Fogytán a pénz. Ami van az is kevesebbet ér. Egyre nehezebb, sokaknak szinte lehetetlen a megélhetés. Magyarország transzban van. Nem értik mi történik és mi lesz a történések következménye? Nagy adag hit kell ahhoz, hogy bízzunk egy jobb jövőben. Hitel kell ahhoz, hogy túléljük a mát. És kellene hozzá hitelesség, ami bizony kívül-belül fogytán.
Nagy hiba volt a mellünket verni, hogy mi majd így meg úgy megmutatjuk a világnak. Most pedig odakuncsorgunk, ahova sallert és kokit osztottunk? Visszanyal a fagyi. Tulajdonképpen nem történik más, mint a kormány, érzékelve az ország leminősítésének közelgő veszélyét a gyors tárgyaláskezdeményezéssel időt akar nyerni. Csak bizonytalan válasz adható arra a kérdésre, hogy sikerül-e ezzel megállítani, megakadályozni a piaci pánikot? Félő, hogy nem és mindössze fejest ugrunk egy üres medencébe. Ezek után nem tudom hova tenni a miniszterelnök nyilatkozatát, amely szerint képesek vagyunk magunkat finanszírozni. Münchausen báró módjára?
Mi kellene, ki kellene ahhoz, hogy dolgaink rendben menjenek? Tudás, bátorság, őszinteség és alázat. Gazda típusú vezetők. Ebben a nehéz helyzetben az emberek félrevezetése, a valóság elferdítése és a pökhendi, ki ha nem én stílus a reményt is megöli. Van még valami, ami a nagy dolgok létrehozásához nélkülözhetetlen, de hiánycikk. Ez pedig az alkotók pozitív, építő aurája. Ez az amit kezdetben még éreztünk a vezető politikusokon, de mára már elfogyni látszik.
Ismertük Szász Endrét, Makovecz Imrét és ismerjük Papp Lajost vagy Varnus Xavért. Közös bennük a nagy szakmai tudás. Talán nem szentségtörés, ha azt mondom, hogy kis hazánkban mindegyikőjük „szakmájában” többen is vannak, akik hasonló, sőt akár nagyobb tudással is rendelkeznek. Ami Őket mégis kiemelte a legjobbak közül, az a kisugárzó többlet, a már-már misztikum világába tartozó sodró, hiteles személyiségük.
Az életünket irányítóknak megvan a tudása. Bátorsága több mint elég. Balsorsunk oka, hogy nagyon hiányzik belőlük az őszinteség. Az alázatot pedig talán még definiálni sem tudják. Így pedig mindent lehet, de maradandót építeni nem. Orbán Viktor semmire nem vágyik jobban, mint, hogy nevéhez gyarapodás, nagy és maradandó építkezés kötődjön. Bevallom, minden látszat ellenére szurkoltam neki, hogy sikerüljön. Úgy tűnik nem jött össze és nem bírja, sőt nagyon rosszul viseli a vereséget. Ráadásul, ha valaki Ő aztán tudja, hogy annak a kevéske gólnak egy része, amit sikerült berúgni, lesből esett. Ez alatt a teher alatt egy ilyen ember törvényszerű, hogy mentálisan összeomlik. Csak az ideje kérdéses. Menekülésként talán már vágja a centit. Ha augusztusig kibírja (és miért ne bírná ki), akkor az ősszel a Sándor-palotában landol, ahol megpihenhetne. De ez nem Ő lenne. Így aztán meg is keserítheti utódai és az utódkormányok életét.
Somogyországban is történt egy és más. Az elmúlt napokban megint több helyen jártam. Tanulságos látni, tapasztalni azt a változást, ami az emberek fejében lezajlik. A 125 éves alma materem, a Kaposvári Mezőgazdasági Szakközépiskola (amikor 1966-ban érettségiztem technikum) igazgatója meghívott az ünnepségre. Megtisztelő volt a felkérésük, hogy szóljak. Az iskola aulájában jól esett látni a dicsőség táblán a nevemet a kitűnő tanulók és a „Jó tanuló, jó sportoló”-k sorában. Az emlékfák ültetésénél mondtam el gondolataimat. Többet között azt, hogy évtizedekkel ezelőtt a falvak lámpásai, a tanítók mellett a gazdászok voltak a vidék iránytűi, a megélhetést adó értékek gazdái. Vallom, hogy meglátszik, ha valaminek van gazdája, de az is, ha nincs vagy rossz a gazda. Legyen az termőföld, ló, ház vagy asszony. Magyarországon és így Somogyban is ma a kis- és nagyközösségek éléről hiányoznak a jó gazdák. Felkészült, gazdalelkű, gazdaszemléletű és gazdaként cselekvő vezetők kellenének. Sajnos kevés van belőlük. Jóval több kellene!
Nem olyanok kellenek, mint ez a szerencsétlen somogyi elnök, aki arra vetemedett, hogy megzsarolja a középiskola vezetőjét. Az igazgató elmondása szerint az elnök a megye anyagi támogatását attól tette függővé, hogy nekem ne adjanak szót ott, ahol Ő beszélni fog. Tisztességtelenség, neveletlenség és gyávaság, kultúremberhez méltatlan amit tett. Na meg egy nagy adag kisebbségi érzés és a már közismert vissza-visszatérő Gyenesei fóbiája derült ki újból. Végül aztán el sem jött az ünnepségre. Lehet, hogy megszólalt a lelkiismerete? A helyettesét, Witzmann Mihályt küldte maga helyett, aki kulturáltan, míves szavakkal köszöntötte az ünnepet és az ünneplőket. Nem rontotta a levegőt. Lesz valami ebből a fiúból és így talán Somogyból is.
