. Nem csak nagyvárosokba, hanem kis falvakba is eljutottunk, ahol idegen országbeli ritkán fordul meg. Az emberek kedvesek, mosolygósak, segítőkészek és egyben segítséget is kérnek, várnak. A bolygónkat megmenteni kész fejlett világ talán legfontosabb érdeke, feladata lenne e tájon a szemétösszegyűjtés és megsemmisítés technikájának, technológiájának kiépítése, működtetése.
Európai aggyal elképzelhetetlen mértékű szegénység és szemét, emberi lakásnak itthoni normáink szerint megalkuvással is alkalmatlannak tűnő életterek mindenütt. Az amúgy is nagyszámú, néhány rúpiával már boldog kéregetők hada között nem ritkák a csonka végtagú leprás koldusok, akiknek betegségétől az ottaniak szerint nem kell félnie a turistáknak sem. Mint ahogy a közbiztonsággal sem volt semmi gond. Bármerre jártunk biztonságban éreztük magunkat. Legfeljebb a túlzottan is rámenős, erőszakos utcai árusok billentették ki nyugalmából az ehhez kevésbé szokott európai turistát.
Az áttekinthetetlenül zavaros közlekedésben a járművek legfontosabb része a duda. Ennek ellenére, vagy éppen ezért balesetet egyet sem láttunk. Aztán ott vannak a közterületeken az állatok és az állatok tisztelete. A tevék által húzott kétkerekű kordék, a terhet és embert szállító elefántok a közlekedés elmaradhatatlan résztvevői. Mint ahogy a szabadon kószáló tehenek és bivalyok is megszokott szereplői az utcáknak. Az istállószerű építmények pedig nem a hátsó udvarban vannak, hanem utcafrontról nyílnak. De az utcán zajlik a családok élete is. Szó szerint ott végzik minden dolgukat. Együtt él egymás mellett ember és állat. Ez utóbbiak közül még megemlítem a szent állatként tisztelt kobrákat, amelyek inkább csak turistakápráztatók. A csapatokba verődő, amúgy szelíd kutyák tömegének látványát és közelségét is hamar megszoktuk. Egy idő után könnyedén lépkedtünk át a járdán heverésző pihenő négylábúakon.
Az indiai vidéket járva néha olyan érzésünk volt, hogy az angolok 64 évvel ezelőtti távozása óta nem épült semmi. Amit pedig az angolok építettek, azt a több mint fél évszázad és az igénytelen szegénység amortizálta le. Rossz álomnak tűnt vizionálni azt a jövőt, ami Magyarországon a gyorsan szaporodó, elszegényedő, munkanélküli tömegek környezetének és ezen keresztül a magyar vidék állapotának romlása terén bekövetkezhet.
Ellenpólusként Indiában ott volt a korábban portugálok által lakott Goa, az Arab tenger partján. Pálmaligetei, púder finomságú homokja, 31-32 fokos bársonyosan simogató tenger vize igazi felüdülést adott a megrázó, a megdöbbentő, a fantasztikus élmények sorát megszakítva. Utunkon egyedül itt leltünk katolikus szertartásra, a portugálok építette Santa Cruz névre szentelt templomban.
Akinek van munkája az teszi a dolgát. Szorgalmas emberek. Különösen a kézművesek kápráztatóan ügyesek. Termelnek és kereskednek. Nepálban a serpa szokás szerint emberek helyettesítik a tehertaxit is. Homlokukra erősített széles gurtnival tartják meg és egyensúlyozzák a hátukra pakolt, nem ritkán mázsát meghaladó súlyú, hatalmas csomagokat. Még kétajtós szekrény is láttunk így szállítani. Aztán ott vannak a háromkerekű kerékpár ”riksák” és az emberekkel dugig tömött tuk-tukok, a háromkerekű „taxik”, meg a távolsági autóbuszok, amelyeknek a tetején is szép számmal ülnek az utasok.
Ugyanakkor sok száz éves, sőt ezer évvel ezelőtti csodálatos építményekkel, épület együttesekkel találkoztunk, amelyek miatt mentünk, és amelyek között bolyongva valódi időutazás részeseinek érezhettük magunkat. Méreteik, díszítésük, építészeti megoldásaik tervezése és létrehozásának szervezése, valamint kivitelezése a mai agyunkkal felfoghatatlannak tűnt. Márványból, kőből, fából alkották őket, amit megőrzött az idő és a jó szerencse. Nepálban Buddha szülőhelyére és a buddhizmus emlékhelyeire, míg Indiában a hindu, a perzsa, a muszlim és más uralkodók megvalósított álmaira bukkantunk. Többségét tudatosan kerestük, de nem ritkán teljesen véletlenül fedeztünk fel csodákat. A leírhatatlan szépségű Taj Mahal-t természetesen azok közé sorolom, amit semmiképp nem akartunk kihagyni. Jól tettük.
Szokásaikba, ünnepeikbe, intim szférájukba is sikerült belelátni. Ezek közül a földi élet végének hamvasztásos rituáléját említem, amelyet a Himalája lábánál, egy szent folyó partján ismerhettünk meg. Először kissé viszolyogtunk a részvétel „élményétől”, de a végére megértve és elfogadva köszöntük meg, köszöntünk el.
A természet, a táj megannyi egzotikus élménnyel ajándékozott meg bennünket. A Mount Everest, a világ legmagasabb csúcsa ott magasodott előttünk szinte karnyújtásnyi távolságra. Játszom a gondolattal, hogy egyszer, 63 évem miatt nem túl távoli jövőben erre is felkészülten visszatérek és megpróbálok eljutni a gyalogtúrával elérhető valamelyik magashegyi pontig. Társakkal, barátokkal, családtagokkal és természetesen hegyi vezetők segítségével, a nepáli Katmanduból indulva 3 hét alatt megjárható, akár az 5300 méter magasan lévő Everest alaptábor is oda-vissza. Bízom benne, hogy megvalósulhat ez az álmom is.
Hazatérve, no meg útközben az interneten (amihez mindenütt hozzáfértünk) szembesültünk az európai gazdasági válság gyorsulásával, és a forint gyorsuló romlásával. Megjegyzem az indiai részvények, eközben szárnyalnak a világ tőzsdéin. A hazai politikusaink meg magyarázkodnak. Ésaiás könyvének 19/12. részében olvastam ébredés után ma reggel az egyre többek által feltett, idei illő kérdést: „Ugyan hol vannak bölcseid?” A nemzeti egység illúziója is végleg elszállt. Hogy mi jön ezek után? Nem tudom. Ezzel együtt Nepálból és Indiából hazatérve erősödött a nemzeti önbecsülésünk. Elszállt az egyébként sem létező kishitűségem. Nekünk itt ebben az országban, Magyarországon lakni sokkal jobb, mint ahol jártunk. Hogy élni is jobb legyen, az rajtunk múlik. Sokakon. Nos ehhez kaptunk szellemi és lelki töltést, erőt a távoli Ázsiában, a hinduk között magyarként.
