HTML

Facebook

Dr. Gyenesei István blogja

A somma.hu oldalon 7 évvel ezelőtt indítottam internetes naplómat. Azóta 620 önálló bejegyzést tettem. A rákeresések száma meghaladta a százezret. A magánélet mellett a napi politika adja a fő témát. A honlapomon www.gyenesei.hu-n link ad lehetőséget a blogom elérésére. Megyei Közgyűlési elnökként, független országgyűlési képviselőként, miniszterként, Somogyért Egyesület elnökeként és magánemberként is azt vallom, hogy aki nyitottan él azt csak őszintén érdemes tennie. Ez jellemzője a blogomnak is. Mostantól a blog.hu-n is elérhetőek lesznek bejegyzéseim, ahova rövidesen felteszem az összes korábbi írásomat is. Jó olvasást!

Friss topikok

  • Dr. Gyenesei István: @Ica Hoffmann: Köszönöm. Bölcs, jobbító szándékú gondolatok. (2016.01.11. 18:02) 637. A víziló
  • dr Matolcsi Lajos: Talány számomra hogy az Arab-.országok miért ilyen passzivak miért nem segitenek. Más hol van a NA... (2015.09.16. 10:42) 634. Határt sértők
  • encián: Gratulálok a pálinkáid ismételt sikereihez - bár nem írtál már egy hónapja, de olvastam róla.:-) (2015.03.22. 21:36) 630. Szomorújáték
  • encián: Na végre megszólaltál, alig vártam már!:-) (2015.01.22. 21:16) 629. Szóböjt
  • Balázs Nagy: Kedves István, tisztelt Kéviselő Úr! Megmondom őszintén sajnos Te kicsinálásra vagy ítélve.68 éves... (2014.10.28. 10:50) 613. Hozzáadni!

588. Tiszta vizet!

2012.05.14. 06:59 Dr. Gyenesei István

 Összefogás, valódi nemzeti kiegyezés helyett, a gyűlölködés, a fenyegetések és az irigykedés szezonját éljük. A politikai tragikomédiák sorába illik, amint sokadjára próbálnak fogást keresni rajtam. Próbálkoztak, próbálkoznak. Nem adják fel. Legutóbb találtak hozzá egy jobb sorsra érdemes balekot, aki görcsösen ragaszkodik székéhez és gyengének bizonyult, hogy ellenálljon a csábításnak.

Ha hiszik, ha nem a vádemelési javaslatról én is csak a kormány közeli sajtóból értesültem. Ormai István a Somogyért Egyesületben 17 éven keresztül a legelkötelezettebb társnak, sőt barátnak tűnt. Az ő gyengesége miatt 8 hónappal ezelőtt politikai motiváltságú rendőrségi vizsgálatot indítottak ellenem. Ennek a hosszúra nyújtott eljárásnak volt egy pontja, amikor a szám is tátva maradt. Magánokirat-hamísításért, gyanúsítottként hallgattak ki. Azóta sem tudom, mert nem tudták megindokolni, hogy mire alapozták. A rendőrség, illetve az ügyészség birtokában lévő valamennyi tanúvallomás, hiteles jegyzőkönyvek sokasága mind-mind, ennek ellenkezőjét bizonyítja. Mindezek ellenére a Fejér Megyei Rendőr Főkapitányságnak vádemelési javaslattal kellett lezárnia és továbbadnia az ügyészségnek. Szomorú, hogy Magyarországon egyes hatósági szervek és személyek a kicsinyes politika játékszerévé váltak. Az ügyészségnek még lehetősége lesz az ügyet „ad acta” tenni. Ha korrekten teszik dolgukat, van erre esély. Minden esetre bele illene a köztársasági elnök által meghirdetett, kijózanodó, új magyar kiegyezés forgatókönyvébe. Őszintén szólva nem tudom eldönteni, mi lenne igazán jó nekem. Egy biztos, akármilyen vége is lesz, anekdoták sora fog ebben a témában születni. A nekem szurkoló szimpatizánsok hada érezhető módon, napról-napra növekszik. Az engem támadók szándéka ellenére, jelentősen erősödött népszerűségem. Ezt a folyamatot szakíthatná meg egy gyors felmentés. Egye fene, azért valahogy beletörődnék.

De mi is történt? Mire kellett a hosszantartó nyomozással választ keresni? Ormai kilépett a Somogyért Egyesületből. Okát és okozóit most ne firtassuk. Ehhez kapcsolódóan közös döntésünket elfogadva, megyei önkormányzati mandátumáról is lemondott egy dátum nélküli nyilatkozattal. Ezt a dokumentumot, aztán személyes felhatalmazásának és kérésének megfelelően, valamint az elnökségünk döntésének eleget téve, egyik alelnökünk külön utasítás nélkül, a kilépés napján dátummal látta el. Titkárunkat, Ormai a saját kezűleg írt és aláírt mandátumról lemondó nyilatkozatában, annak beadására szólította fel és bízta meg. „Megbízom a Somogyért Egyesület titkárát, hogy jelen nyilatkozatom leadását helyettem, és nevemben megtegye.” Egyesületünk titkára ezek után megkért arra, hogy elnökként, valamint a megyeházát belülről ismerőként kísérjem el és közösen adjuk át a dokumentumokat a főjegyzőnek. Miért ne tettem volna meg? A benyújtott dokumentum jogszerűségét és tartalmát illetően mindketten azonos ismerettel rendelkeztünk. Kizárólag olyan információk álltak a rendelkezésünkre, amelyek Ormai lemondó nyilatkozatának minden kétséget kizáró hitelességét bizonyították. Ormai István a beadást követően néhány nap múlva ezt és ennek hitelességét tagadta meg.

Ennyi történt és nem több, nem más. Ezek, így ahogy most leírtam egyértelmű bizonyítást nyertek a rendőrségi vizsgálat során. Minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a gyanúsítás szerinti magánokirat hamisítást nem követtem, nem követhettem el. Ezt mind a lefoglalt dokumentumok, mind a hiteles egyesületi jegyzőkönyvek és hat tanúvallomás egybehangzóan bizonyítják.

Az egyesületekre vonatkozó törvény lehetővé teszi, hogy egy civil szervezet alkothat saját magára és tagjaira vonatkozó külön szabályokat. A Somogyért Egyesület ezzel a lehetőséggel élt, amikor úgy döntöttünk és vállaltuk, hogy a megyei önkormányzati képviselőink (beleértve saját magamat is) az egyesület esetleges elhagyását követően, kötelesek visszaadni a mandátumukat. Ezt előre elkészített biankó ígérvénnyel alapoztuk meg. Hasonlóan, mint az országos politikai pártok többsége. De ezt tették a közelmúltban az orvos-rezidensek is.

Nem terelődött volna ez az ügy jogi útra, ha Ormai István a maga által kezdeményezett és megszavazott elnökségi döntéseinknek megfelelve, az ilyenkor elvárható módon jár el. A Somogyért Egyesületre szavazók nem Ormai Istvánra adták a voksukat, hanem az egyesület által képviselt értékekre. Ezért természetes lett volna, ha egyesületi tagságának megszűnése után úriemberként, vállalásának megfelelően viselkedik. Fontos, hogy a mandátum betöltésre vonatkozó igényünket mindössze formai hiba miatt utasította el az Országos Választási Bizottság és a Legfelsőbb Bíróság. Oka, hogy nem közvetlenül a megyei közgyűlés elnökéhez nyújtottuk be a dokumentumot. Ennek semmi köze az ügy jelenlegi jogi minősítéséhez.

Néhány, nem elhanyagolható dolgot azért még megemlítenék.

A Somogyért Egyesülettől lefoglalt eredeti, minden oldalon hitelesített jegyzőkönyveink egyértelműen bizonyítják, hogy a mandátumról lemondó nyilatkozatok elkészítésének egyik kezdeményezője éppen Ormai István volt. Az előzetes lemondó nyilatkozatok előkészítésével kapcsolatos döntéseket az egyesület elnöksége és közgyűlése egyhangú támogatással hozta meg. Ebben elnökként sem volt megkülönböztetett szerepem és Ormai is megszavazta valamennyit.

Az önkormányzati választás után három nappal egyesületünk 2010. október 6-i elnökségi ülésének hiteles jegyzőkönyvében határozatként szerepel a következő: „ … Gyenesei István, Ormai István és Kövér István … felhatalmazzák az elnökséget, hogy egyesületi tagságuk megszűnése esetén mandátumról való lemondó nyilatkozatukat, a tagsági viszonyuk megszűnését követően dátummal lássa el és az abban foglaltakat helyettük, és nevükben érvényesítse”. Ezt ott helyben 23 fő, ellenvélemény nélkül – köztük Ormai István is - megszavazta.

Ormai István mandátumról lemondó, dátum nélküli, két részből álló nyilatkozatának hitelességét senki, még Ormai sem vitatta a hatósági vizsgálat során. Elismerte, hogy a közösen elfogadott és géppel írott „ígérvény” rész alá saját kezűleg írta rá a „rendelkező” részben, hogy önként, külső hatás nélkül mond le mandátumáról. Bár megoszlanak a vélemények, hogy Ormai ezt mikor írta, de az ügy jogi megítélése szempontjából ez is közömbös. Amúgy Ormai ezzel kapcsolatos álláspontjával egyedül maradt. Vele szemben 4 egybehangzó tanúvallomás és több dokumentum sorakozik fel.

A vizsgálat során bizonyítást nyert, hogy Ormai István 2011. október 12-én délután írásban, faxon elküldve mondott le egyesületi tagságáról. Aznap este megtartott, szabályszerűen összehívott Somogyért Egyesületi elnökségi ülésünk (ahol ő nem kívánt részt venni) Ormai felhatalmazása, valamint rendelkezése alapján egyhangú döntést hozott a mandátumról való lemondó nyilatkozatának érvényesítésére, a dátum ráírására és a Választási Bizottsághoz történő benyújtására.

Ha Ormai nem gondolta volna komolyan a mandátumról való lemondását, úgy annak érvénytelenítését 2010. október 6. (a közös elhatározás és vállalás deklarálása) és 2011. szeptember 14. (a lemondó nyilatkozatának általunk történt benyújtása) között, az illetékes hatáságnak, a Választási Bizottságnak, akár a tudtunk nélkül is jelezhette volna, de nem tette. Nem tette, mert ezt akkor még maga is komolyan gondolta.

Ígéretét csak akkor tagadta meg, miután az ő személyes rendelkezése szerinti nyilatkozatát egyesületünk eljutatta az illetékes hivatalba, őt pedig felelősségre vonták azok, akik erre az útra kényszeríttették.

Mindezeket figyelembe véve bátran állíthatjuk, hogy egyesületünk egyetlen tagja sem követett el magánokirat-hamisítást. Ezt bizonyítja minden írásos dokumentum, egyesületi jegyzőkönyv és kivétel nélkül minden tanúvallomás. Az írásos bizonyítékok sorával és 6 elnökségi tagunk tanúkénti, valamint személyem gyanusítottkénti, azonos tartalmú, egybehangzó vallomásaival szemben, egyedül Ormai István, bizonyítékok nélküli védekezése, magyarázkodása áll. 7 : 1, sportnyelven szólva felbillent a pálya. Ha bárkinek a legkisebb kétsége lenne a blogomban leírtakkal kapcsolatban, ne késlekedjen egy percet sem! Keressen meg bennünket és mi minden dokumentum másolatát készséggel megmutatjuk, rendelkezésére bocsátjuk. Az eredetiek, vagy azok hiteles másolatai, amelyek jelenleg a rendőrség, illetve az ügyészség birtokában vannak, korábban a biztonság kedvéért közjegyzőnél voltak elhelyezve. Onnan kerültek az eljáró hatóságokhoz.

Talán az eljáró hatóságok számára a tények és a törvények fontosabbaknak bizonyulnak, mint a napi politika kicsinyes játékai. Talán és remélhetőleg. Ez akár része lehetne az új magyar kiegyezésnek.

Erről írtam mai blogomat, pedig van ennél sokkal fontosabb. Leila ezüstérme a Római Öttusa Világbajnokságon, és az, hogy egyre jobb formába lendülve újra odaért az olimpiai részvétel lehetőségének közelébe. Dorina országos bajnok lett csoportjával Hip-Hop táncban, Fanni, akinek most volt a 8. szüli napja ezüstöt hozott az országos látványtánc fesztiválról. Barni pedig csapatával az élen áll az U15-ös bajnokságban, ahol hátvéd létére legutóbb gólt lőtt a Pápa elleni bajnokin. Isti, aki már szépen beszél, büszkén mondja, ha kérdik nevét: Gyenesei Isti. Az, amit itt leírtam az utolsó bekezdésben számomra több mint az összes, amit előtte a hálóra szántamban közzé tettem.

Szólj hozzá!

Címkék: politika sajtó család legfelsőbb bíróság politikusok pártok értékeink országos választási bizottság megyei közgyűlés ormai istván kövér istván sopmogyért egyesület

587. Játékszerek?

2012.05.04. 13:43 Dr. Gyenesei István

 „Játsz a sajátoddal! Az veled egyidős.” Ez a gyerekkori, ifjúkori replika jutott az eszembe az elmúlt napok történéseit szemlélve és látva a szekértáborok egymásra mutogatását. Csak kiragadom a neveket Áder, Dávid, Gyurcsány és Nagy. Így szigorúan alfabetikus sorban.

 

Szóval Áder. Akarom mondani dr Áder János köztársasági elnök úr. Néhány hete leírtam a vele kapcsolatos gondolataimat. Nincs okom azon változtatni. Azóta Orbán Viktor „horgonyemberként” jelentette be Őt, én viszont a „gyógyító embert” akarom vízionálni benne. Optimista vagyok és remélhetőleg nem vak. Azok közé tartozom, akik várnak Tőle. Többet és jobbat, mint amibe kerültünk. Egy biztos, új arc az elnökök sorában és új hangnem a jelenlegi hatalom képviselői között. Megválasztása utáni beszédével jól indított. Ne akadjon fenn senki azon, amit az Alaptörvényről mondott. Hogy is szólt a mondás, mástól és máskor? Ne azt figyeljék amit mondok, hanem azt amit majd csinálok! Valahogy így. Ami igaz volt akkor, legyen igaz most is! És még valami. Hiba volt az ellenzék meghatározó részének távol maradnia a szavazástól. Áder János Magyarország államfője. Lehet Őt szeretni és nem szeretni, de a mi képviselőink kötelessége, ezt szavazatokkal, voksaikkal kinyílvánítani. Ez a dolgok rendje és ezt a lehetőséget nyújtja a demokrácia. Hiba volt távol maradni, vagy nem szavazni, mert elveszíti erkölcsi jogát a demokrácia és a parlamentarizmus igénylésére az, aki ennek a lehetőségével nem él. Élni és élni hagyni! Ez így együtt párban ér valamit. Seperjen mindenki először a saját háza táján és aztán körülnézhet, hogy mi van még látótávolságban.

 

Dávid Ibolya, Herényi Károly és a többiek kálváriája megdöbbentő. A végkifejlet pedig kiszámítható volt. A karaktergyilkosságok újabb, tartok tőle nem utolsó története vett pozítív fordulatot a bíróság felmentő ítéletével. Nemtelen eszközökkel, hosszú évek során, több lépcsőben tették tönkre az MDF-et ellenfelei, miközben akaratuk ellenére a támadott szereplőket hőssé nemesítették. A legutóbbi felvonás újabb adalék azok kezében, akik szerint az ügyészség politikai megrendeléseket végrehajtó, kormányhivatali rangra avanzsált. A bíróság függetlensége azonban még ad némi esélyt a demokráciának. Jó lenne hinni, hogy az első állítás ennél sokkal árnyaltabb és magukba is tudnak nézni nemcsak felfelé tekintgetni. Keménynek mondani a lógó petyhüdtséget előbb-utóbb minimum arcpiruláshoz vezet.

 

Gyurcsányra rá jár a rúd. Akarom mondani a rossz Rozs sógorban és a volt Rozs anyósban partnerre leltek akik nyakát akarják törni. Még mondja valaki, hogy csak a rossz szomszédság  a török átok. Pali után Ferin a sor plágium ügyben. Nagy a hasonlóság. Abban mindenképpen, hogy egyformán lezser fiúk. Nincs kétségem, hogy a hasonlóságra utaló mondatomat mindketten erősen vitatják. És ebben van is némi igazuk. Ami magát az ügyet illeti, az egyik történet bizonyítékokkal alátámasztott, lezárt regény (írtam róla korábbi blogom egyikében), míg a másik feltételezéseken alapszik és nem látszik a vége. Ezzel a farokkal még érdemtelenül verik mások a csalánt. A média pedig hálás a témáért. Van miről írniuk, beszélniük. Az meg szinte természetes, hogy most mások írják és mondják ugyanazt. Hallhatóan mások örvendeznek. Csak azt nem tudom, hogy mi örülnivaló volt abban és mi ebben? Én inkbb sírni tudnék rajta.

Oszt itt van Nagy. Vagy inkább itt lesz Nagy. Mármint a mi Lacink, aki 12 éve kitántorgott „spanyolba”. Hívták haza többször, de Ő nem jött. Megvárta, míg a minap spanyol államolgár lett, most aztán a hírek szerint jönne Veszprémbe kézilabdázni. Naná, hogy nem fagylaltosnak jelentkezett a világ legjobb játékosa. Úgy tűnik bolondját járatták velünk a szurkolókkal, a magyar válogatottért szorító sportszeretőkkel. Avagy a pénz Nagy úr? Havi 14 millió forint fix, plusz a prémiumok szép summa. Ennyit ígértek neki a magyar királynék városában. Kézilabdázónak ennyit még soha, sehol a világon nem ajánlottak. Még mondja valaki, hogy szegény országban élünk. Cifra nyomorúság ez a javából. Mivel pedig nincs kettős magyar-spanyol állampolgárság, így aztán előfordulhat az a fura helyzet, hogy Nagy Laci a Barcelona játékosaként magyar válogatott VOLT, a Veszprém játékosaként pedig spanyol válogatott LESZ. Hol volt, hol nem lesz? Ez a kérdés. Minden esetre több mint érdekes, hogy egyszerre jelent meg a hír, Mocsai megy Veszprémből, Nagy jön Veszprémbe. Mi meg bekaphatjuk az ebédünket. Abban talán lesz némi örömünk. Most már nagyon éhes vagyok.

Szólj hozzá!

Címkék: politika sport mdf áder jános veszprém gyurcsány ferenc orbán viktor dávid ibolya nagy lászló politikusok schmitt pál

586. Szerelmem Izabella

2012.04.23. 06:14 Dr. Gyenesei István

Inni, nem csak a győztesnek szabad. Ferdítettem el Székely Éva klasszikus mondatát. Ráadásul csak a jót, a legjobbakat érdemes. Túl rövid az élet ahhoz, hogy a rosszra pazaroljuk magunkat. Így is, úgy is. Még, ha pálinkáról esik szó, akkor is. Hát essen szó róla, az istenek könnycseppjeiről.

 

Megígértem, hogy beszámolok a Gyulai Pálinka Fesztiválról. Ez következik most és semmi politika. Tegnap kora este érkeztünk haza. És velünk együtt a siker is. Erre, ennyire azért nem számítottam. Ha már így alakult, hát üsse kő, viselem a terhet. Nézzük szépen sorban!

 

Harmadik alkalommal rendezték meg Gyulán, az országos bajnokságnak számító Magyar Pálinka és Nemzetközi Gyümölcspárlat versenyt. A jubileumi alkalommal Világ Kupa rangjára emelkedett az esemény. Tíz országból 53 párlatgyártó cég és 211 magánszemély küldött összesen 1120 terméket. Nyílván mindenki a legjobbjait. Ezzel a világ harmadik legnagyobb gyümölcspárlat vetélkedésévé nőtte ki magát ez az esemény. A 28 tagú nemzetközi zsűri többnapos, objektív munkája elképzelhetetlen lett volna számítógépek nélkül. Amúgy nem volt ott se király, se cigány, akarom mondani, azonos feltételek mellett, megkülönböztetés nélkül versenyeztek egymással a neves és kevésbé híres párlatkészítő cégek, a bérfőzdék és a magánfőzők legjobbnak tartott produktumai.

 

Ez így igazságos. Ha ugyanis azt akarjuk, hogy itthon és külhonban egyaránt legyen tekintélye a jó pálinkának, akkor el kell felejteni a nagy áruházláncok polcain olcsón kínált „pálinkaszerű” portékákat. Nem véletlen, hogy kutyaszigorúak voltak az ítészek. A versenyminták felét minősítették csak éremre méltónak és a százat sem érte el az aranyosok száma. A különösen értékes minősítést, a „Champion” címet a kategóriák győztesei kaphatták meg, összesen és szám szerint 28 pálinka. Ők lettek a Magyar Bajnokok és egyben a Világ Kupa győztesei is.

 

Erre a versenyre készültem az elmúlt évben és azóta is, amikor a gyümölcsök lelkének kinyerésén és megőrzésén szorgoskodtam. Úgy tűnik érdemleges módon. Ezt bizonyítja a 10 ezüstérem, a 4 aranyérem, valamint a két Champion mellett, a Világ Kupa és Magyarország Legjobb Magánfőzője cím elnyerése. Magam sem akartam ezt elhinni, hát még a szakma krémje, akik igen csak meglepődtek, de tisztességükre legyen mondva elismerték a teljesítményt. Ők azok, akik az elmúlt években megosztották velem tudásukat, tapasztalatukat, amit én szorgosan összegyűjtöttem és hasznosítottam. Köszönöm nekik is. Ehhez a sikerhez persze sok minden egyébre, még nagy adag szerencsére is szükség volt. Legfőképpen pedig különleges és jó, akarom mondani különlegesen jó pálinkákra. Úgy tűnik a Teremtő akarata szerint ez most megadatott nekem. Nincs mentség ezt már nem lehet abba hagyni. Nem is akarom. A sikert pedig helyén kell kezelnem, el kell viselnem. Megrészegedni tőle tévút lenne.

 

Ha pedig arra kíváncsiak hűséges olvasóim, hogy mégis melyikek voltak a legjobbnak ítélt pálinkáim, azok kíváncsiságát is gyorsan kielégítem.  A legmagasabban jegyzett aranyérmes, Világ Kupa Champion-díjas, sőt a verseny, kategóriák nélküli abszolút sorrendjében, egy remek Vilmoskörte mögött 2. helyezett, alig több mint 40 fokosi IZABELLA SZŐLŐPÁLINKÁM. Így csupa nagybetűvel. Szerelmem Izabella. De az élen végzett és „A verseny legjobb terméke” címet nyerte el a „Csudió” névre hallgató zölddió likőröm, megelőzve a másodikat J, amelyik szintén az enyém volt. Ezek mellett vadkörtém, csipkebogyóm, bodzám, vadszilvám, cigánymeggyem, kökényem, málnám, almám és az ágyas szilvám kíván név szerinti említést. Csak a többi kiválóságom, amelyek mindegyike a saját szeretett gyermekem meg ne sértődjön!

 

Már készülök az új szezonra. Tele vagyok tervekkel, elképzelésekkel, hogy miből, mit, hogyan varázsoljak elő, ebben az évben. Csak gyümölcs, jó gyümölcs legyen, a többit majd hozzátesszük. Itt ne tessenek cukorra vagy egyéb csalafintaságra gondolni. Ezek legfeljebb szaporítják a mennyiséget, de rontják a minőséget. A tavalyi pálinkáim legjavát pedig a közelállókkal fogjuk kóstolgatni. Cseppről-cseppre, szépen sorban egymás után. Megvan annak a módja, hogy az érzés felejthetetlen maradjon. Így aztán fejünk sem fog fájni.

Szólj hozzá!

Címkék: barátok ünnep pálinka gyula értékeink gyümölcspárlat

585. Az átfogó

2012.04.17. 10:13 Dr. Gyenesei István

Látni kéne, nem csak nézni! Ehhez világosságra lenne szükség. De ki, kik ma a nemzet lámpásai? Valaha, egy nem kevésbé küzdelmes korban a tanítók voltak. Ők most csak pislákolnak, és örülnek, ha megtarthatják katedrájukat.

 

Az értelmiség mutathatná az utat, ha … Ha nem lenne a végletekig megosztott. Ráadásul jelentős részük megalkuvó, taktikázó, de minimum óvatos. Így aztán tapogatódzunk a sötétben. Néha a szemünket vakítja egy-egy reflektor bántó fénye, ami viszont rosszabb, mint a félhomály. Az ilyenkor tapsikolókat látva elbizonytalanodik az iránytűt, az iránymutatást kereső. És jogos a kérdés, kit kövessünk, merre menjünk? A lámpaolajként oly annyira elengedhetetlen bizalmi tőke mára vészesen elapadt. Így aztán új energiaforrások után kellene nézni. Ahhoz hogy mindannyian lássunk bátrabb, bölcsebb, tettre készebb, de a feladatokat alázattal vállaló, sőt irgalmas, világosságot hozó értelmiségre lenne szükség.

 

Olvasóim közül itt, most néhányan minden bizonnyal felkapták fejüket. „Mi ez a pátosz?” - kérdezhetik joggal. Pedig ők is érzik, hogy irgalmatlan világban élünk, ahol a megbocsátás, az „oldalak” közötti összefogás, a másként gondolkodóval való kézfogás ma egyenlő a megalkuvással. Egyenesen a gyengeség, sőt a gyávaság jele.  Az irgalmatlanok számára a környezetük, csak fehérekből és feketékből, jókból és rosszakból, igazakból és hamisakból áll. A világ olyan, ahol kizárólag övék a megfellebbezhetetlen igazság, amit tűzzel-vassal, irgalmatlanul érvényesíteni kell. Sok ma a hatalomhoz jutott bosszúálló, kegyetlen, nagyként is kicsi ember. Ők ezt tartják célravezetőnek, mert ez vezet gyors eredményhez. Az sem érdekli őket, hogy talmi ez a siker, ráadásul az embertelenség és a diktatúra forrása is. Gondoljunk csak a tegnapi parlamenti döntésre, ahol úgy változtatott meg a többség egy törvényt, hogy Gyurcsány Ferenc (nem a párt az érdekes) országgyűlési csapata ne alkothasson frakciót, ne kaphasson támogatást. Ennyire félnek tőle. Nem legyőzni, megfojtani akarják. Ez forgott a fejemben a Húsvét után egy héttel, amikor is környezetünk tisztább fele, Boldog János Pál pápa szándéka szerint, az Isteni Irgalmasság vasárnapján erőt merített. Tanuljunk meg irgalmasnak lenni! Magyarország ettől lehet erős.

 

A kákán is csomót keresők ne olvassák tovább blogomat.  Kétség kívül kellenek a kiszámítható, gerinces vezetők. Most éppen új államfőt jelölnek azok, akiknek ez a dolguk, mert megüresedett a szék. Furcsán is nézne ki, ha senki nem ülne benne. Jelölni a hatalomnak, a többségnek van joga. A kisebbség, az ellenzék meg szurkolhat. Nekik ez a joguk. Ne akarjanak diktálni, mert a szereposztás szerint ez nincs bent a forgatókönyvben. A tegnap este megjelölt Áder János egyébként is jó alternatíva. Talán a legjobb, azok között, akik reálisan elképzelhetőek. Ne legyünk álszentek! Az, hogy politikus kerül ebbe a tisztségbe, az természetes. Farizeusi viselkedés ezen fennakadni. Fordított helyzetben is így működne.  Amúgy Áder egyenes ember, nagyon is az. Ő valóban „a zemberek embere” lehet.  Ha kell és úgy ítéli meg, akár ellene is fog mondani a diktátumoknak. De nem azért, hogy erejét fitogtassa, hanem hogy a demokráciát erősítse.  Ráfér, ránk fér. Hiszem, hogy Ő szót akar érteni az ellenzékkel is, akik viszont remélhetőleg partnerek lesznek ebben. Így megteremtődhet a háromszög. Még ha derékszögű is. Kisiskolásként megtanultuk: ánégyzet plussz bénégyzet, egyenlő cénégyzet. Áderen, akarom mondani az átfogón, valószínűleg nem fog múlni a képlet bizonyíthatósága.

 

Előző heti blogom Schmitt Pálra vonatkozó részéről sokan elismerően írtak. Mértéktartónak, igazságosnak, emberségesnek ítélték. Csak néhányan kritizálták. Ők túlon-túl méltányosnak tartották. Mindegy, én így látom. Voltak, akik hosszabb lélegzetű elemzést is bevállaltak. Megint mások ennek kapcsán politikusi és emberi dolgaimat elemezték. Bevallom egyiket is , másikat is szívesen olvastam. Két ilyen írásból idézek néhány gondolatot.

Az egyik M.J-től érkezett, aki így fogalmazott: Amit Schmitt Pálról írtál a blogodban, azzal egyetértek. Nagyon kevés tévedhetetlen embert ismerhetünk, de lehet, hogy valójában nincs is. Schmitt Pált a hiúsága győzte le. Ő nem tisztességtelen ember, csak – ahogy írtad – nem politikus alkat. Ez utóbbit Nagykanizsán személyesen tőle is hallottam a választások előtt egy fórumon: „Én nem értek a politikához, nem vagyok politikus.” Jópofa mondat volt, vagy legalábbis sokan úgy gondolták – taps kísérte. Én azonban megijedtem, mert tudtam, hogy nagy szerepet szánnak neki. Ekkor már belekerült egy áramlatba, amiből nem is akart kikeveredni, egészen a lemondásáig. A politikának meg nem az a természete, hogy végtelenségig védi a védhetetlent. Az életútját nézve, nem azt érdemli, hogy a politika szemétdombjára kerüljön. Én is azt kívánom, hogy legyen lehetősége mielőbb talpra állni, mert ő is megérdemel egy tisztes öregkort. A kérdés az, hogyan tudja értelmezni, feldolgozni a történteket.

 

A másik levél többkönyves íróembertől, SZ.J-től jött. Nem szégyellem bevallani, hiúságomat is megérintette. Elfogultságát érezve is megerősített abban, hogy amit tettem és teszek, az mások javát is szolgálja, sokaknak fontos. Íme egy részlet hosszú leveléből: Van, amit Tőled tanultam. Már évtizedekkel ezelőtt is szívesen hallgattalak. Somogy közéletében elvitathatatlanul Tiéd a meghatározó szerep. Országos viszonylatban sem ismerek Hozzád hasonlítható, aktív civil közéleti személyt. Remélem, hamarosan jut időm rögzíteni a pályafutásodat, azt a hihetetlen munkát, amit a közért végeztél. Szeretném  (jobban megismerve) a személyiségedet is dokumentálni. A "Találkozásaim" c. könyvem második részében már ott vagy egy olyasféle anyagban, mint amelyet Mikszáth rajzolt a Ház karzatáról egy-egy korabeli politikusról. (Takáts Gyula bácsi és Szász Bandi szomszédságában szerepelsz.) Szóval, amit tanulhattam Tőled az a rendületlen kitartás, az éleslátás, a kiváló kommunikációs készség-képesség, a diplomáciai tudás. Pistám! Te mindenkivel szót tudsz érteni, aki intelligens ember. Úgy látom, tapasztalom, szeretnek, megértenek, elfogadnak, értékelnek. Ez a fontos! Tudom, sokszor érezzük: a munkánk nem eléggé eredményes, hiszen sikere nem csupán rajtunk múlik, azon kívül sok a kerékkötő. Mégis azt mondom, így tovább!

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika barátok kultúra áder jános gyurcsány ferenc somogy értékeink schmitt pál vallás egyház

584. Elvégeztetett

2012.04.06. 09:12 Dr. Gyenesei István

 Ilyen nehezen rég nem álltam neki a blogírásnak. Minden máshoz volt inkább kedvem, így aztán erre nem jutott idő. Pedig rég adatott annyi téma, mint az elmúlt napokban. Ma, nagypéntek reggelén aztán úgy döntöttem, nem jöhet el úgy Húsvét, hogy teljesítetlenül maradjon ez a penzum. Íme ez is „elvégeztetett”. 

Kezdjük a legfontosabbal J. Néhány mintával ott voltam az osztrák Destillátán. Először próbálkoztam ezen a terepen és haza is hoztam két szép ezüstöt, zölddió és vörösfenyő likőrjeimmel. Az utóbbi azonos pontszámot kapott a sokak által ismert, világhírű Black Mozart krémlikőrrel. Ugye jó társaság! Közben azért nem tétlenkedtem és összeállítottam a Gyulai Párlat és Pálinka Világ Kupára (ami egyben a magyar bajnokság is) egy szép kollekciót, a tavaly főzött legjobb párlataimból. Hogy valóban jól sikerültek-e, illetve melyik hogyan, azt az ítészek döntik el. Tíz ország kereskedelmi-, bér- és magánfőzőitől 1120 gyümölcspárlat érkezett. Bő két hét múlva kiderül, hogy mit cselekedtem a haza javára? Ha engem kérdeznek, akkor a málnámat, a bodzámat, a kökényemet, az Izabella szőlőmet, a vadkörtémet, a birsemet, egyik-másik ágyasomat J és a likőrjeimet emelném a sajátjaim élére.

 

Születésnapi ajándékként néhány gyönyörű napot töltöttünk Törökország kevésbé ismert vidékén. Közel kétezer kilométeres körút és rácsodálkozás egy világra, amiről eddig csak azt tudtam, hogy létezik. Most már azt is tudom, hogy a görög és római kultúra tudatunkban mesterségesen felturbózott, ránk maradt építészeti emlékei elbújhatnak a mai Törökország területén fellelhető kincsek mellett. A lykiai sziklasírok látványa megdöbbentő. A 3. században Patarában született és Myraban püspökösködő, Mikulásként ismert Szent Miklós életútja mitikus állomásainak meglátogatása, már csak azért is megkapó volt, mert miközben ő közismerten a gyerekek és a tengerészek védőszentje, számomra cseppet sem mellékesen a pálinka és a pálinka készítők védőszentje is.  Ha már biblikus emlékhelyekről írok, nem hagyhatom ki Ephesust, az antik világ egyik legjelentősebb, Szent Pál leveleiből is ismert városát, ahol szinte érintetlen ókori utcákon sétáltunk. Artemis temploma, a hét csoda egyike után, Mária házába zarándokoltunk. Oda, ahol Jézus kereszthalála után, élete végéig lakott.  A pamukkalei mészkőteraszok természet alkotta fürdőmedencéi és a Hamam török fürdő hangulatának megtapasztalása mellett számos más élményt gyűjthettünk még be. Bevallom, hogy itthon leginkább a szinte minden utcasarkon egy euróért kapható, frissen facsart gránátalma lé íze hiányzik. Ezzel sem tudtam betelni.

 

Hazatérve észre kellett venni, hogy miközben szegényedik Kaposvár, szokatlanul tisztává lettek utcái, közterületei. Egy éve, még Húsvét ünnepén is több hónapos téli szemét rothadt a parkokban, az utcák bokrai alatt és szemét borította a sétáló utcát is. Jutkám többször szóvá tette ezt a tarthatatlan állapotot a városvezetésénél, sőt a közgyűlésen is elmondta. Aztán várostakarítási összefogást kezdeményezett, amelyen a somogyértesek élen jártak. Idén már nem kellett protestálni. E nélkül is tették dolgukat, akiknek ez a dolguk. Ma már jóérzés sétálni a városban, mert tiszta. Mondhatnám, hogy ez így természetes. Nem mondom, de örülök neki, mert oly sok minden lenne természetes, ami mégsem az. Minden esetre a jövő hét végén azért újra ott leszünk a várostakarító civil megmozduláson. Sokkal kevesebb dolgunk lesz, mint egy évvel ezelőtt. Érdemes volt szóvá tenni és nem elhallgatni, így aztán lett foganatja.

 

Aki kellő türelemmel olvasta ezt a blogomat és eddig eljutott, azt megajándékozom a véleményemmel. Azzal, amit valld be Te is vártál, mi több elvártál volna tőlem, már napokkal ezelőtt. Igen, Schmitt Pálról van szó. Vesszőfutása sajnos sorsszerűen jött el. Ő nem tisztességtelen, hanem tehetséges vagány, annak is a lezserebb változata. Nem politikus alkat. Az örök emberi hiúság legyőzte, amikor húsz évvel ezelőtt, már az új világban felkínálták neki a lehetőséget. A Testnevelési Egyetem zászlóshajót keresett hírének erősítésére. Ő pedig óvatlanul, talán oda sem figyelve felvállalta a szerepet. Ismerem őt. Minden bizonnyal jóhiszeműen megbízott azokban, akik neki tálcán kínálták a címet. Tulajdonképpen becsapták. Ez soha nem derült volna ki, ha nem vállal politikai közszereplést és a legmagasabb tisztséget. MOB elnökként, NOB tisztségviselőként maga volt az utolérhetetlen és megtestesült civil idol. A sokak által irigyelt sportvezető és a szó valódi, illetve átvitt értelmében egyaránt nagy diplomata. Kölcsönösen baráti volt a viszonyunk. 50. születésnapomon el is jött Somogyba és együtt ünnepeltünk. Húsz évig együtt szorgoskodtunk a MOB elnökségében, sőt alelnökévé is fogadott. Tiszteltem őt és felnéztem rá. Aztán amikor Ő, az ős civil, se szó, se beszéd belépett a FIDESZ-be, sőt alelnökséget vállalt, az már nem önmaga volt. Ekkor mondtam neki a MOB elnökségének zárt ülésén, hogy „Pali, te eddig híd voltál, de ettől kezdve fal leszel.” Másnap ez a mondat megjelent az országos sajtóban. Nem én szivárogtattam ki, de ettől kezdve a viszonyunk már nem volt a régi. Akkor még az ilyen finom kritikus mondathoz sem volt hozzászokva. Bezzeg azóta … Sajnálom Őt. A sors igazságtalanságának tartom, hogy 70 évesen került ebbe a helyzetbe. Csak részben köszönheti ezt magának. A környezete nem tudta, vagy talán nem is akarta megóvni ettől. Ami pedig lemondása óta történik körülötte, az színjáték és „parasztvakítás”. Őszintén kívánom neki, és magunknak egyaránt, hogy mielőbb álljon, állhasson saját két lábára és legyen, lehessen újra híd. Ha nem is a régi fényében ragyogó, de azért a folyó által elválasztott partokat összekötő, stabil híd.

Nagypéntek reggelén ez és ennyi jutott eszembe. Ennyi végeztetett el.

1 komment · 1 trackback

Címkék: kultúra pálinka jézus törökország gyula kaposvár értékeink mob schmitt pál destillata szent miklós vallás egyház blogmentő somogyért egyesület

583. Tévedések vígjátéka

2012.03.16. 21:58 Dr. Gyenesei István

 

Láthatóak és láthatatlanok. Az egyik oldalon a kormány látható nagyszámú támogatója és a láthatatlan, növekvő számú kiábrándultja. A másikon az ellenzék látható hangosai és a még néma felmérhetetlen tömege. Mindkét oldalon a maguk módján lelkesen ünnepelték március tizenötödikét. Igazságok, közhelyek, apróbb és fatális tévedések egyaránt halhatók voltak.

 

A legfőbb pulpitusokat is megszerző hatalom nagy tévedése, hogy túlbecsüli támogatottságát, erejét. A megvalósult hatalomkoncentráció, valamint a hatalomgyakorlás hosszú távú biztosítása utáni vágyuk lényegesen nagyobb, mint a reális lehetőségük. Mert, hogy egyszer ennek is vége lesz. A beszédkényszeres ellenzék nagy tévedése pedig, hogy alábecsüli a hatalom támogatottságának mértékét, erejét. Leváltási gerjedelmükben jócskán alábecsülik a most felül lévők hatalomgyakorlásának lehetőségét. A jelenlegi hatalom bukása még sokáig csak álom.

 

A Magyar Sajtó Napján jutott eszembe, hogy többen is megkérdezték a közlemúltban, miből és hogyan tájékozódom a világ dolgairól? Talán azért, mert hogy a társadalom aszerint is tagozódik, ki milyen lapokat olvas, kit hallgat, és melyik televízió csatornára kapcsol. Divat lett azzal kérkedni, melyik médiumot utasítom el, mit zárok ki az életemből, mert az mások, az általam „utáltak” lebecsült szócsöve.

Sokan meglepődtek, amikor bevallottam, hogy én bizony konzervatív vagyok. Abban az értelemben feltétlenül, hogy a papíralapú, kézbe fogható, félretehető, visszalapozható újság híve vagyok. Az Internet online oldalait Juditom böngészi. Én csak arra kattanok, amire felhívja a figyelmemet. Ő is tudja, hogy jobb, ha kinyomtatja és kezembe adja. A tévénézési és rádióhallgatási szokásaimról itt most időtakarékosságból nem szólok.

 

No de mi az amit rendszeresen olvasok, amit a kézbesítő reggelente bedob a postaládánkba? Blikk, Magyar Nemzet, Nemzeti Sport, Népszabadság, Somogyi Hírlap. Íme, szigorúan alfabetikus sorrendben. Így aztán senki nem vonhat le a sorrendiségből semmi következtetést. Ezeket eltérő alapossággal el is olvasom. Amit nem sikerül aznap, azt félreteszem, hogy később sort kerítsek rá. Egy-két nap múlva, vagy egy-egy kivett oldalra, akár év múltával. De ami érdekel, azt olvasatlanul nem dobom ki. Sokakkal ellentétben vallom, hogy a sport kivételével nincs érdekesebb olvasmány, mint a több hónapos, éves újság.  Az idő múlásával tudjuk meg, kit és mit lehet igazán komolyan venni? Mire és kire érdemes figyelni? Ma például sikerült valamennyi friss újságot „kivégezni”. Sőt jutott idő a restanciákra is. Közülük most három gyöngyszemet említek meg időrendben, visszafelé.

 

Annak idején egyiket sem olvastam el, de sok társukkal együtt nem volt szívem őket kidobni. Most jutott rá időm, jól szórakoztam.

A legfrissebb is több mint kétéves. A 2009. december 21-i Magyar Nemzetben Heim Péter, általam sokra értékelt, a FIDESZ-hez közel álló közgazdásszal készült interjú. Többek között arról szólt, hogy az MSZP-s kormány, még a Nemzetközi Valutaalapot, az IMF-et is megvezeti és az csak a sikerpropaganda része, hogy nincs szükségünk az EU hitel megmaradt részére.

Időben visszafelé következik a Népszabadság 2008. április 7-i, négyéves oldala, amelyben Böcskey Balázs ifjú politológus arról elmélkedik, hogy az MDF: a háromszázalék pártja. Nem ő tehet arról, hogy amiről írt az ma már történelem.

És végül a harmadik, amit ha hiszik, ha nem, most olvastam el először. A 17 év előtti interjú, az 1995. július 31-i Népszabadságban jelent meg, az akkor ellenzékben lévő Orbán Viktorral. Az egy éve koalícióban regnáló szocialista kormány idejében az írás címe: „Orbán beismeréseket vár a kormánytól”. Két mondatot idézek a fiatal Orbán Viktortól.

Az egyik: „A (Horn) kormány nem tudta tartani, még azt az ígéretét sem, hogy év közben nem változtatja meg a gazdasági szabályozó rendszert, hogy ezzel kiszámítható gazdasági környezetet teremtsen.” Tetszettek hallani kedves mai kormányzótöbbség?

A másik: „Egy 72 százalékos parlamenti kormánytöbbség (MSZP-SZDSZ) idején megbocsáthatatlan vétek (az ellenzéknek) egymással acsarkodni.” Tetszettek hallani kedves mai ellenzék?

 

Csábító lett volna ma, a tegnapi március 15-ről írnom. Lett volna mit, de nem volt kedvem széplélek moralizálásra. Elemezhettem volna a szónokok mondandóját. Készültem is rá, de aztán elvetettem. Értékelhettem volna a kitüntetettek névsorát, akik között ki tudja miért alig találtam somogyit. Inkább írtam azt, amit írtam. Szabadon. Mert a szabadság érzése nélkül rosszul érezném magam. Ez az én szabadságom 583. olvasata. Elsőtől az utolsóig valamennyivel bátran szembesítsenek akár 20-30-40 év múlva. Ha esetleg valahol tévedtem (mert, hogy én politikusként is emberből vagyok) és azt a kegyetlenül múló idő, még kegyetlenebbül rám kiálltja, hát csak tegye! Boldogan fogom vállalni minden tévedésemet. Minden gondolat az enyém, amit hétről-hétre megosztok. Legyen az komédia, vagy szomorújáték. Leginkább a vígjátékot kedvelem. Ilyen vagyok és maradok.

Szólj hozzá!

Címkék: politika sajtó magyar nemzet mszp kultúra fidesz nemzeti sport blikk ünnep népszabadság mdf orbán viktor március 15 pártok értékeink somogyi hírlap heim péter blogmentő böcskey balázs

582. Az igazi nők

2012.03.08. 21:20 Dr. Gyenesei István

Virág, bonbon, puszi, csók. Kinek mi dukál, ki mit kíván? Hagyomány és megszokás a nőnap. Lehet élcelődni, lehet érzelmeket kimutatni, de nem ajánlatos megfeledkezni róla. Végül is mindig szerettem ezt a napot, de igazán nem tudtam vele mit kezdeni.

 

A mai napig kicsit béna vagyok, ha eljön március 8. Legalább is akkor, amikor meg kell szólalni. Mi a fenét illik ilyenkor mondani? Isten éltesen nőnapon! Ezt azért nemesebb ünnepekre tartogatom. Boldog nőnapot! Olyan sután hangzik. Ráadásul csak az emberiség felének legyen egy boldog napja? És a másik fele, a férfiak? Végül is az a normális, ha az egyik fél boldogsága a másiknak is örömöt okoz. Szép napot! Igen ez jó. Lenne, ha nem kívánnánk ezt új szokás szerint a közhelyessé vált „jó napot” helyett egész éven át. Köszönöm! Ez is jól hangzik, mert van mit megköszönnünk a nőknek, de ezt hagyjuk meg bensőségesebb napokra. Mondjuk házassági évfordulóra, vagy anyák napjára.

 

Így aztán addig tipródok ilyenkor, míg egyszerűen csak a szemébe nézek a nőnek, aki valamiért fontos a számomra, átadom a virágot, amit neki szántam és egy mosoly kíséretében ennyi jön ki belőlem „nőnapra”. Mintha amúgy nem tudná a kiválasztott ezt e nélkül is. És aztán boldogan köszöni, mert nem feledkeztem el arról, hogy ő nő. Legyen óvodáskorú, kisiskolás, kamasz, ifjú hölgy, élete delén járó vagy szép korú, egyaránt hálásak érte, ha finoman figyelmeztetjük őket női mivoltukra.

Kell ez a megerősítés március 8-án. Meg 9-én, és az év többi napján is, mert mi férfiak akkor és attól vagyunk férfiak, ha a nők, nők.

 

Drága NŐK! Ne akarjatok férfiasan viselkedni. Hagyjátok meg ezt a szerepet nekünk. Sőt várjátok el tőlünk! Mint ahogy mi is elvárjuk tőletek, hogy minden pillanatban nők legyetek. Ebben erősítsen benneteket a mindenkori nőnap és az év minden napja. Ezzel köszöntök minden nőt, aki végigolvasta bejegyzésemet. Kívánok nekik igazi férfitársakat, legyenek azok akár az apák, a nagyapák, a testvérek, vagy a gyermekeik, az unokáik, az osztály és munkatársaik, a szomszédaik, a barátaik, a kedvesük, az élettársuk, vagy a férjük. Olyanokat, akik nemcsak elvárják, de tesznek is érte, hogy igazi nők vegyék őket körül.

 

Szólj hozzá!

Címkék: ünnep nőnap értékeink

581. Perc-emberkék

2012.02.29. 08:59 Dr. Gyenesei István

A gonoszok felismerik a jót akarót és megállítják. Ez jutott eszembe, amikor Ángyán József professzor, államtitkári posztjáról történt lemondását indokolta. Meg egy Adytól származó gondolat, amely így szól: Magyar leszek majd, hogyha akarom, ha nem sutáké lesz itt a világ. Már pedig a kivetkőztetett fideszes, a karakánul szókimondó államtitkár nem egyszerűen sete-sutákról beszélt, jelzőivel rendesen elhajította a kalapácsot. Ráadásul csak kisgazdaságokkal nem lehet professzionista magyar mezőgazdaságot működtetni.

 
Két héttel korábbi bejegyzésemben, a somogyi Megyeháza legújabb remekléseiről írtam. Nem sejtettem, hogy lavinát indítok el vele. Az ország különböző részeiről írtak a hálón, illetve hívtak telefonon, hasonló helyzetbe került önkormányzati képviselők és osztották meg tapasztalataikat. Többségük civilként politizál, de volt köztük Fideszből kiebrudalt, másként gondolkodó is. Úgy tűnik, újra éledhet a Harmadik Oldal Magyarországért mozgalom, amelyik annak idején a Centrum Párt legfőbb ereje volt. Bármi is lesz, én csak a többi új és régi, centrum közeli erő összefogásával tudom elképzelni a jövő ütőképes, politikai erejét.
 
Olvasótáborom hétre-hétre növekszik. Nem ritka az a nap, amikor a kétszázat is meghaladja a blogomra kattintók száma. Megszokták, hogy hetente kerülnek új témák. Az új olvasók visszamenőleg is belelapoznak az előző írásokba. Bőven akad kommentelő is. Negatív, rosszindulatú megjegyzésekkel nem találkozom. Mégis óvatosan bánok velük. Volt, hogy akiét feltettem, az pár nap múlva jelezte, megrótták a munkahelyén, mert pozitívan reagált. Ezért inkább megtartom ezeket magamnak, nem adom ki őket, amúgy is nekem szánták. Jobb a békesség!
 
A Megyeháza, sőt az elnök maga is rendszeres olvasóim közé sorolódik. Nem írtam volna most erről, ha a napokban nem kapok levelet Gelencsér Attilától. Arra kért, hogy ugyan mondjam már meg, honnan veszem azokat az állításaimat, amelyeket leírok. Ők ugyanis nem zsarolták meg a Kaposvári Mezőgazdasági Szakiskola igazgatóját. Nem mondták neki, hogy nekem ne adjanak szót az iskola jubileumi ünnepségén. Azt meg pláne nem mondták, hogy ettől teszik függővé az iskola támogatását. Kellő tisztelettel megírt válaszlevelemben visszakérdeztem, hogy valóban azt akarja-e, hogy bizonyítékaimat blogomban nyilvánosságra hozzam, vagy szívem szerint zárjuk le ezt a méltatlan adok-kapok időszakot. Válaszában továbbra is a tényszerű közlést kérte tőlem. Így aztán nem tehetek mást, mint hogy szó szerint leírom, amit annak idején személyesen mondott nekem a középiskola egyenes gerincű igazgatója, és amit természetesen bizonyítani is tudok.
Az igazgató úr nagyon kellemetlenül érezte magát akkor, mivel azt a közvetlen jelzést kapta a megyeházáról, hogy Gelencsér Attila az ünnepségen való részvételét attól teszi függővé, hogy én ne kapjak szót ott, ahol ő is beszélni fog. Mi több, meggondolják, hogy elmennek-e a rendezvényre és az iskolával való kapcsolatrendszerüket is végiggondolják.
Ezt akkori blogomban ilyen részletességgel nem írtam meg és most is csak az érintett külön kérésére szántam rá magam. Nem folytatom. Ha valaki akkor, 2011. november 23-án nem olvasta az 569. számú „Érdemszerző szenvedés?” című blogomat és kíváncsi a kifejletre lapozzon vissza.
 
Gelencsér Attilának a korábbi, személyemet érintő, alaptalannak bizonyult, a rendőrség és az ügyészség által is rágalomnak minősített vádaskodásaiért, már rég megbocsátottam. Ezért aztán egy másik, abba az időbe vezető üggyel, már nem fogok itt ezeken az oldalakon foglalkozni. Még akkor sem, ha ő kért erre. Amúgy a fentiekhez hasonlóan ott is, abban is ellenére szólnak a bizonyítható tények. Véges energiáimat én nemesebb célokra fordítom.

1 komment

Címkék: politika ady somogy pártok ángyán józsef gelencsér attila blogmentő harmadik oldal magyarországért

580. Az élelem bére

2012.02.20. 09:36 Dr. Gyenesei István

Nem véletlen az áthallás. Yves Montand emlékezetes filmjének címe jutott eszembe. Egyre többen félnek a jövőtől, amit magunk nehezítünk meg önmagunknak. Igenlések helyett, bólogatásokra és tagadásokra épül a körülöttünk lévő világ. Igazságosztók vesznek körül bennünket, pedig nem igazság, hanem igazságok vannak. Egyetértek Lengyel Lászlóval, aki szerint nem megoldás, hanem megoldások léteznek. Mi meg alternatíva nélküli demokráciában élünk. Ez az eszi, nem eszi, nem kap mást világ, a többség számára terhes és egyre inkább félelmetes.

 

„Megnyugodhatom-e a nyomorúság felett?” olvastam ma reggel a Könyvben és azonnal felrémlett, hogy a minap a kaposvári önkormányzat közmeghallgatásáról milyen lehangoltan jött haza Jutkám. Mint képviselő és tanácsnok vett részt. Elmondása szerint egy fiatal, egyetemet végzett fiú drámai módon ecsetelte saját és sortársai kilátástalannak tűnő helyzetét.

Másnap erre erősített rá, amikor megtudtuk, hogy rokonságunkban is van olyan magunk korabeli, akinek fiatalon volt ereje Kaposvár legszebb részén kétszintes házat építeni. Egész életében dolgozott. Most azonban olyan helyzetbe került, hogy a ház legmelegebb helységében sem volt 10 foknál több, amikor reggel felkelt. Pedig neki nincs is hiteltörlesztési extra kiadása.

De az is megdöbbentett, amikor tegnap délelőtt becsengetett hozzánk egy ismerős, középkorú férfi, aki pénzt vagy élelmet kért, mert mint mondta, nincs mit enniük és tüzelőjük sincs. Még szerencse, hogy megenyhült az idő. Természetesen, vagy ki tudja, hogy természetes-e, de nem ment el tőlünk üres szatyorral.

Azonos forrásból fakadó, más kategória annak a fodrásznak a helyzete, aki miközben egyetlen vendégét sem veszítette el, a bevétele jó negyedével csökkent. Vagyis ritkábban mennek a középosztályhoz tartozó hölgyek festetni, vágatni. A célba vett erős középosztály helyzetének és a cél elérésének biztos barométerei a fodrászok lehetnek J. Addig meg marad a béka ülepe alatti, látható távolság.

 

Kényszer nadrágszíjhúzásra készül Kaposvár. Nincs további hitelfelvételi lehetőség. A törvény szigora korlátozza a mozgásteret, miközben csökken az állami segítség mértéke is. Micsoda visítás lenne itt, ha az előző ciklusok valamelyik kormánya állna a rúdnál. Most, csak alig hallható morgás kíséri a helyi költségvetési döntés előkészítését. Nagyon nehéz, már-már megoldhatatlan lecke előtt áll a megyeszékhely vezetése. A „biztonság” mint alapelv nagyszerűen hangzik, de kivitelezhetetlen. A legbiztosabb a bizonytalanság. Így aztán félelmében és kényszerből fakadóan, a városházán elkezdték húzni a nadrágszíjat. A tragikus az, hogy a nadrágszíj felcsúszott a torok tájékra. Ott meg már életveszélyes azon szűkíteni.

 

Ilyen érzéssel mentem végig tegnap délelőtt, az itt-ott még jeges, de napsütötte Fő utca (Kaposvár Váci utcája) sétálós szakaszán, a Kossuth tértől a Dózsa György utcáig. Kétszer tettem meg ezt az utat. Először megdöbbentem, másodjára számoltam. Félszáznál alig több üzlethelység kínálja szolgáltatásait, illetve közülük 15 csak üres magát. Harminc százalékukban ma nincs semmilyen tevékenység. Minden harmadik üres, bérlőre, használóra vár. A lehetőségek hiányát mutató komoly jelzés ez. A város legpatinásabb és legjobb helyen lévő, késő barokk épülete, a Kossuth tér, a városháza, a székesegyház szomszédságában lévő Csokonai fogadó, teljesen üres. Nincs bérlője sem a szállodának, sem a pinceétteremnek, sem a kávézónak, sem a butikoknak. Ebben a helyzetben nem lehetne olyan kényszer, ami a városvezetést a vállalkozók és a tulajdonosok helyi adójának jelentős emelésére késztesse. Tessék megkapaszkodni! A gyengébb idegzetűek ne is olvassák tovább blogomat! A közelmúltban a vállalkozások építmény adóját a négyzetméterenkénti 390 forintról, 1655 forintra, több mint háromszorosára emelték. Így aztán semmi remény, hogy benépesedik a város Fő utcája. Sőt! Ez is túl van azon a határon, ami az üzemeltetők biztos tönkretételéhez vezet. Bele sem merek gondolni, mit érezhet, és mit gondol ebben a helyzetben a Kapos Hotel vagy a frissen felújított Dorottya szálló tulajdonosa?

 

Közösség építésre soha akkora szükség nem volt mint ma. A tragédiák és a mulatságok egyaránt segíthetnek ebben bennünket. A hét elején leégett a Kadarkút melletti, vótapusztai kastélyban lévő szeretetotthon felső szintje.  A somogyi kisváros, szombat délután kulturális műsorral csalogatta az adakozó szívűeket. Kora este Jutkámmal együtt mi is betértünk a művelődési házba és magunk is bedobtunk néhány ezer forintot a gyűjtődobozba. Nem voltunk egyedül, de valahogy kevésnek tűnt az ott összegyűltek száma. A hagyományos szuloki svábbálban, és a Rinyamenti Borlovag Klub nagyatádi vidám estjén sokan voltak. Mindkét helyen jól éreztük magunkat a szerény, családias légkörben. Még akkor is, ha a korábbi évekhez képest jóval erősebbek voltak az országos politika stílusát minősítő vélemények. Nem lesz ez így Húshagyókedden, azon a baráti disznótoron, ahol vagy húszan jövünk össze csapatkovácsolási szándékkal. Reggeltől, kora délutánig épülhet a test, meg a közösség. A lélek majd másnaptól erősödhet. Feltéve, ha hagyjuk és, ha akarjuk.

Szólj hozzá!

Címkék: politika barátok kaposvár lengyel lászló értékeink szulok nagyatád kadarkút

579. Hű hó!

2012.02.12. 09:07 Dr. Gyenesei István

Az éjjel esett havat már ellapátoltam. A cserépkályha halkan duruzsol. A vasárnap reggeli csendet kihasználva ültem le írni. Ifjú koromban minden bizonnyal a „Jobb hóban ……, mint hében-hóban” címet választottam volna. Amúgy mindenki gondoljon azt, amit akar. Már mint, mi az amit jobb?

 

Az agyam megáll ettől, a média által is gerjesztett hisztitől, ami a beköszöntő telet fogadta. Hát milyen legyen egy normális tél, ha nem hideg és havas? Tegye mindenki a dolgát! Akinek a havat kell hánynia az azt, akinek a meleget kell csinálnia az azt, akinek egyebet szolgáltatnia, vagy a falvakat, városokat működtetnie az azt, akinek másokra is figyelnie kell az azt. Sajnos szegényedik az ország, egyre több az elesett ember. Vigyázni kell rájuk. Segíteni őket emberi kötelesség, akár önhibájukon kívül, akár saját maguknak felróható okok miatt jutottak nehéz helyzetbe.

 

 A havat pedig szorgalmasan söpörni és lapátolni kell járdán, udvarban kinek-kinek hol. Magam is megizzadtam benne néhányszor. Mert nem vigyáztam rá is fáztam. Kicsit megtaknyosodtam. Nem úgy, mint az egyszeri ember, aki szerint a söprés az asszony dolga, a lapátolás meg a férfiemberé. Ezért aztán amikor esik a hó félóránként kiküldi a feleségét, hogy söpörje el azt a fránya havat :-).

 

Aki viszont szereti a téli sportokat és a havas tájat most aztán élvezheti. Én például első menyasszonyommal a pár napos sítúrát választottam. Ezért is csúszott néhány napot ennek a blognak a megírása. Murauban, ahol szinte csak magyar szót lehetett hallani és elvétve találkoztunk más nemzetségbéliekkel, napi 4-5 órát száguldoztunk a lejtőkön. Persze csak visszafogottan. Nincs is egészségesebb, és sokakkal ellentétben állítom, hogy nincs biztonságosabb sport, mint a sí. Mindenkinek illik tisztában lennie képességeivel és ennek megfelelően megválasztani a pályát, a sebességet és a társaságot. Ilyen egyszerű.  Mint a politikában. Ez is, az is intelligencia kérdése.

 

Megyei közgyűlésre gyűltünk össze a hét elején. Volt bőven napirend, feladat meg egyelőre semmi. Most jön el a szorgos, önigazoló semmittevés ideje. 26-28 milliárdról, egy századára, 300millióra csökkent a költségvetés. Ez nem többre elég, mint a negyedére csökkent, most már csak 27 dolgozó munkájának bérére, az irodáik fűtésére, világítására, takarítására, telefonjaikra, számítógépeikre, felhasznált papírjaikra és autóik tankolására. De arra már nem, hogy az érdemi munkavégzés tárgyát finanszírozzák. Példaként említem, hogy továbbra is van nemzetközi referens. Természetesen kell, mert lenne ilyen feladat. A költségvetésben azonban egyetlen forint sincs a nemzetközi feladatokra. No comment! A közel félszáz intézmény irányítása, működtetése, a 4500 dolgozóval együtt máshova került. Megszűntek a társulások. Az államé lett a teljes megyei vagyon, kivéve a megyeházát. Ugyanakkor változatlanul megmaradt az elnök mellett a két főállású alelnök, a főjegyző és az aljegyző, fejenként havi félmilliós javadalmazásokkal, mintha mi sem történt volna. A bérek mellett pedig, titkárnők, gépkocsik és gépkocsivezetők. Na meg az elnöki szakértőknek nevezettek, a korábbi szép számban. No comment!

 

Egyedül a Rippl-Rónai gyűjtemény az, ami nem lett az államé. Kaposvár kérte, Kaposvár kapja. Ez öröm, de látva a város eladósodottságát nem csak attól félek, hogy jut-e rá kellő erő és figyelem. Rossz álmaim közé az is belopakodik, hogy kényszerből, vagy a könnyebb út választásából a város a gyűjteményt, vagy annak egy részét, egy-egy darabját ajánlja majd fel további hitelfedezetként a bankoknak, akik örömmel elfogadnák. A Rippl-Rónai képek értéke időállóbb, mint néhány lerobbant ingatlan. Lassan majd elfogy, mint az a bizonyos családi ezüst. Ebből az álomból felébredve vizes a takaróm. Örülök, hogy csak rosszat álmodtam.

 

Volt ezen a közgyűlésen egy s más említést érdemlő történet. Ott volt mindjárt a bizottsági helyek felosztása. Két bizottság 14 képviselő részére. Magától értetődő, hogy 7 az egyikbe, 7 a másikba. De nem Somogyban. A külön javaslat ellenére - hogy legyen 7-7 fő és takarékossági okokból ne kapjanak többlet pénzt a képviselők a bizottsági tagságukért - a megyei vezetés ragaszkodott a 6-6 főhöz és a plusz pénzhez is. Így aztán két főnek nem jutott bizottsági hely. Naná, hogy ez a kettő pont a két somogyértes lett.

 

A tegnapi Somogyi Hírlap is reagált erre, utalva Kövér Pisti Facebook-os bejegyzésére. A megyeháza sajtósa, vezetői bíztatásra finoman szólva mellébeszélt. Egyértelmű volt, hogy előre megírt forgatókönyv szerinti színjáték zajlott a megyei közgyűlésen. Megjegyzem, hogy miközben én valamennyi fideszes, meg a Fideszbe, vagy a közelébe dezertált volt somogyértesek jelölését is támogattam, az ő ujjuk görcsbe rándult amikor a Somogyért képviselőire lehetett volna voksolni. Másfél éve ugyanezen vezetés mellett Kövér Pista még a Gazdasági Bizottság elnöke lehetett. Mi változott azóta? Minden kétséget kizáróan ennyire félnek tőlünk és ennyire kisstílűek.

Az már csak hab a tortán, hogy a „Magellán–díjas” elnök, az azori-utazó Gelencsér Attila az előző közgyűlésen még kijelentette: a létrehozandó bizottságokban minden képviselőnek lesz helye. Ezt az embert eddig sem az igazmondásáért szerettük. Már aki. Ráadásul tanácskozási joggal minden képviselő, törvény által biztosított joga, hogy részt vehet a bizottsági vitákban, kérdezhet, véleményt mondhat. Lehet, hogy ezt sem tudták?

Mint ahogy az elnök és mindegyik alelnök, két közgyűlés közötti szokásos beszámolójában, mint végzett munka, ott szerepelt a frakcióüléseken való rendszeres részvételük. Ehhez csak azt kell tudni, hogy pont az ő kezdeményezésükre – mert a Fidesz mellett csak a Somogyértnek lett volna frakciója - lassan másfél éve megszüntették a frakciókat a somogyi közgyűlésben. Ők meg az írás szerint rendszeresen részt vesznek a nem létező frakció, nem létező ülésein. Igazmondás ó!

A legjobb azonban az volt, amikor az elnök személyes javaslatára és aláírásával, a munkaterv tervezetébe pótlólag írásban beemelték a következőt: „Február 24. (Kaposvár) Ünnepi közgyűlés - A kommunizmus emléknapja.” Na mondom. Ez igen! A fideszes megyei vezetés külön megünnepli a kommunizmust, annak emléknapján. Talán még emlékművet is állítanak? Éltem azonban a gyanúval és javaslatot tettem, hogy ne ünnepi ülést tartsanak. Ha már akarnak valamit, akkor emlékülést tartsanak, és mindezt valószínűleg „A kommunizmus áldozatainak emléknapján” szándékoznak megtartani. Fogukat csikorgatva elfogadták.

Ha részkérdésekben így megy, ha apró dolgokban ekkorákat mellé fognak, más esetben tudatosan ferdítenek, akkor ez így megy a nagyobb ügyekben is. Ezt bizonyítja az Állami Számvevőszék két hónappal ezelőtti jelentése, amely szerint a korábbi években a törvényt is megsértették, amikor „potom” 1764millióval több pénzt vettek fel, mint amit a törvény engedélyezett. Nem tervezték meg a visszafizetést sem. Az adósságállomány kezelésére nem készítettek koncepciót. Ez a gyakorlat pénzügyileg nem fenntartható gazdálkodást vetített előre. Ezeket nem én mondom, hanem a számvevőszék jelentése tartalmazza, amit Gelencsér Attila, mint megyei elnök aláírásával fogadott el. Így „szűnt” meg a megyei önkormányzat és lett az államé a megye vagyona. A műtét sikerült, a beteg belehalt. Nem lehet csodálkozni, hogy ennyire nincs rend a somogyi megyeházán. A somogyi pártpolitikusok is tanulhatnának Széles Gábortól, aki jobboldaliként is európai maradt és bölcs méltósággal teszi dolgát. Az Ő tábora növekszik.

Szólj hozzá!

Címkék: politika sport fidesz ünnep kaposvár széles gábor politikusok somogy pártok somogyi hírlap rippl rónai megyei közgyűlés gelencsér attila somogyért egyesület kövér istván

578. Muszáj Herkulesek

2012.01.30. 07:04 Dr. Gyenesei István

Egyre több ellenség és ebből fakadó nehézség vesz körül bennünket. Mindez annak ellenére, hogy nap, mint nap fohászkodunk országunkért, családunkért, magunkért. A látszat szerint nem sok sikerrel. Gondoltam, hogy az okokat kellene megszüntetni, vagy legalább megváltoztatni. Ezért a mögöttünk hagyott hét egyik reggelén misét mondattam az ország és a magánéleti ellenségeink lelki üdvéért. László atya, akivel évtizedek óta ismerjük egymást, maga is elcsodálkozott. Ilyennel még nem találkozott. Úgy látszik ennek is eljött az ideje, gondoltam magamban. A rontók lelkének javulása kecsegtet némi reménnyel.

 

Mindez fontos lépés lehet a megoldás felé. Ugyan úgy, mint miniszterelnökünk kényszerű koncepcióváltása. Orbán Viktor végre rájött, hogy amit nem tudunk megváltoztatni, annak hiábavaló ellenszegülnie. Eredményre vezetőbb lehet az élére állni. Így sokkal nagyobb esély van arra, hogy a folyamatokat, számunkra kedvezően befolyásolhatjuk. Részt vehetünk a rend kialakításában, és nem elszenvedjük azt.

 

A külső-belső rend meglétéről, vagy hiányáról, illetve összefüggéseiről határozott véleményem van. Hat évtizednyi tapasztalatom mondatja velem, hogy akinek nincs rendezett családi élete, takaros háza, lakása, attól semmi jót nem várhat a köz, ha esetleg vezetővé választják. Nincs kétféle én. Rendetlen, rendezetlen portájú embereket nem szabadna még egy kis falu polgármesterének sem megválasztani. Családját elhagyó politikusokra nem bíznék nagy közösséget. Aki nem tud kicsiben egyensúlyt tartani, az nagyban sem képes erre. Sajnos a jelenleg Somogy megye élén állók köréből is számos ezt igazoló példát lehet mondani. Hamisak és hiteltelenek azok a vezetők, akik becsapják, megcsalják, elhagyják sajátjaikat. Elérte őket a „mindent megtehetek” szindróma. A hatalmi gőg, a csábító lehetőségek utáni vágy, a kisebbségi érzés kompenzálása vezetett a „felcsinált” vezetők családi életének kisiklásához. Szegény, szerencsétlen, megbomlott lelkű, muszáj Herkulesek.

 

A rend és a bizalom kézen fogva járnak. Bármelyik hiányzik oda az egyensúly. A társadalomé éppen úgy, mint az egy szál magában álló ember lelki egyensúlya. És mindené, ami közte van. Ma valamennyi bajunk forrása a bizalomvesztés, a bizalmatlanság. A bizalmat azonban nem elég áhítani, azért bizony keményen meg kell küzdeni. Ráadásul a szereplők mindegyikének azonos hullámhosszra kell hangolódnia. Csak így teremthető meg az áhított bizalmi tőke, ami nélkül nincs jó üzlet. Sem Brüsszelben, sem Strasbourgban, sem Budapesten, sem Kaposváron.

 

Aztán ott van a rend és setét árnyéka a rendetlenség, ami ma körülvesz bennünket. A többség áhítozza a rendet, de tétlenül várja, hogy majd valaki megteremti. S ha ez a valaki elkezdi a rendteremtést, akkor bizony kézzel-lábbal hadakozunk ellene, mert hogy a rend bizony kényelmetlen is tud lenni. A felülről teremtett rendre pedig hajlamosak vagyunk ráfogni, hogy diktatúra. Ezért aztán sokkal emberibb és elfogadhatóbb, ha alulról kíséreljük meg felépíteni. Magunkban kell elkezdeni. Először saját belső rendünket kell megteremteni. Ezzel együtt családunkban és munkahelyeinken, városainkban és falvainkban kell rendet tenni. Azután majd érezhető lesz a rend az országban is. Ez mutatja meg ki is az ember. Az igazi emberek teremtenek, alkotnak, míg az álemberek felélnek, pusztítanak. A csodára ugyanis nem elég tátott szájjal várni, a csodára fogadókésznek kell lennünk. Egyelőre azonban nincs se bizalom, se rend. Sem alul, sem pedig felül. Sem a részekben, így aztán az egészben sem.

 

Közismerten rendpárti vagyok. Kifejezetten zavar a káosz. Ennél jobban csak azok, akik a káoszt okozzák. A közvetlen környezetemben is igyekszem rendet tartani. Időről- időre nekiveselkedem, de soha nem érek a végére. Valószínűleg ez így van rendjén. Most éppen a dolgozó és egyben könyvtárszobámban, a felhalmozódott irat és könyvkupacokat szortírozom, a fiókok tartalmát válogatom. Ezzel párhuzamosan a Somogyért Egyesület irodájában is eljött a rendrakás ideje. Az új, nagy feladatoknak áttekinthetőbb környezetben vágunk neki. Közben szépen, sorban állítom be az ez évi, háromtucatnyi, különböző pálinkám alkoholfokát, fényesítem, palackozom őket, és pontos nyilvántartást készítek róluk. Közel 150 liter, 40 fok körüli párlatról van szó. Természetesen ez évben is bekerültek vagyonnyilatkozatom neves helyére, amit ma reggel adok le.

Jutkám közben a családi fotóalbumokat rendezgeti. Pár éves restanciája jött össze. Közel öt év termése terpeszkedik a nagyszoba közepén, évfolyamonként kiterítve. A közös mellett, mind a három gyereknek külön albumai voltak. Amikor új életet kezdtek, vitték magukkal. Nem keveset. Több mint tizet fejenként. De még most is kapnak utánpótlást. Leila képfolyóméterei pedig még itthon gyűlnek továbbra is.

 

A politikában folyik a mozgósítási harc. Ki tud több embert az utcára vinni? A módszerben sem válogatnak a szervezők. Itt most ne menjünk bele a számháborúba, ami már-már óvodás tempót vett. A befolyásoló tényezők azonban cseppet sem mellékesek. A kormány mellett demonstrálni van, akiknek kötelező, van, akik kötelezőnek érzik. Több kenyeret, vagy kenyérre valót remélnek tőle. A mást, a jobbat, az élhetőbbet akaró ellenzékiek munkahelyüket, egzisztenciájukat, nyugalmukat kockáztatják. Ezért aztán sokan félnek véleményt mondani. A kaposvári Kossuth téri demonstráció hangosításához is nehezen kaptak áramot a szervezők. A környező épületek, boltok tulajdonosai, bár cinkos kacsintással biztatták a szervezőket, de áramot féltek adni. Lehet, hogy alaptalanul, de tartottak a retorziótól. Ezért torz a kép. Az egyik többet mutat, a másik kevesebbet a valóságosnál. Ez vitathatatlan. A torzítás mértékegysége az „egy sumák”. A mértéke, mennyisége azonban ismeretlen. Csak megbecsülni lehet. Kinek-kinek szíve, vagy éppen vágyai szerint. Kaposvár város szombat esti báljában mindebből semmit sem érzékeltünk. Jó társaságban, remekül éreztük magunkat. A kétnaponkénti kondi edzés jótékony hatását érezve pedig nagyot táncoltunk.

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika család orbán viktor politikusok somogy értékeink vallás egyház somogyért egyesület

577. A három kismalac

2012.01.20. 09:34 Dr. Gyenesei István

A vadászetika szigorú törvénye szerint nyúlra futtában, fácánra, vadkacsára röptében, a szarvasbikára és az őzbakra pedig csak álló helyzetben illik lőni. A ma oly annyira hiányzó kollektív intelligencia újra építése társadalmi kényszer. Most azzal járulok hozzá ehhez, hogy nem élvezkedem Schmitt Pali, akarom mondani köztársasági elnök úr vesszőfutásán és Orbán Viktor kényszerű, kelletlen szineváltásain. Megtették ezt okkal, ok nélkül mások bőséggel. A két érintett dicséretére legyen mondva, jól állják a sarat.

 

Régen írtam magánéleti eseményeinkről. Többen reklamáltak is miatta. Hát legyen kedvükre. Most éppen sült gesztenyét majszolok, közben ritmusosan nyomogatom a klaviatúra billentyűit. Vágjunk bele!

Első szülöttünk Anita 40 éves lett. Közhely, ha azt mondom, múlik az idő. Az időnek ugyanis ez a dolga. Mi lenne, ha megállna? Rágondolni is rossz. De belegondolni abba, hogy a négy évtized, ami egy tisztes életút fele már a „kislányunk” birtokában van… Nos ebbe jó érzéssel lehet beleborzongani. Vasárnap délben, amikor is Tivivel, Barnussal és Dorinával egy hosszú hétvégi pihenés után a Mátrából hazafelé tartottak, a beavatott férj Budapesten a városligeti Bagolyvár mellé parkolt le. Ez az egyik kedvenc éttermünk. Hogy-hogy nem, bent ott vártuk őket Jutkámmal, Öcsivel, Hajnival és Leilával együtt. Meg 40 szál rózsával, amit születése helyéről Kaposvárról vittünk magunkkal. A négy évtizeddel ezelőtti január 16-a éjszakáját követő napon, egyetemistaként nehezebb volt beszerezni télvíz idején azt az öt szál rózsát, amit a kórházba vittem be. Mint egy pillanat, úgy szállt el az együtt töltött három óra és vette kezdetét a következő negyven esztendő. Isten éltessen „Dunnyuskánk”!

 

István fiunk majd csak márciusban lesz 35. Így aztán az ő születésnapja most nem lehet téma. Megszállottja a hivatásának, a Hertelendy Kastély irányításának. Nem is maradnak el az eredmények. Ezekről korábban már írtam, most nyilván nem ismétlem meg. De az, hogy Varun Sharma legendás műsorának az Inside Luxury Travel-nek a történetében először készített filmet Magyarországon, az önmagában sem semmi. Az ötven perces filmet a közelmúltban már háromszor bemutatták, januárban pedig még többször látható lesz a Travel Channelen. A világon ötszázmillió háztartásba juttatja el kis hazánk jó hírét, benne a Somogy megyei Hertelendy Kastéllyal.

A stáb, tavaly áprilisban, repülővel érkezett a kastélyba. Három napig forgattak Kutas-Kozmapusztán, élvezve a „Hertelendy” minden különleges szolgáltatását. Erről a bázisról látogattak el Pécsre és Villányba. Ezt követően Budapesten a Széchenyi fürdőben forgattak és ezen keresztül mutatták be a magyar gyógyfürdő kultúrát. A világ leghíresebb utazási műsora Magyarországról a fővárosi fürdőt, Pécs szellemiségét, a villányi borkultúrát és a kozmapusztai kastélyt tartotta érdemesnek, hogy a világ szeme elé tárja értékeinket.

Varun Sharma így foglalta össze tapasztalatát: „A Hertelendy Kastély kellemes meglepetés volt számomra. A szolgáltatások világszínvonalúak, a személyzet barátságos, az ott töltött napok egyszerűen tökéletesen sikerültek.” Hogy is történhetett volna másként Somogyország egyik gyöngyszemében, ahol történetesen „Öcsi” az igazgató. És ez nekem, mint gyerekeit szerető apának és somogyi lokálpatrióta politikusnak egyaránt nagyszerű érzés.

 

Közismert, hogy a születési sorrendben „legkisebb” Leila főállásban sportol. Mi másnak lehet nevezni azt, ha valaki heti hat napon, naponta legalább 6 órát az öttusa sportágainak gyakorlásával tölt. Keményen és érett eltökéltséggel készül az ez évi versenyekre. Esténként nem kell elaltatni. Már csak ezért is tiszteletre méltó teljesítmény, hogy a jogi egyetemi tanulmányainak, római joggal és latinnal fűszerezett valamennyi első félévi vizsgáját pár nappal ezelőtt sikeresen teljesítette. Jövő hétfőn a városnapi ünnepségre, pár órára hazajön, mivel ez évben is ő kapja az „Év Sportolója” megtisztelő címet. Számomra ebben a történetben mégis az a legszebb, hogy amikor erről értesült, Kaposvár polgármesterének írt egy köszönőlevelet, amiben a díjjal járó pénzjutalmát előre felajánlotta szülővárosa fiatal utánpótláskorú sportolóinak segítésére. Szép volt ”Pintyőke”! Büszke vagyok rád.

 

Most veszem észre, hogy elkapott az elfogult atyai lendület. Könnyen lehet, hogy csemetéim szelíden meg is feddnek majd ezért.  Igaz, hogy szerettem volna még írni a külső-belső rend igényéről, a Rippl-Rónai gyűjtemény tulajdonos cseréjéről és a legfrissebb hírről, az általam is tisztelt parlamenti padszomszédom Ángyán József államtitkár lemondásáról. Ezekről talán majd legközelebb. Ha csak, nem lesz más, ami elébük kívánkozik.

Szólj hozzá!

Címkék: budapest politika család pécs magyarország villány orbán viktor kaposvár somogy értékeink bagolyvár schmitt pál ángyán józsef leila sport hertelendy kastély

576. A hatolom esztelensége

2012.01.13. 09:37 Dr. Gyenesei István

Miközben az ész hatalma adná a megoldást, a hatalom esztelensége vesz körül bennünket. Nem véletlen, hogy a somogyi civilek is összefogtak a pártokkal. A kaposi Kossuth tér tegnap esti civil tüntetését a Szolidaritási Mozgalom szervezte. Megszólították a Somogyért Egyesületet is. Ott voltunk a téren. Az összefogás igénylését mutatja, hogy erre az eseményre a pártoknak sem az oldalajtón kellett besettenkedniük. A közel félezer jelenlévő példát adott a kulturált ellenzéki tömegviselkedésből is.

 

Akinek volt közölnivalója az ott volt, az ott lehetett. Kértek, így mondtam is néhány szót a Városháza tövében álló Kossuth szobor előtt. Mindenek előtt elmondtam: ne ámítsuk magunkat! Nincs realitása a gyors hatalomváltásnak. Illúziókat ne kergessünk és ezzel felelőtlenül senkit ne hitegessünk. De önkorrekcióra kell kényszeríteni a Magyarországot vezető erőket. Szakértő kormányra van szükség.

 

Mi civilek egy élhető és szerethető világot kívánunk magunk köré, ahol mindenkire szükség van! Olyat, ahol nem a hatalom képviselőit kell szeretni ahhoz, hogy megőrizzük munkahelyünket! Ahonnan nem kell elmennie a fiataloknak, hogy boldogulhassanak! Ahol nem a kiváltságosokat, hanem a tömegeket szolgálják a törvények. Ahol az állami segítség nem azt jelenti, hogy elveszik az önkormányzatok vagyonát. Ahol nem hihetik azt a helyi kiskirályok, hogy mindent megtehetnek, akár a megyét is eladhatják. Ahol tisztelni kell, és építeni lehet a távoli és a közelmúlt értékeire. Ahol a médiának nem a hatalomhoz, hanem az igazsághoz kell igazodnia. Ahol lehet élni, ahol jó élni.

 

Mert mi itt akarunk élni, itt akarunk bizonyítani! Kizárás helyett befogadást akarunk!

Legyőzés helyett meggyőzést, elbocsátás helyett bebocsátást, gyűlölet helyett megértést,

hátramutogatás helyett előretekintést, félrevezetés helyett nyíltságot, egyhangú szürkeség helyett színeket akarunk!

Itt akarunk élni, itt akarunk biztonságban élni, ezért törvénygyártás helyett törvényalkotást, bizonytalanság helyett kiszámíthatóságot, rettegés helyett biztonságot, gőgös politikusok helyett hozzáértő vezetőket akarunk! Félrebeszélés helyett az adott szó becsületének helyreállítását akarjuk!

 

Akarjuk, sőt elvárjuk, hogy a hatalom éljen és ne visszaéljen a kétharmad adta lehetőségével, hogy jó legyen itt élni! Mert szeretni, csak szerethető országot lehet. Tegyük szerethetővé falvainkat, városainkat, Somogyországot és Magyarországot! Tegyük mindezt közösen, összefogva, kirekesztés nélkül! Ha így teszünk van rá remény, hogy boldog tavasz köszönt Magyarországra.

 

Vízkeresztkor Somogy hagyományosan a megye napját ünnepelte és azóta is zajlik az ünnepi események sora. A régi-új Megyeházán enyhén szólva fagyos volt a hangulat és nem azért, mert nem jutott pénz tüzelőre. Egyszerűen nem lehetett ez másként, hiszen a mögöttünk hagyott évben meghalt az önkormányzati megye. Ezen a megyei ünnepen ravatalozták fel a haláláért felelősök. Közben a sírját megásók mímelt jókedvvel kenegették a mézet a madzagra. Aztán mindjárt le is nyalták róla. Legalább nekik legyen édes - gondolják. Ők azok, akik eladták a megye kincseit egy tál lencséért, harminc ezüstért, személyes vélt egzisztenciális biztonságukért. A közel 30 milliárdos éves költségvetéssel működő és a több mint négyezer munkahelyet biztosító megyei önkormányzat jövőre az eddigi költségvetési összeg egyetlen százalékából gazdálkodhat és maximum húsz-huszonöt embert foglalkoztathat. Köztük elsősorban politikai csókosaikat.

Nyoma van annak, amikor évekkel ezelőtt azt találtam mondani, hogy a kötvény kibocsátási ámokfutással a megyék saját sírjukat ássák. Sajnos bekövetkezett. Sírba vitték a magyar önkormányzati megyéket. Éltek 21 évet. Az árvák gyámságát az állam vette át. „Nevelő otthonba” kerültek az önkormányzati intézmények, örökségükkel együtt. Előre látszik, hogy ez a tulajdonosváltás jó ideig nem lesz növelő.

 

A megyenapi ünnepségen említésre méltó szónoklatot mondott a református lelkész Szászfalvi László, a korábbi csurgói polgármester, most államtitkár. A tőle megszokott tartalommal és színvonalon beszélt. Csak egyet lehetett érteni vele, amikor az értékek revitalizációjának (ezt talán szebben is mondhatta volna) szükségességéről szólt. Megújítani, azonban csak tettekkel lehet. Erről beszélni kevés.

Amikor pedig azt mondta, hogy egy boldogtalan országnak nem lehet boldog megyéje mindent megmondott. Ez nem szorul magyarázatra. Itt tehát a feladat, boldoggá kell tenni az országot, az itt élő embereket! De nem akaratuk ellenére, velük szembefeszülve. Az már látszik, hogy a jelenlegi törekvés zsákutca és a mai zászlóvivőknek sem állít a hálás utókor szobrot. Úgy tűnik nekik mindegy, holnap még mulatnak egyet a siófoki, szebb időket látott somogyi megyebálon.

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika sajtó ünnep kormány kaposvár politikusok somogy pártok értékeink megyei közgyűlés somogyért egyesület szászfalvi lászló szolidaritási mozgalom

575. Sekély e kéj

2012.01.05. 12:46 Dr. Gyenesei István

Elvehetnek tőled egyet, te kettőt szerezz, s menj tovább! Ez jár a fejemben blogírás közben ezen az év eleji csütörtökön dél tájban. Ez a versben kapott filozófia tarthat életben országot és családot, rosszak mellett a jókat is. Erjesztő telünk van. Minden forr. Nem baj, mert csak így válhat el a szín lé a zagytól. Meg kell szenvedni a megújulást.

 

Még soha nem vettem részt olyan hangulatú demonstráción, mint hétfőn este. A Somogyért Egyesület is csatlakozott a civil összefogáshoz és néhányan a székesfővárosba utaztunk. Nem az Operába, hanem az Operához. Jó kis este volt. Kellemes őszies idő a télben, tavaszias hangulattal. Amit ott éreztünk az leírhatatlan. Amit hallottunk azt meg kellene hallania a ma döntéshozóinak is. Elsősorban nem a tömeg által ritmusosan skandált kívánságokra gondolok, hanem a szónoklatokra. Indokolatlanul veszélyes vizekre hajózik ugyanis a hatalom. Mivel nincsenek mentőcsónakok, ezért az úszni nem tudó tömegek életét kockáztatják.

A gyarapodó számú és erősödő civil megmozdulások, tiltakozások, békés, de komoly figyelmeztető jelek. Hogy ne durvuljon el a helyzet, hogy ne keményedjenek kezelhetetlenné az eszközök, azért a gyeplőt tartók a felelősek. Most még álljt parancsolhatnak az arroganciának, a gőgnek, a kirekesztésnek, az államosításnak, a megosztásnak, a hatalomkoncentrációnak, a demokrácia korlátozásának. A demonstráló százezres tömeg erre figyelmeztetett. Mi somogyértesek ezt a hétfői együtlétet valódi nemzeti együttműködésként éltük meg. Annak a hétfő estének a legfőbb üzenete pedig az, hogy hazát és népet az önös érdekek oltárán feláldozni bűn.

 

A hatalom sunyisága és a megfélemlítés újabb példájaként a részvételünkért „járó” pofon gyorsan megérkezett. Ilyen országgá lettünk. Újra és gyorsan előrángatták azokat a valótlanságokat, vagy fél igazságokat, amelyek alapján koncepciós eljárást próbálnak csiholni. Megdöbbentő, hogy az kiállt rabosítást és tetszeleg az erkölcs bajnokaként, akit nemcsak rabosítottak, de meg is vádoltak. A rágalmazás miatt várható ítélettől Gelencsér elnököt átmenetileg a gyávasága mentette meg, miután mentelmi joga mögé bújt. Tisztességes versenyben képtelen nyerni, megyei elnöksége a rombolásról szól, áskálódik, és egyre mélyebbre süllyed. Eljön az idő, amikor kevesen lesznek, akik egy asztalhoz ülnek vele és a hozzá hasonlókkal. Sajnálatra méltó, szerencsétlen ember. Én pedig ennek ellenére vagy éppen ezért még sem tudok rá haragudni.

 

Ahogy már korábban megírtam esetünkben nincs másról szó, mint, hogy Ormai először a szavát adta valamire, aztán azt utólag visszavonva elvesztette tisztességét. Lehet, hogy soha nem találja már meg. Drága árat fizet. De ezért nem nekünk kell szégyellni magunkat.

Az előállt helyzetet most a hatóság próbálja tisztázni.  Ennek során öt héttel ezelőtt több elnökségi tag kihallgatása után rám is sor került. A gyanúsítás ellen természetesen panasszal éltem, mivel a Somogyért Egyesület elnökeként teljesen jogszerűen és jóhiszeműen jártam el. Ezt igazolják a tanúvallomások és a benyújtott dokumentumok is. Elnökségi tagjaink egyre határozottabban állnak ki. A tegnap kiadott közlemény is önmagáért beszél:

 

A tanúvallomások is bebizonyították, hogy Ormai István az egy évvel ezelőtti nyilatkozatát 2011. augusztus végén saját kezű írásával kiegészítve, önként mondott le a megyei közgyűlési tagságáról. Ugyanakkor hiteles jegyzőkönyv bizonyítja, hogy annak érvényesítésére, (konkrétan a dátum  ráírására) személyesen hatalmazta fel az elnökséget. Bár megtehette volna, de ezt sem szóban, sem írásban az érvényesítő elnökségi ülésig nem vonta vissza. A Területi Választási Bizottsághoz történő eljuttatásával pedig (szintén saját kézírásával) megbízta az egyesület titkárát. A mai (szerdai) napon történt újabb tanúkihallgatás  során egyértelműen bebizonyosodott, hogy a dátumot, az elnökségi döntést követően az egyesület egyik alelnöke, külön utasítás nélkül, öntevékenyen (jogosan) írta rá a lemondó nyilatkozatra. Maga a gyanúsítás is bagatell, mivel mindössze magánokirat hamisítás vétségét rója fel, amiben Gyenesei István személyes érintettsége közvetve sem több mint az egyesület bármely elnökségi tagjának, aki a döntést hozó elnökségi ülésen részt vett.

Ezért aztán csodálkoznék, ha közülünk bárki is elmarasztalható lenne. Bár mostanság minden megtörténhet, de ez már a politikai koncepciós perek retrója, karikatúrája lenne. Nem csak nevetséges, de fájdalmas és szánalmas is.

 

Ide illik, ezért néhány napot visszanyúlnék a figyelmeztető közelmúltba. Néztem a képeket, olvastam a híreket. Egy zárt ország, egy diktatúra gyászolta elhunyt „drága, kedves vezetőjét”. A második Kim távozott és helyébe lépett a harmadik. Európai aggyal elképzelhetetlenül hatalmas tömeg búcsúztatta az elhunytat. A híradások képes tanúsága szerint nem kiábrándult, fásult ábrázatú statiszták százezrei zokogtak. Akik ott voltak kivétel nélkül mindannyian extázisban gyászoltak. Őszintén siratták a vezért. Száz százalékos támogatottság. Jó, legyen 95 %-os többség, de akkor már nagyon jószívű voltam az észak-kóreai ellenzék, (ha egyáltalán van ilyen) arányának megítélésében. Közben rájöttem valamire. Nagyon veszélyes és félrevezető a támogató többség arányával igazolni egy hatalom cselekedeteit. Legyen az közel száz százalék vagy „csak” kétharmad.

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: politika politikusok észak kórea gelencsér attila somogyért egyesület ormai istván

574. A Minden és mindenki

2011.12.31. 09:42 Dr. Gyenesei István

Az év utolsó napján csupa laza dologról illik írni! Figyelmeztetem magam. Ez esetben azonban menthetetlenül átcipelem az újba azt, amit szívem szerint szőröstől-bőröstől itt hagynék a feledésben. Amúgy sem akarom terhelni a mával a jövőt, de még ezt a napot sem. Na, meglátjuk, hogy sikerül-e?

 

Hagyományosan szép volt a karácsonyunk. Mert együtt voltunk. Mindannyian, gyerekekkel és unokákkal. Különösen boldog másfél nap után megindult az elszivárgás. Cseppről-cseppre. Jó volt együtt látni a gyarapodó családot. Már Isti is 2 éves. Karácsony előtti születésnapján jófajta vörösborral koccintottunk az egészségére, amit biztatásomra férfiemberhez méltó módon Ő is megkóstolt. Fotó készült róla amint belekortyol, de a fényképet nézve nem hallani, amikor röviden emígy summázta a hatást: rossz. Később ez még változhat.

Az asztal körül ülve és látva megsokszorozódásunkat eszembe jutott egy sok évvel ezelőtti történet, amit azóta sem tudok, nem is akarok elfelejteni. Lehettem úgy 16 éves, Jutkám meg már akkor is hárommal kevesebb. Kertszomszédjukban laktak nagybátyámék, akik azon a nyáron lebontották a régi házukat és nekiálltak a téglát tisztítani. Szükség volt minden szorgos kézre. Jól jött nekik, hogy én is felajánlkoztam. Bevallom távolról sem a segítő szándék volt ami oda vezérelt, hanem így kerülhettem közelebb egy fekete hajú kislányhoz, aki hogy-hogy nem sűrűn odajött azokban a napokban. Az egyik alkalommal ránk nézett Juci néni, a házigazda felesége és minden bevezető nélkül azt mondta: szép gyerekeitek lesznek. És lettek. Ráadásul okosak, tehetségesek és jók is. Megbocsátom neki, hogy az unokákról említést sem tett azon a 48 évvel ezelőtti nyári délutánon.

 

Az ünnep előtt érkező levelek, képeslapok sokaságából – nem beszélve a töméntelen sms-ről és e-mail-ről - szívem szerint többet is ide idéznék. Most csak hármat említek.

Elsőként egy megismételhetetlent emelek ki. Szikár öreg harcostól, a nagy küzdőtől, az amatőr atléták fejedelmétől Dobribán Géza bácsitól, no meg élete párjától, Pannikától kaptuk. A sokak számára olyannyira hiányzó szeretetet kívánták „hogy érezzétek a mindenki szeretetét, mert ti nagyon sokat tettetek Somogyért, a környezetetekért.” A dátum december 20. Aztán újabb dátum december 27-én kora délután. Egy telefon a kis Gézától. „Papa elköltözött”. Azt már én teszem hozzá, hogy minden bizonnyal az égi pályákon folytatja, ott rója a köröket, kitartóan ugrik és dobálja a szereket, újra egészséges szívvel, de örökül hagyva ránk a szeretetet, a sport szeretetét.

Volt kollégámtól jött egy másik üdvözlet. Minden kommentár nélkül idézem pár sorát: „Mint minden évben, soraid most is reménnyel, megnyugvással és várakozással töltenek el. Reménnyel, hogy vannak közöttünk, akiknek a puszta létezése a kovászt jelenti. Megnyugvással, hogy nem bennem romlott el valami. És várakozással…”

Szép francia borítékban, elsőbbségi felségjellel érkezett a harmadik, rajta színes magyar címer. A feladó: Magyarország Kormánya Orbán Viktor miniszterelnök. Nézem, forgatom. Nincs kétség ez nekem szól. Stimmel a név. Kibontom. A megszólítás: Tisztelt Munkatársam! Ez tényleg megtisztelő. Mi történt? Nem csigázom az olvasó érdeklődését. A mindannyiunk miniszterelnökének aláírásával érkező – amúgy figyelmes - levél nekem, mint „közszolgának” íródott. Köztudomású, hogy több mint öt éve elköszöntem választott megyei tisztségemtől. Aztán jobban megnéztem a borítékon lévő címzést. A név rendben, de a lakcímem a régi, ahonnan már 12 éve elköltöztünk. Akkor még valóban választott közszolga voltam. Ennyit a legendás nyilvántartási rendszerről. Nem folytatom… Boldogabb új évet Magyarország!

 

Nem lenne teljes ez a mai blogom, ha szilveszter közeledtével nem ejtenék szót a pálinkáról. Most ne térjünk vissza a díjakra, amelyekre természetesen büszke vagyok, de több mint említésre méltó, hogy ebben az évben 18 féle gyümölcsből készítettem párlatot. Volt, amiből csak 2 litert, másból meg többet. Most még érnek, formálódnak. Egyik, másik ugyan már mutatja magát, de a többség bimbóban van, még nem nyílt ki. Izgatottan várom, melyikkel mikor történik meg a csoda? Amúgy a jó pálinka legfőbb ismérve, ha elfogyasztása után itt belül, akkor is kisüt a nap, ha kint vihar tombol. Ezért aztán simogatom, illatolom, bíztatom őket. De csak ritkán kóstolok bele. Ennek is meg lesz az ideje.

Az új jogszabály szerint a magánfőzők, 50 fokosra átszámítva 86 litert készíthetnek évente adómentesen. Amikor ezt a mennyiséget elértem elballagtam a hatósághoz, bejelenteni és befizetni a többlet utáni jövedéki adót. Először nem értettem miért néznek rám olyan furcsán, de nagyon készségesek voltak. Aztán mindenre fény derült. Somogyban biztosan, de a szakemberek telefonálgatásaiból és e-mail üzenetváltásaiból világossá vált, hogy valószínűleg az országban is én vagyok az egyetlen magánfőző, aki bejelentette a többletet. Pedig több mint kétezer készüléket vásároltak ebben az évben és akkor még nem beszéltem a korábban is használt, gondosan rejtegetett és most bátran elővett masinákról.

Pár napja megérkezett a december eleji pálinka és párlatbírálói vizsgám eredménye is. Köszönve a kiváló oktatóknak, 96%-os teljesítménnyel szerzetem bizonyítványt. Ennek főként azért örülök, mert így legalább tudom, hogy mit figyelnek az ítészek. Ezzel együtt állítom, hogy az a jó pálinka, ami ízlik és amiből szívesen innánk még egy pohárkával.

 

Ma éjszaka bekopog az új év. Aztán választ sem várva, ha akarjuk, ha nem belép közénk. Túl vagyunk már a téli napfordulón és egyre több a fény. Ilyenkor magunkban mérleget készítünk. Mit tettünk jót és mit felejtenénk? Egyik is másik is megtörtént. Örülök, hogy még mindig sokaknak volt szüksége rám. Segítettem jó szóval, tanáccsal és nem kevés adománnyal. Ez utóbbi forrása a megyei önkormányzati tiszteletdíjam teljes összege volt. Bánom, ha valakit is megbántottam és azt is, ha valakinek csalódást okoztam. Remélhetőleg az utóbbiakból jutott a kevesebb. Köszönök mindent, amit kaptam a mögöttünk hagyott évben, a Mindennek és mindenkinek.

Nem ígérgetek felelőtlenül. Január elsején onnan folytatom, ahol abbahagyom a 2011-es évet. Nem lehet a múlt nélkül a jövőbe lépni és nem is érdemes. Különösen, ha arra, ami mögöttünk van, lehet építkezni. Már pedig így 60 fölött is építkezni akarok. Elsősorban nem magamnak, de azért bízok abban, hogy találok benne egy biztos pontot, ahonnan nap, mint nap elrugaszkodhatok!

Szólj hozzá!

Címkék: barátok sport család ünnep pálinka orbán viktor értékeink dobribán géza

573. Kevés a kovász!

2011.12.18. 07:29 Dr. Gyenesei István

A végével kezdem, már mint az év végével. Üdvözlőkártyám képes felére ezt a mondatot írtam: „Kevés a kovász, több kellene, sokkal több!” Így aztán ajándékként, kovász nélküli, de annál ízletesebb ünnepi étket „sütöttem” a lap másik oldalára. A héten, egyébként a korábban megroppant hazai közéletünk, már rendesen ropogott. Mondhatnám azt is, hogy tovább hasadt. Hasad-ék-ok keletkeztek, mert van itt „ék”, és van itt bőven „ok” egyaránt.

 

A tőlem megszokott módon, a rám jellemző stílusban elkövettem a karácsonyi-újévi üdvözlőkártyámat. Benne utalás a múltra, intés a mának és figyelmezés a jövőre. Az egésznek az alapja a bőséges tenniakarás és az életerő igénylése. Ehhez kevertem ízlésem szerinti mennyiségben politikát. Ízesítésként tettem bele két kávéskanálnyi lírát, 63 csepp élet tapasztalatot, egy késhegynyi íróniát, s három szem frissen szedett érett optimizmust. A napos időben gyűjtött szeretetet, erős hittel kevertem össze és ezzel bőven meglocsoltam az egészet. Pár napig hagytam állni, amíg jól összeért. Kicsit még ízesítettem rajta és becsomagolva, csütörtök délután elküldtem sokaknak. Most pedig átnyújtom blogom olvasóinak. Fogyasszátok egészséggel és jókedvvel! Merítsetek belőle erőt, mert erre szántam! Íme:

 

„Beköszöntött 2011 decembere, a mérlegkészítés és az advent ideje. Bár lenne okunk, de nincs értelme a múlton révedezni, az elveszett lehetőségeken keseregni. Éljük meg a ”most” gyönyörűségét, és legyen számunkra a legfontosabb az, akivel éppen beszélünk!

Őrizzük meg a régi és az új értékeket, de csak az igazakat, mert csak az igazság képes a meggyőzésre. Emberré valóban csak akkor válhatunk, ha karácsonykor az érkező Megváltóra tekintünk. Legyünk végre emberek!

A tartalmas és szép élet 2012-ben sem valósulhat meg befektetés, áldozat és hiteles tettek nélkül, amelyek mellett a hitnek és az alázatnak párban kell járnia. Ha egyetlen gyertya lángja ég, már akkor sincs sötétség, már akkor is él a remény. Gyújtsunk hát az új évben minél több gyertyát! Óvjuk meg a békesség és a szabadság tiszteletét: sőt, magát a Békességet és a Szabadságot!

Barátsággal és szeretettel küldöm e sorokat.”

 

Ezek után, ebben a hangulatban  nem írok szokásos részletességgel a napi politikáról. Nem elemzem azt a miniszterelnöki kritikát amivel közvetve illette a megyei közgyűlési elnököket, akik helyi önkormányzati felhatalmazás nélkül nem régen, véleménynyilvánítás nélkül aláírák a számukra akkor ismeretlen tartalmú, a megyéket államosító megállapodásokat. Orbán Viktor ugyanis ezt mondta a parlamentben a brüsszeli dokumentumról: A kinyilatkoztatás, az aláírás előtt meg kell kérdeznie a magyar parlamentet. „Mert ez így illik, így dukál!” Tetszett hallani elnök urak? Az aláírás előtt!

Nem szörnyülködök azon, hogy mégis csak be kell zárni több kórházat.

Szemem se rebben attól a hírtől, hogy nagy veszélyben van a kórházak és az egészségügyi alapellátás biztonságos működése.

Visszafolytom a mosolyom annak hallatán, hogy hatályon kívül helyezik és módosítják az alig öt hónapja elfogadott egyházi törvényt, a „kodifikációs remekművet”.

Nem lepődöm meg azon, hogy az el sem fogadott helyett új költségvetést készít a kormány, amit lehet, hogy ez évben nem is tud megszavazni a parlament.

Nem minősítem az IMF-fel való tárgyalásunk stílusát, mert úgy is ki fogjuk mondani azt, ami nem akaródzik. Az idő minket sürget. Meghajlik vagy megtörik a gerinc és lőn majd hitelfelvétel.

Egyre nő a káosz. Kevés józan, szakértő politikust vélek felfedezni a kormány háza táján. A kevesek elejének egyike Varga Mihály. Tessék figyelni rá!!!

 

Karácsonyhoz közeledve ilyen száraz gondolatokkal mégsem zárhatom blogomat. Minden kor hatalmasainak, mindenkor aktuális gondolatokat idézek a korábban már említett tudós pap, Várnai Péter „Meglátogatta népét az úr” című könyvéből. A december 17-ére (tegnapra) szánt részben szó szerint ezt olvastam: Jézus belépett a történelembe. Egy asszony szülöttjeként jött. Földi eljövetelével nem egy új kormányzati rend, vagy egy eddigiektől eltérő hatalmi berendezkedés valósult meg. Isten országa jött el közénk, ami igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben. Minden kor hatalmat birtoklóinak példát adva, hogy az  országlás csak evilági. A hatalom véges. Az uralkodás esztendei letelnek egyszer. Széllel bélelt királyocskák, törpe lelkű nagyot mondók, népámítók figyelem! Minden hazúgság, minden csalás és lopás előbb-utóbb lelepleződik. Minden erőszakra, gyűlöletkeltésre fény derül. Semmilyen intrika, hatalmi játszma, vagy fondorlat nem maradhat rejtve. A bethlehemi Gyermek úgy uralkodik, hogy előtte nincs titkosított jegyzőkönyv. Isteni hatalmával Ő a történelem Ura.

Ámen.

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika kultúra ünnep parlament orbán viktor varga mihály imf politikusok értékek vallás egyház várnai péter

572. Tánc és torna

2011.12.12. 10:14 Dr. Gyenesei István

Csárdás Orbán módra. Béka a menüsorban. A főbíró plasztikázása. Merkaptános pálinka. Adventi lelkitorna.

 

Lánc, lánc, Orbán tánc a brüsszeli arénában. Nem a kettőt előre, egyet hátra ismert nemzetközi kombinációt, hanem a magyaros csárdást, a kettőt jobbra, kettőt balra variációt mutatta be. Közben, ahogy kell csapkodta csizmáját és kurjantott. Nagyon elfoglalta a koreográfia. Nem vette észre, hogy kiürült a terem. Amikor hajnaltájban az övéi erre intették, csatlakozott a többiekhez. Így aztán Európa még mindig nem tapasztalhatta meg, hogy „kis ország, nagy bottal jár”.

Ő azonban emberi volt. Hosszú idő óta először. Beismerve tévedését korrigált. Hogy mi játszódott le benne, csak elképzelni tudom, de hiszem, hogy ennek hasznát látja a nemzet.

 

Most pedig jön a költségvetés újratervezése, amit a parlamenti józan kisebbség már a vita során megjósolt. Ha rájuk nem is, de az európai többségre már kénytelen figyelmezni a hazai kétharmad és vezére. Hogy miről és miként lesz szó a parlamenti vitában? Hogy fog viselkedni az ellenzék? Miről szavaznak? Megjósolni is nehéz. Minden esetre miniszterelnökünk a legjobb alternatívát választotta a veszteség minimalizására. Időt kért és kapott. A közös étlapot azonban ettől kezdve már nem mi írjuk. Azt esszük, ami rajta lesz. A menüsorban pedig ott szerepel a béka is, amit mindannyiunknak le kell nyelni.

 

Legfeljebb fél százalékos lesz a növekedésünk üteme jövőre. Ezt nyilatkozta Magyarország miniszterelnöke tegnap este a tv-ben. Ez már közelít a valósághoz, amit néhány napja még bőszen tagadtak és állították a másfél százalékos növekedés tarthatóságát. Úgy tűnik Ő is leszámolt a növekedésbe vetett hit mindenható ábrándjával. A vasárnap esti mondatában már benne van a realitás, egy mínuszos 2012 esélye is.

 

A mögöttünk hagyott hét a magyarázkodások ideje volt. A köztiszteletben álló korábbi főbírót, Lomnici Zoltánt egyszerűen letakarta a köztévé túlbuzgó szerkesztője. A retus pedig átment nem kívánt nyilvánosságba. Erre mondják, hogy a fagyi visszanyal. A jogsértés mindennapunk részévé vált. Már senki és semmi se szent ebben a megosztó, kirekesztő világban. Viszont semmi nem marad büntetlenül. Ez is legyen intő jel a hatalom számára, mint ahogy az is, hogy a rendíthetetlennek tűnő Putyin kétharmada is 50 % alá zuhant.

 

E közben keresztül kasul bejártuk a megyét és az országot. Mikulás az unokákkal Győrben és Kaposváron. A pálinkabírálói vizsga megpróbáltatása nem volt piskóta. Aki azt hinné, hogy csak jófajta párlatokat kellett minősíteni, az nagyon téved. Az volt a könnyebb része. Amikor azonban az izobutanolt, vagy az n-propanolt, esetleg a merkaptánt kellett kiszagolni vagy kiízlelni két centből, azt nem kívánom senkinek. A háromfai „Dalnokok” két és félórás fergeteges adventi zenés estjén azonban már nem emlékeztem ezekre a nehéz percekre. A vizsga eredményét még nem ismerem. Reménykedem.

 

És most következzenek a felgyülemlett adventi gondolataim. Tegnap este a harmadik, a rózsaszín, az öröm gyertyáját gyújtottuk meg a koszorún. Számomra más ez az idei négy hét, mint a korábbi években volt. Változatlanul korán kelek, de 6 óra előtt minden reggel kilépek a sötét utcára. Mire a hajnali harangszó megkondul odaérek a templomhoz. Vagyunk vagy félszázan, akik a lelküket reggel megtornáztatják e korai órában. Bevallom, néha elkalandozik a gondolatom és a világ ellentmondásaira keresem, s nem ritkán meg is találom, meg is kapom a válaszokat. Ezek az én karácsony előtti ajándékaim. Meg azok a summázatok, amelyeket Várnai Péter könyvéből olvasok ki, áll össze bennem egésszé. Ebből osztok meg néhányat most blogom olvasóival, a három gyertya hétfő délelőtti fényében.

 

Hiábavaló panaszkodni a rosszról, a bűnről, a hiányról. Van belőlük bőven, de minél többet emlegetjük őket, annál erősebbnek érzik magukat. Felesleges dolog a hidegre és a sötétre panaszkodni, értelmetlen a butaságról és a kulturálatlanságról sopánkodni! Még a végén a meglévő erőinket is elpocsékoljuk. Ne engedjük a nyomorúságot úrrá lenni, és ne siránkozzunk! Tegyük a dolgunkat! Nem az a hős, aki nem fél, hanem az akinek remeg a lába, de mégis cselekszik. Ugyanakkor ismerjük fel, hogy szoros összefüggés van az isteni akarat és a népek történelme, a hit és a politika között.

 

Mindegy, hogy közösségben élünk vagy csak sokan vesznek körül bennünket, észre kell vennünk, hogy Isten országában a legnagyobb szám: az egyes. Lelkünk copy right feliratából következően mindannyian pótolhatatlanok vagyunk, belőlünk csak egy van. Ettől aztán könnyen egoistává válunk. Figyeljünk hát a jó öreg Arisztotelészre, aki emígyen int bennünket: „Mindent megtehetek, de csak a jót szabad.”

 

Egyre inkább megtanuljuk, hogy pénzt, kölcsönt, eszközöket tud adni a világ. Őszinte emberi kapcsolatokat azonban nem. Azokért keményen meg kell küzdenünk. A Megváltó érkezésével, karácsonyeste eggyel többen leszünk. Vele kitágulhat az idő, elmélyülhet a barátság, tisztulhat a szerelem és megtapasztalhatjuk az egymásra figyelés örömét.

A legfőbb jó, amit az Érkező velünk tehet, ha az igazság és az igazságosság útjára tereli mindazokat, akik a vezetés szolgálatát látják el. Már csak azért is, hogy ne váljanak semmivé jó szándékú küzdelmeink.

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: politika család kultúra ünnep pálinka parlament orbán viktor advent putyin brüsszel politikusok értékek lomnici zoltán arisztotelész háromfa vallás egyház várnai péter

571. Pufikáim!

2011.12.07. 07:05 Dr. Gyenesei István

Eszem ágában nem volt a megyei önkormányzatok elnökeiről írni ebben a blogomban. Ők azok akik a közelmúltban felhatalmazás nélkül önként eladták, feláldozták a megyéjüket, amit megőrzésre, gyarapításra kaptak kölcsön. Elég bajuk van nélkülem is.  Most, hogy a „megyevesztő” mellé az „azori” előnevet is kiérdemelték nem tehetem, hogy ne méltassam „érdemeiket”. Ez nem búcsúztató beszéd. Még nem.

 

A hír szerint november végén tizenkét megyei elnök kelt útra a kis Azori-szigetekre. Európai Régiók Gyűlésére utaztak, az öreg kontinens dél-nyugati csücskétől úgy 1500 km-re. De miért tizenkettő? Miért nem 19, vagy ha így jobban tetszik egy híján húsz? Valószínűleg heten nem tartották túl erkölcsösnek az utazást. Most, amikor az önkormányzati intézmények dolgozói nem kapnak időben fizetést, sok ezernek a kenyérkereső munkahelye is megszűnt, az iskolákban télvíz idején lezárják a fűtést, mert a szolgáltatónak nem tudnak fizetni. Somogyországban takarékosság címén még a civil szervezeteknek ígért néhány tízezer forintos támogatást is megvonták. Se a szépkorúak, se a fiatalok, se az egyházak, se az önkéntes tűzoltók nem kapták meg azt amit nekik egyszer már odaígértek. Most azt hallom a somogyi vidéket járva, hogy „kellett a pénz a megyei elnök repülőjegyére”. Somogyban amúgy öt év alatt 24-szeresére, 25-szörösére, amíg írom e sorokat, ki tudja hányszorosára növekedett az adósság. Ezzel ásták meg a megye, a megyék sírját. Úgy tűnik temetni érkeztek ők, nem dicsérni. Tisztességes politikus által nem vállalható, dicstelen szerepet szánt nekik a nagy sorsrendező. Ők meg örömmel játszzák ezt a szerepet.

 

Annak, hogy „csak” ennyien utaztak lehet persze számos más magyarázata is. Mondjuk a túlsúly. Mert, hogy takarékos emberek a választottjaink. Igaz egyre kevesebben vállalják már, hogy rájuk szavaztak. Nem lehetetlen, hogy nem főre (azt ne mondjam darabra), hanem kilóra számolták őket, mint a poggyászt. És a mi takarékos elnökeink nem akartak túlsúlyt cipelni. A mázsát meghaladó, kerekarcú megyei vezetőkből már ez a tucat is kimerítette a súlykeretet. A többiek kényszerűségből itthon maradtak. Emlékeim szerint a régi (öt-tíz évvel ezelőtti) megyei válogatott még hozta az emberi átlagot. A mostaniak „színe-javán” meglátszik, hogy egy új világ neveltjei. Súlyos személyiségek, akik mire hazaértek könnyűnek találtattak. Jóltáplált utazó elnökök. Itthon meg éhező gyerekek. Micsoda kontraszt!

 

Ha hajózni nem is, de utazni kell. Annak idején mi is jártuk a közeli-távoli világot. Sok hasznos tapasztalatot szereztünk. Bár az önkormányzatok kondíciója akkor sokkal, de sokkal jobb volt, mégis takarékoskodtunk. Takarékoskodni sokféleképpen lehet. Ilyen fórumon mondjuk úgy (miként többször mi is tettük), hogy itthon megvitatják a témát. Adott esetben az összeurópai cigánykérdést. Megjegyzem elég lenne, ha csak a magyar cigánykérdés megoldására találnának végre választ. A közös véleményt pedig a szövetség elnöke (na jó, legyen még két kísérője, hogy ultizni is tudjanak) viszi el, akár melegebb éghajlatra. Tizenketten sem voltak okosabbak, mint lettek volna hárman. Legfeljebb súlyosabbak. Kis pufikáim.

Ez esetben sem a kétszázezer forintot, sem a százezret meghaladó napidíjat nem kellett volna visszafizetniük. Mert, hogy ez utóbbit is felvették néhányan, mint a mi elnökünk. Ahogy a somogyi megyeházán mondják, később visszatette abba a kasszába, ahonnan kivette. Ezt már nem is akarom elhinni. Akinek volt önkontrollja az be sem vállalta. Amúgy Attilánk sokkal többre ment volna, ha Istvándiba vagy mondjuk saját választókerületében Kazsokba utazik és a cigánygyerekeknek visz egy kis Mikulás ajándékot.

Különös pikantériája az ügynek, hogy a somogyi elnök vállalta be (az is lehet, hogy kikövetelte magának) a jogot, hogy a megmagyarázhatatlan miatt ő magyarázkodhasson az országos médiában. Az a megyei vezető, aki (tudtommal) nem is fizetett tagdíjat oda ahova ezek szerint jogtalanul kéredzkedett be. Jegy nélkül utazni, belépő nélkül színházba, focimeccsre belopódzni, (ha amúgy kapható belépőjegy) felnőtt embernek nem európai stílus. Ez, ha így van csalás. Emiatt a stílus miatt sorolnak bennünket Európa kultúrállamai a Balkánhoz. Bár ezt a minősítést, a balkáni államok joggal nehezményezik.

 

Szíves, örömest írtam volna ma a legutóbbi megyei közgyűlésünk emberi hangulatáról. De eltérített ettől a szándékomtól egy tucat helyi politikus. Azok, akik aláírták a megyék államosítását, az ősöktől örökölt vagyonról önként lemondtak, zaciba vitték a családi ezüstöt. Most azt mondják, azt ígérik, erősebb lesz az új feladatokkal felruházott megyei önkormányzat. Én is ebben bízom, mert ezt szeretném. Elítélem azonban az eljárás módját. Ezért, amikor a Somogy megyei közgyűlés szentesítette az elnök felhatalmazás nélküli elígérkezését, döntését, én elhagytam a termet. Később, esélyt adva megszavaztam azt a reményt, amit a 2012. évi költségvetési koncepció jelenthet. Valóban erősödhet a megyei önkormányzat, ha kellő hatáskört és elosztható pénzt kap a fejlesztésekhez. Adjuk meg az esélyt a bizonyításra! Akkor is ezt mondom, ha egyre többen állítják, hogy már nincs miben és nincs kiben bízni ezen a talpalatnyi földön. Ne feledjük! Közeleg karácsony, amely megőrizheti a reményt.

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika politikusok somogy értékeink azori szigetek megyei közgyűlés gelencsér attila

570. Pálinkától adventig

2011.11.29. 13:38 Dr. Gyenesei István

Ami itt történik az nem semmi. Számoltam magamban. Legalább tízig, hogy kellően higgadt legyek. Mégis csak advent van és a blogban is éreznie kell ezt olvasóimnak. Úgy döntöttem, hogy az ünnepi várakozás határozza meg mostani elektronikus bejegyzésemet. A többire, jóra-rosszra az írás első felében, három-három mondattal térek ki.

 

EGY. Kezdjük Leilával. A Prima Primissima elismerések sorában eddigi sportteljesítményeit Junior Prima Díjjal ismerték el. Az üvegből készült ló szobrot (Kincsem) pénteken vette át, ahol nagy örömmel mi is ott voltunk.

 

KETTŐ. Ha ő így, akkor én sem maradhattam nagyon le. Kecelen az ország harmadik legnagyobb pálinkaversenyén négy párlattal indultam. A málna és az ágyas cigánymeggy aranyat, a vadkörte és a sárgamuskotály szőlő ezüstöt kapott, ráadásul elnyertem a „Legjobb magánfőző”-nek járó díjat is.

 

HÁROM. Háromfán és Karádon egy-egy rendezvényen, Kaposváron és Budapesten színházi előadáson, Gyulán pálinkabíráló tréningen, Győrben pedig unokalátogatóban voltunk. Holnapra megyei közgyűlést hívtak össze, amit követően felsejlik majd az alagút sötétje. A hétvégén pedig a lovasvilágkupára vagyunk hivatalosak az Arénába.

 

NÉGY. Közben államosít és privatizál a kormány, magához veszi az önkormányzati intézményeket, átvállalja a kötelezettségeket, és ennek ürügyén bezsebeli a teljes vagyont is. Hogy mikor és hogyan, arról semmit nem tudnak az érintettek. Nagy a zűrzavar, de azt lehet sejteni, hogy a kötelezettségeknél jóval nagyobb értéket képviselő megszerzett vagyon egy része nem marad állami kézben…

 

ÖT. Úgy tűnik az állam sikeresen, eltőzsdézi közös vagyonunkat. Hitelét veszti itt az ország és vezető politikusai egyaránt, csak az emberek hitele marad, de az még növekszik is. Győztes forradalom után, vesztésre áll a szabadságharc.

 

HAT. Újabb fokozatra váltott a magyarázkodás. Ugye ismerjük a „Gyereket tanítani, nem szagolni!” szülői replikát. Ennek pandanja lehet a „Nem nyomozni, nem magyarázkodni, hanem országot kormányozni!”.

 

HÉT. Nem tudni, nem látni, hogy Orbán most éppen jön vagy megy, de azt se hogy hol van. Van-e még mellényzsebből előhúzható mutatvány? Rodolfó a nagy bűvész még figyelmeztette tapsolóit, hogy figyeljék a kezét.

 

NYOLC. Egy-egy bejelentést még ugyanazon héten cáfolják megfogalmazói. „Kíváncsi volnék arra, hogy a kormányzópárt tábora … hogyan dolgozza föl mindezt. Jó, lehet erre azt mondani, hogy … a hit túlnő a racionalitáson … ám midőn Krisztus urunk kikergette a kufárokat a templomból, nem ment másnap hozzájuk kölcsönért…”  találta fején a szöget az általam tisztelt Megyesi Gusztáv egyik írásában.

 

KILENC. Mindennek tetejében vagy éppen ezért bejelentették, hogy új belső elhárítást, titkosszolgálati hálózatot hoznak létre. Újjá éled az ÁVH, felerősödik a háromperhármasok hada. Itt is emberek fognak tüsténkedni, akiknek aktáin, jelentésein évtizedek múlva csámcsog és ítéli majd el őket egy valóban tiszta nemzedék.

 

TÍZ. És akkor végre advent. Nem három mondatban. Az ez évi készülődésben nagy segítségemre van a budapesti Szent Margit templom tudós plébánosa Várnai Péter, aki megírta és kiadta a „Meglátogatta népét az Úr” című könyvet. Megbízatásaként vagy félszázat hoztam a napokban Somogyba ebből.

Az advent szó jelentését sokan félreértelmezik. A latin „érkezés”-ből ered. Az első hét amúgy a figyelmeztetésről szól: itt az óra, hogy fölébredjünk az álomból. Ez a hét az életfordító megújulás kezdete. Szükség van rá, hiszen meztelen szívűek és álruhát öltöttek vesznek körül bennünket. Szemét között élünk, amitől mi magunk is bemocskolódunk. És a hangzavar, ami körülvesz bennünket az sem boldoggá, hanem üressé tesz.

Vallom, hogy a tartalmas élet nem megy befektetések nélkül. Értéket, csak értékért lehet venni. Ezek az értékek egyáltalán nem baj, ha régiek, csak igazak legyenek. A barbárság lármája között tartsuk ébren a lelkiismeret nyugtalanságát.

Égnek már az első gyertyák. Nincs már sötét. Ne révedezzünk a múltba, ne keseregjünk elveszett vagy annak hitt lehetőségeken. De nem érdemes rettegni az előre nem látható eseményektől sem. Éljük meg a mát! A legizgalmasabb perc a mostani.

Van mit, lenne mit tennünk. Hívők és ateisták, várakozók és tevékenyek merítsenek erőt, hitet a Megváltó érkezéséből, adventből!

Szólj hozzá!

Címkék: politika család karád ünnep pálinka orbán viktor advent ávh kecel értékeink megyesi gusztáv háromfa megyei közgyűlés vallás egyház blogmentő leila sport várnai péter

569. Érdemszerző szenvedés?

2011.11.23. 09:55 Dr. Gyenesei István

Fogytán a pénz. Ami van az is kevesebbet ér. Egyre nehezebb, sokaknak szinte lehetetlen a megélhetés. Magyarország transzban van. Nem értik mi történik és mi lesz a történések következménye? Nagy adag hit kell ahhoz, hogy bízzunk egy jobb jövőben. Hitel kell ahhoz, hogy túléljük a mát. És kellene hozzá hitelesség, ami bizony kívül-belül fogytán.

 

Nagy hiba volt a mellünket verni, hogy mi majd így meg úgy megmutatjuk a világnak. Most pedig odakuncsorgunk, ahova sallert és kokit osztottunk? Visszanyal a fagyi. Tulajdonképpen nem történik más, mint a kormány, érzékelve az ország leminősítésének közelgő veszélyét a gyors tárgyaláskezdeményezéssel időt akar nyerni. Csak bizonytalan válasz adható arra a kérdésre, hogy sikerül-e ezzel megállítani, megakadályozni a piaci pánikot? Félő, hogy nem és mindössze fejest ugrunk egy üres medencébe. Ezek után nem tudom hova tenni a miniszterelnök nyilatkozatát, amely szerint képesek vagyunk magunkat finanszírozni. Münchausen báró módjára?

 

Mi kellene, ki kellene ahhoz, hogy dolgaink rendben menjenek? Tudás, bátorság, őszinteség és alázat. Gazda típusú vezetők. Ebben a nehéz helyzetben az emberek félrevezetése, a valóság elferdítése és a pökhendi, ki ha nem én stílus a reményt is megöli. Van még valami, ami a nagy dolgok létrehozásához nélkülözhetetlen, de hiánycikk. Ez pedig az alkotók pozitív, építő aurája. Ez az amit kezdetben még éreztünk a vezető politikusokon, de mára már elfogyni látszik.

 

Ismertük Szász Endrét, Makovecz Imrét és ismerjük Papp Lajost vagy Varnus Xavért. Közös bennük a nagy szakmai tudás. Talán nem szentségtörés, ha azt mondom, hogy kis hazánkban mindegyikőjük „szakmájában” többen is vannak, akik hasonló, sőt akár nagyobb tudással is rendelkeznek. Ami Őket mégis kiemelte a legjobbak közül, az a kisugárzó többlet, a már-már misztikum világába tartozó sodró, hiteles személyiségük.

 

Az életünket irányítóknak megvan a tudása. Bátorsága több mint elég. Balsorsunk oka, hogy nagyon hiányzik belőlük az őszinteség. Az alázatot pedig talán még definiálni sem tudják. Így pedig mindent lehet, de maradandót építeni nem. Orbán Viktor semmire nem vágyik jobban, mint, hogy nevéhez gyarapodás, nagy és maradandó építkezés kötődjön. Bevallom, minden látszat ellenére szurkoltam neki, hogy sikerüljön. Úgy tűnik nem jött össze és nem bírja, sőt nagyon rosszul viseli a vereséget. Ráadásul, ha valaki Ő aztán tudja, hogy annak a kevéske gólnak egy része, amit sikerült berúgni, lesből esett. Ez alatt a teher alatt egy ilyen ember törvényszerű, hogy mentálisan összeomlik. Csak az ideje kérdéses. Menekülésként talán már vágja a centit. Ha augusztusig kibírja (és miért ne bírná ki), akkor az ősszel a Sándor-palotában landol, ahol megpihenhetne. De ez nem Ő lenne. Így aztán meg is keserítheti utódai és az utódkormányok életét.

 

Somogyországban is történt egy és más. Az elmúlt napokban megint több helyen jártam. Tanulságos látni, tapasztalni azt a változást, ami az emberek fejében lezajlik. A 125 éves alma materem, a Kaposvári Mezőgazdasági Szakközépiskola (amikor 1966-ban érettségiztem technikum) igazgatója meghívott az ünnepségre. Megtisztelő volt a felkérésük, hogy szóljak. Az iskola aulájában jól esett látni a dicsőség táblán a nevemet a kitűnő tanulók és a „Jó tanuló, jó sportoló”-k sorában. Az emlékfák ültetésénél mondtam el gondolataimat. Többet között azt, hogy évtizedekkel ezelőtt a falvak lámpásai, a tanítók mellett a gazdászok voltak a vidék iránytűi, a megélhetést adó értékek gazdái. Vallom, hogy meglátszik, ha valaminek van gazdája, de az is, ha nincs vagy rossz a gazda. Legyen az termőföld, ló, ház vagy asszony. Magyarországon és így Somogyban is ma a kis- és nagyközösségek éléről hiányoznak a jó gazdák. Felkészült, gazdalelkű, gazdaszemléletű és gazdaként cselekvő vezetők kellenének. Sajnos kevés van belőlük. Jóval több kellene!

 

Nem olyanok kellenek, mint ez a szerencsétlen somogyi elnök, aki arra vetemedett, hogy megzsarolja a középiskola vezetőjét. Az igazgató elmondása szerint az elnök a megye anyagi támogatását attól tette függővé, hogy nekem ne adjanak szót ott, ahol Ő beszélni fog. Tisztességtelenség, neveletlenség és gyávaság, kultúremberhez méltatlan amit tett. Na meg egy nagy adag kisebbségi érzés és a már közismert vissza-visszatérő Gyenesei fóbiája derült ki újból. Végül aztán el sem jött az ünnepségre. Lehet, hogy megszólalt a lelkiismerete? A helyettesét, Witzmann Mihályt küldte maga helyett, aki kulturáltan, míves szavakkal köszöntötte az ünnepet és az ünneplőket. Nem rontotta a levegőt. Lesz valami ebből a fiúból és így talán Somogyból is.

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: politika ünnep varnus xavér orbán viktor kaposvár politikusok somogy értékeink makovecz imre szász endre papp lajos gelencsér attila witzmann mihály

568. Bírni kell!

2011.11.14. 07:03 Dr. Gyenesei István

Az eltérő mennyiségű talentummal rendelkező embereknek a rájuk bízott kinccsel azonos felelőséggel kellene gazdálkodniuk. A nagy kérdés, hogy mire áldozzuk a bennünk rejlő értékeket. Van, aki megsokszorozza, a másik megsemmisíti. Ez az evidencia állt össze bennem minap egységes egésszé. Ezzel lettem gazdagabb, miközben ettől senki nem szegényedett el.

 

Nem így az ország és az emberek nagy része. A Washington Post listája szerint is bennünket, magyarokat sújtott a válság leginkább. Nem is értem azt az eszeveszett tiltakozást és vége nincs magyarázkodást, mely szerint hazugság, félrebeszélés, rosszindulatú ferdítés minden nemzetközi vélekedés, ami az egyre reménytelenebb gazdasági helyzetünket minősíti. Az ellenzékinek igazán nem mondható Bod Péter Ákos is úgy nyilatkozott, hogy a kormány kapkodó intézkedései, a számtalan adóváltozás nem segíti a kilábalást.

 

Az ellentmondásos nyilatkozatok zavarodottságot jeleznek. Most nem a forint szuperszonikus gyengülésére, vagy az üzemanyagárak, általános inflációt doppingoló, döbbenetes emelkedésére gondolok. Hanem például arra, hogy Orbán Viktor szerint meg kellene vizsgálni ki a felelős azért, hogy Magyarországon elmaradt a devizahitelesek adminisztratív korlátozása. De mélyen hallgat arról, hogy azt is meg kellene nézni ki a felelős azért, mert elmaradt a felelőtlenül kötvényt kibocsátó önkormányzatok adminisztratív korlátozása. Azonnal kiderülne, hogy a Fidesz korábbi parlamenti frakciója feküdt keresztbe minden józan korlátozó elképzelésnek. Vagy friss hírként olvasom, hogy a gyengülő forint már legalább a felét elvitte az egykulcsos adó miatt az adózók zsebében maradt pluszpénznek. No ez aztán a pofátlanság teteje! Kiknek maradt a zsebében az egykulcsos adó miatt pluszpénz? A magas jövedelműeknek. Kit érintett ez az adózás eleve negítívan? A többséget jelentő alacsony jövedelműeket. De ki beszél róluk? Róluk, akiknek nem a többletük felét, hanem a csökkent jövedelműket zsugorította tovább a gyengülő forint. Az ő bajuk úgy látszik nem fáj a (kormány)rúdnál táncolóknak.

 

Az országgyűlési képviselők politikai súlyát mutatja, hogy a kormánypárti frakció tagjaként milyen törvénymódosítást tesznek, mire tehetnek javaslatot. Somogyország elnöke nagy érzékkel, visszataszító módon éppen halottak napja előtt javasolta az ország házában, hogy márpedig a hamvakat tartalmazó urnákat a jövőben a hozzátartozók ne vihessék haza. Számára ma ez a legfontosabb kérdés. És ez az ember vezet egy megyét. Ezért tart Somogy ott, ahova jutatták az elmúlt öt évben. Jobban tette volna, ha a sok millió ember megélhetési feltételeinek javítására tesz javaslatot. Hagyja nyugodni a holtakat! Az élni akarókra figyeljen!

 

Gyurcsánytól úgy tűnik mindenki fél. Sejteni lehetett, hogy a parlamenti többség kitalálja, miként akadályozhatják meg az új frakció alakításában. Benne volt a pakliban, hogy a kétharmad akár a frakcióalakítás minimális létszámhatárát is felemeli, hogy korlátot állítsanak. De erre nem volt szükség. Megoldotta helyettük az MSZP. Levelet írtak a házelnöknek, az illetékes bizottságnak, hogy a „tizek” kiléptek. Nehogy valakinek is eszébe jusson a tizenöt évvel ezelőtti precedens, amikor is az MDF-ből távozott egy frakcióra való MDNP-s. Csak, hogy akkor az MDF szétválásról beszélt. Megteremtve ezzel a korábbi sajátjainak a további működési feltételeket. Az MSZP meg rúgott egyet a távozókon. Aztán majd egy-két év múlva keresik egymás kezét a közös célhoz vezető úton. Mert egyedül ez sem megy.

 

Már az előző blogomban kellett volna írnom a Somogyért Egyesület, kontra Ormai csörte állásáról. Az úti beszámolómhoz azonban sehogy sem illett ez a történet. Miközben messzeföldön jártam, ítélkezett a Legfelsőbb Bíróság. Salamoni ítélettel helyben hagyták az OVB határozatát és elutasították a Somogyért Egyesület mandátum betöltésre vonatkozó kérelmét. Tették ezt kizárólag azzal az indoklással, hogy Ormai lemondását, az ő írásos kérésének megfelelve nem közvetlenül a közgyűlés elnökének, hanem a főjegyzőn keresztül jutattuk el. Hazatérve magam is egyetértettem azzal a közleménnyel, amit távollétemben adott ki az egyesületünk vezetősége. „Miközben tudomásul vesszük az LB döntését, határozottan kinyilvánítjuk, hogy Ormai István gyengének bizonyult. Nem tisztelte a Somogyértre szavazók akaratát, amikor az adott szavát visszavonva, a politikai, emberi tisztesség szabályait felrúgva, az egyesület mandátumát saját tulajdonának tekintette. Ezzel a lépésével elveszítette hitelességét és bár megyei képviselő maradt, a választók előtt súlytalanná vált.”

A hatósági vizsgálat eközben korrekten zajlik. A benyújtott dokumentumok egyértelműen bizonyítják, hogy Ormai valóban felhatalmazta az elnökséget a dátum akkori ráírására és a mandátumról való lemondásának benyújtására. Ha nem koncepciós eljárásról van szó, ha az igazságszolgáltatás nem került pártpolitikai befolyásoltság alá, akkor bűncselekmény hiányában ez is rövidesen lezárul. Bízzunk benne, hogy működik a demokratikus jogállam.

1 komment

Címkék: mszp fidesz mdf parlament gyurcsány ferenc orbán viktor erkölcs politikusok somogy pártok bod péter ákos gelencsér attila somogyért egyesület ormai

567. Hinduk között

2011.11.04. 06:52 Dr. Gyenesei István

Ma, hajnali háromkor ébredtem és neki is láttam az írásnak. Tegnap hosszú útról értünk haza. Régi vágyam volt látni Indiát. Most jutott rá idő. Jutkámmal és Leilával keltünk útra, amúgy „bakancsosan”, minél többet látni. Ha már addig elmentünk, megtoldottuk egy ugrással és pár napra beleszagoltunk Nepál levegőjébe is.

 

Egyszerre gyönyörű és hátborzongató, amit e két országban láttunk, tapasztaltunk, éreztünk, és amit magunkba zárva, bőrbe kötve hoztunk el. Nem csak nagyvárosokba, hanem kis falvakba is eljutottunk, ahol idegen országbeli ritkán fordul meg. Az emberek kedvesek, mosolygósak, segítőkészek és egyben segítséget is kérnek, várnak. A bolygónkat megmenteni kész fejlett világ talán legfontosabb érdeke, feladata lenne e tájon a szemétösszegyűjtés és megsemmisítés technikájának, technológiájának kiépítése, működtetése.

 

Európai aggyal elképzelhetetlen mértékű szegénység és szemét, emberi lakásnak itthoni normáink szerint megalkuvással is alkalmatlannak tűnő életterek mindenütt. Az amúgy is nagyszámú, néhány rúpiával már boldog kéregetők hada között nem ritkák a csonka végtagú leprás koldusok, akiknek betegségétől az ottaniak szerint nem kell félnie a turistáknak sem. Mint ahogy a közbiztonsággal sem volt semmi gond. Bármerre jártunk biztonságban éreztük magunkat. Legfeljebb a túlzottan is rámenős, erőszakos utcai árusok billentették ki nyugalmából az ehhez kevésbé szokott európai turistát.

 

Az áttekinthetetlenül zavaros közlekedésben a járművek legfontosabb része a duda. Ennek ellenére, vagy éppen ezért balesetet egyet sem láttunk. Aztán ott vannak a közterületeken az állatok és az állatok tisztelete. A tevék által húzott kétkerekű kordék, a terhet és embert szállító elefántok a közlekedés elmaradhatatlan résztvevői. Mint ahogy a szabadon kószáló tehenek és bivalyok is megszokott szereplői az utcáknak. Az istállószerű építmények pedig nem a hátsó udvarban vannak, hanem utcafrontról nyílnak. De az utcán zajlik a családok élete is. Szó szerint ott végzik minden dolgukat. Együtt él egymás mellett ember és állat. Ez utóbbiak közül még megemlítem a szent állatként tisztelt kobrákat, amelyek inkább csak turistakápráztatók. A csapatokba verődő, amúgy szelíd kutyák tömegének látványát és közelségét is hamar megszoktuk. Egy idő után könnyedén lépkedtünk át a járdán heverésző pihenő négylábúakon.

 

Az indiai vidéket járva néha olyan érzésünk volt, hogy az angolok 64 évvel ezelőtti távozása óta nem épült semmi. Amit pedig az angolok építettek, azt a több mint fél évszázad és az igénytelen szegénység amortizálta le. Rossz álomnak tűnt vizionálni azt a jövőt, ami Magyarországon a gyorsan szaporodó, elszegényedő, munkanélküli tömegek környezetének és ezen keresztül a magyar vidék állapotának romlása terén bekövetkezhet.

 

Ellenpólusként Indiában ott volt a korábban portugálok által lakott Goa, az Arab tenger partján. Pálmaligetei, púder finomságú homokja, 31-32 fokos bársonyosan simogató tenger vize igazi felüdülést adott a megrázó, a megdöbbentő, a fantasztikus élmények sorát megszakítva. Utunkon egyedül itt leltünk katolikus szertartásra, a portugálok építette Santa Cruz névre szentelt templomban.

 

Akinek van munkája az teszi a dolgát. Szorgalmas emberek. Különösen a kézművesek kápráztatóan ügyesek. Termelnek és kereskednek. Nepálban a serpa szokás szerint emberek helyettesítik a tehertaxit is. Homlokukra erősített széles gurtnival tartják meg és egyensúlyozzák a hátukra pakolt, nem ritkán mázsát meghaladó súlyú, hatalmas csomagokat. Még kétajtós szekrény is láttunk így szállítani. Aztán ott vannak a háromkerekű kerékpár ”riksák” és az emberekkel dugig tömött tuk-tukok, a háromkerekű „taxik”, meg a távolsági autóbuszok, amelyeknek a tetején is szép számmal ülnek az utasok.

 

Ugyanakkor sok száz éves, sőt ezer évvel ezelőtti csodálatos építményekkel, épület együttesekkel találkoztunk, amelyek miatt mentünk, és amelyek között bolyongva valódi időutazás részeseinek érezhettük magunkat. Méreteik, díszítésük, építészeti megoldásaik tervezése és létrehozásának szervezése, valamint kivitelezése a mai agyunkkal felfoghatatlannak tűnt. Márványból, kőből, fából alkották őket, amit megőrzött az idő és a jó szerencse. Nepálban Buddha szülőhelyére és a buddhizmus emlékhelyeire, míg Indiában a hindu, a perzsa, a muszlim és más uralkodók megvalósított álmaira bukkantunk. Többségét tudatosan kerestük, de nem ritkán teljesen véletlenül fedeztünk fel csodákat. A leírhatatlan szépségű Taj Mahal-t természetesen azok közé sorolom, amit semmiképp nem akartunk kihagyni. Jól tettük.

 

Szokásaikba, ünnepeikbe, intim szférájukba is sikerült belelátni. Ezek közül a földi élet végének hamvasztásos rituáléját említem, amelyet a Himalája lábánál, egy szent folyó partján ismerhettünk meg. Először kissé viszolyogtunk a részvétel „élményétől”, de a végére megértve és elfogadva köszöntük meg, köszöntünk el.

 

A természet, a táj megannyi egzotikus élménnyel ajándékozott meg bennünket. A Mount Everest, a világ legmagasabb csúcsa ott magasodott előttünk szinte karnyújtásnyi távolságra. Játszom a gondolattal, hogy egyszer, 63 évem miatt nem túl távoli jövőben erre is felkészülten visszatérek és megpróbálok eljutni a gyalogtúrával elérhető valamelyik magashegyi pontig. Társakkal, barátokkal, családtagokkal és természetesen hegyi vezetők segítségével, a nepáli Katmanduból indulva 3 hét alatt megjárható, akár az 5300 méter magasan lévő Everest alaptábor is oda-vissza. Bízom benne, hogy megvalósulhat ez az álmom is.

 

Hazatérve, no meg útközben az interneten (amihez mindenütt hozzáfértünk) szembesültünk az európai gazdasági válság gyorsulásával, és a forint gyorsuló romlásával. Megjegyzem az indiai részvények, eközben szárnyalnak a világ tőzsdéin. A hazai politikusaink meg magyarázkodnak. Ésaiás könyvének 19/12. részében olvastam ébredés után ma reggel az egyre többek által feltett, idei illő kérdést: „Ugyan hol vannak bölcseid?” A nemzeti egység illúziója is végleg elszállt. Hogy mi jön ezek után? Nem tudom. Ezzel együtt Nepálból és Indiából hazatérve erősödött a nemzeti önbecsülésünk. Elszállt az egyébként sem létező kishitűségem. Nekünk itt ebben az országban, Magyarországon lakni sokkal jobb, mint ahol jártunk. Hogy élni is jobb legyen, az rajtunk múlik. Sokakon. Nos ehhez kaptunk szellemi és lelki töltést, erőt a távoli Ázsiában, a hinduk között magyarként.

 

2 komment

Címkék: politika család kultúra magyarország ünnep india hindu politikusok értékeink nepál vallás egyház

566. A többség szenvedése

2011.10.25. 06:49 Dr. Gyenesei István

Fura hangulata volt az ez évi forradalmi évfordulónak.  Az ellenzék vonult az utcára, miközben a hatalom bölcsen visszahúzódott. Így elkerülték a nyílt konfrontációt. Senki nem kívánhatja ennek ellenkezőjét. Ehhez viszont másként kellene vezetni az országot.

 

Ünnepelni kellett volna! Mindenkinek, együtt a civilekkel, akik százezres tömegben mutatták meg magukat és formálódó erejüket.  Az utcákon elhelyezett UTV kamerák (micsoda véletlen) most sem működtek. Pont úgy, mint március 15-én és pont ott, ahol a tömegek vonultak. Az interneten hozzáférhető, nem cenzúrázott kamerákat vonták ki erre az időre a forgalomból. Nem kell semmi rosszra gondolni. Egyszerű műszaki hiba. Nincs itt titkos konspiráció. Dehogy is manipulálták az információt. Rossz, aki rosszra gondol. Minek is titkolták volna az olyan hangos véleménynyílvánítást, hogy „Orbán takarodj!” vagy az ennél is rosszabbat, a „Gyurcsány gyere vissza!” szólamokat. Nem hülyék az emberek! Még ha vannak is, akik annak nézik őket, bennünket.  

 

A Jobbik új rigmust kreált és tankról, bankra váltott. Az LMP meg új diktatúráról beszélt és megőrült sátánt emlegetett. Az MSZP felavatta Orbán Viktor hült helyét az Astoriánál. Gyurcsány pedig az ünnep „előestjén” bontott zászlót. A Demokratikus Koalició már eddig is idegen test volt az MSZP-ben. A politikai palettán pedig régóta hiányzik egy erős balközép, a liberális konzervatívok közössége. Ha ezt a szerepet készek és képesek betölteni, akkor abban magam is szívesen segítek.

 

Budapesten a hatalom képviselőjeként egyedül Tarlós szólt a néphez és nyílvánosan kért megértést, összefogást. A legszimpatikusabb, legfelkészültebb, legkultúráltabb, legkorrektebb (még a végén bajba kerül, hogy dicsérem) fideszes vezető Navracsics, éppen Somogyországban a Balaton mellett mondott ünnepi szónoklatot. Valami ilyet mondott: Kevesek biztonsága és a többség szenvedése nem lehetett a jövő része. Ezt érezték meg 1956-ban, akik felkeltek. Nem a máról, hanem az 55 évvel ezelőtti történésekről beszélt.

 

Kaposváron a hagyományos megemlékezésen a Nagy Imre szobornál megdöbbentően kevesen, sőt annál is kevesebben voltak. Főként azok, akik szívükben, emlékezetükben hordozzák ötvenhatot, a forradalmat. A másik megemlékezésen a Berzsenyi parkban régi kedves ismerősöm, a sokak által joggal tisztelt Gyarmati Dezső is koszorúzott. Gyengülő egészsége ellenére is eljött Kaposvárra az élő bálvány. Történész mondta a megemlékezést, nem politikusként, hanem professzorként: „Az ötvenhatos forradalom és szabadságharc célja a demokratikus civil társadalom megteremtése volt.” És hozzátette: „Erre most van lehetőségünk!”  Éljünk a lehetőséggel!  Ezt már én teszem hozzá. 

Szólj hozzá!

Címkék: politika mszp orbán fidesz gyurcsány ünnep tarlós jobbik kaposvár somogy pártok navracsics demokratikus koalíció

565. Maradj bolond!

2011.10.18. 14:30 Dr. Gyenesei István

Sorsrontók és sorsépítők vesznek körül bennünket. Néha nehéz eldönteni, hogy ki melyik csoportba tartozik. Majd visszatekintve tudunk pontos ítéletet mondani, pontról-pontra. Addig meg ne csak figyeljünk, hanem keressünk, kutassunk! Feladatot és megoldásokat.

 

Többen szóvá tették legutóbbi blogom témaválasztását. Túl száraznak tűnt a lírát jobban kedvelők számára. Talán meg lehet érteni, hogy ezzel az én életutammal a megye államosítását, rendezés helyetti sorsának elrendezését nem hagyhattam ki. Véleményem van róla, amit a megyei közgyűlésen el is mondtam. Felelősséggel részt vettem a vitában, de Somogy megye és az itt élő emberek tulajdona számomra szent és annál fontosabb, mint sem részt vegyek a szavazási színjátékban. Tanúja sem kívántam lenni Somogy szégyenteljes és szomorú államosításának, eladásának. Ezért a szavazás idejére el is hagytam a termet.

Már a kérdéseim is kiborították az elnököt. Újra kibújt belőle, meg azokból is akiknek ki lettem osztva, hogy súlyos, már-már kóros Gyenesei fóbiában szenvednek. Valamiért nagyon félnek a Somogyérttól és tőlem. Ki tudja miért? Pedig csak azt voltam bátor kérdezni, hogy mikor kapta meg a somogyi elnök az általa felhatalmazás nélkül aláírt megállapodást? Meg aztán volt-e, lehetett-e erről egyáltalán véleménye, változtatási javaslata, aminek hangot is adott? Vagy minden szégyenteljes elképzelésre bólogatott? Nos világos volt a válasz. Nem mert, mert nem tudott jó választ adni. Őszinte, meg nem akart lenni. Erről, a néma hallgatása és szószátyár hablatyolása, gyanúsan hosszú magyarázkodása a bizonyság. Atya Isten, kik vezetik ezt a jobb sorsra érdemes Somogyországot? Ennél már nincs mélyebb. Vagy mégis? Mi vár még ránk?

 

Törökkoppányban a két Zana család jóvoltából, nem először született nemes felajánlás. Vasárnap Balás Béla megyéspüspök felszentelte Boldog János Pál szobrát. Somogyban az elsőt, de az országban is csak a negyediket. A szentmise után Hoffmann Rózsa, e vidéken magánemberként gyakran megforduló politikus, hívőként mondta el gondolatait. Szép volt amit és ahogy beszélt. Miközben hallgattam az járt az eszemben, mit szenvedhet ez a művelt, mély érzésű nő a politika által vállára rakott terhektől? Csakis a hite adhat neki erőt, hogy viselje keresztjét az átalakítandó magyar oktatásügyet.

Visszatérve a szoborra jó volt ránézni. Nem tudtam, nem is akartam kivonni magam a hatása alól. A bölcs szeretetet sugárzó szemek és a kézmozdulat megfogott. Az életében megismert és a tőle megszokott gesztus. Keze és az ég felé finoman kinyújtott mutató ujja, egyszerre oszt áldást és egyszerre figyelmeztet is. Jó lenne, ha zarándokhellyé válna Somogynak ez a pontja, ez a szobor, ez a kis templom melletti liget! Soha ki nem fogyó erőt sugárzó ligetté. „Ne féljetek!”  mondta sokszor és sok helyütt a most már szent, boldoggá avatott pápa. Miért is félnénk, ha ettől kezdve Ő is vigyáz ránk?

 

Meghalt Steve Jobs. Informatikai világbirodalmat épített. Öntörvényűen élt. Bár született zseni volt, soha nem szerzett diplomát. Az „ami” kiválasztásának és az „ahogy” megtalálásának művésze. 2005-ben a Stanford Egyetem végzőseinek avatásán mondott beszéde a klasszikus szellemi értékek közé sorolható. Napjaink herkuleseinek és életünk (nem sorsunk!) alakítóinak érdemes lenne ezt a beszédet tanulmányozniuk.

Amikor a pontok egymáshoz kapcsolódásáról szólt, a világ legegyszerűbb következtetésére jutott. A pontokat ugyanis előre nem, csak visszafelé lehet egymáshoz kapcsolnunk.

Az egyetlen dolog ami hajtotta a munka szeretete és a mindenkori újrakezdés lehetősége volt. Öröm ez akkor is, ha az újrakezdést kényszer szülte. Keressünk és ne állapodjunk meg! S hogy megtaláltuk-e amit kerestünk, azt a szívünk tudatja velünk. Ezért hát éljük saját életünket és ne vesztegessük az időt, hogy mások életét vagy mások által diktált életet éljünk! Az élet néha fejbe vág bennünket egy téglával, de akkor se veszítsük el a hitünket!

Négy szóval zárta beszédét, amit azóta, hogy ezt olvastam nem tudok felejteni, mert annyira igaz. Nagyon igaz, ha jól akarom magam érezni. Ezt mondta: Maradj éhes, maradj bolond!

 

Egyre kevésbé érdeklik az embereket a politikai tartalmú történések. Aki érteni akarja az Ormai ügyet, annak azért világos a képlet. Ormai kilépett a Somogyért Egyesületből. Visszaadta a mandátumát, amiről kézírásával nyilatkozott, de most visszavonná vagy vissza vonatnák vele. Ezt nem engedi a törvény, ezért kezdődött az ármánykodás. A megyei közgyűlésben féregrágta lelkületű pártszolgák egymást taposva próbálnak tüsténkedni. Nyelvcsapásaik elöl legutóbb is el kellett hajolnom, ha nem akartam, hogy összenyálazzanak.

Szólj hozzá!

Címkék: politika kultúra somogy steve jobs értékeink ii. jános pál zana hoffmann rózsa megyei közgyűlés vallás egyház somogyért egyesület ormai balás béla

564. Rendezik vagy elrendezik?

2011.10.13. 07:15 Dr. Gyenesei István

Megdöbbenve hallom a megyék sorsának alakításával kapcsolatos elképzeléseket. Erről csak nyers őszinteséggel, tudok véleményt mondani. Negyed százada választottak meg először megyei elnöknek. Azóta folyamatosan tagja vagyok, Somogy vezető testületének. Pontosan tudom, hogy a megyék az elmúlt 21 évben soha nem voltak kedves részei az önkormányzati rendszernek. Nekünk is állandó küzdelem, kötéltánc volt a létünk, de mi sikerrel vívtuk meg a csatáinkat. Ami a legfontosabb, megőriztük a megyét.

 

Az elmúlt öt év különösen nehéz volt, de nem annyira, amilyen mértékben eladósították a jelenlegi megyei vezetők. A Somogy Megyei Önkormányzat adósságállománya ez idő alatt 500 millió forintról 12 milliárdra, huszonnégyszeresére nőtt. Közben takarékosság címén intézményeket szüntettek meg és ezres nagyságrendben bocsátottak el dolgozókat. Ez a folyamat semmit nem változott a mostani Fidesz kormány másfél éve alatt. Ezt bizonyítja, hogy a somogyi önkormányzat ma készül megtetézni az adósságállományát 880 millió forint újabb hitelfelvétellel. E nélkül ugyanis nem bírná ki az utolsó negyedévet. Így aztán a helyben kezelhetetlenné vált állapot segítségért, konszolidációért kiállt. Az elmúlt öt év megyei vezetőinek kötvény-kibocsátási ámokfutása megásta a megyék sírját.

 

Az egyik kérdés, hogy mit is terveznek megoldásként? Tulajdonképpen az állam a megyék intézményeit, velük az adósságot is, de a somogyi emberek évszázados vagyonát jelentő ingatlanokat is elviszi. Na, jó ez túlzás, hiszen nem kötnek kereket alájuk. Pontosabban szólva államosítják. Marad valami homályos területfejlesztési feladat. Uniós pénzeket ugyanis nem oszthatnak a megyék, hazai források pedig alig-alig lesznek. A semmittevés terepévé válik a régi somogyi megyeháza, ahova „remek” időzítéssel pont most költözik vissza a megyei önkormányzat. Az apparátus többsége ott kap majd útilaput, jobb esetben költözhet vissza a kormányhivatalba. Üresen hagyják a százmilliókért felújított irodákat. Fantasztikus előrelátásra vall ez. Pártkatonák kádertemetőjeként fog működni az összetöpörödött megye.

 

Az pedig, ahogy előkészítik az államosítást, az felülmúl minden elképzelést. Az ide vonatkozó törvények még sehol nincsenek. Hatalmas a bizonytalanság, vakrepülés ez a javából. De máris visszafordíthatatlan elkötelezettséget csikartak ki a megyei elnököktől. Ők pedig a külvilág felé mosolyogva, a tisztességesebbje azonban fogát csikorgatva, fegyelmezetten aláírta saját halálos ítéletét. Valószínűleg annak reményében tették ezt, hogy mindegyikőjük megkaphassa majd a maga tál lencséjét. Orbán Viktor neve mellé biggyesztették a saját névjegyüket, amit a történelem még számon kér rajtuk. Miközben a miniszterelnök arra sem méltatta őket, hogy személyesen legyen ott ezen a fontos aktuson. Csak a papírokat küldte oda, maga helyett. Ráadásul a megyei elnökök nem rendelkeztek felhatalmazással e dokumentum aláírására. A Somogy Megyei Önkormányzat például ma délután, rendkívüli ülésen, utólag adja majd meg ezt a felhatalmazást. Már aki megadja! Egyszerre szomorú és nevetséges a demokráciának ez a megcsúfolása.

Az állam, segítségnek beállítva gátlástalanul kihasználja, visszaél a megyék kitett helyzetével. Ezzel ugyanis nem segít, hanem uzsorás behajtóként visz ágyat, asztalt. A fuldokló megyék pedig belekapaszkodnak az utolsó szalmaszálba és reménykednek. Ha ugyanis van annyi pénze az államnak, amiből tovább tudja működtetni az intézményeket, akkor miért nem adja oda a megyéknek a korábbinál szigorúbb ellenőrzés mellett. Ha pedig nincs, nem lesz erre kellő forrás, akkor szomorú világ jön az iskolákra, a szociális, az egészségügyi, a kulturális és a sportintézményekre. Összevonás, megszüntetés, leépítés, elbocsátás lesz a napi program. Akik ezt elrendelik, azoknak persze ez nem fog fájni. Akiket pedig érint, azoknak nem lesz lehetőségük elérhető közelségben tiltakozni. Olyan messze lesz tőlünk, somogyi emberektől a döntést hozó tulajdonos, mint az oly sokat szidott villany- és gázszolgáltatók, akik csak gépi hangon képesek beszélni azokkal az emberekkel, akik megoldást várnának gondjaikra. Így aztán az ígérettel szemben nem rendezik a megye helyzetét, hanem elrendezik a sorsát.

Szólj hozzá!

Címkék: politika fidesz reform orbán viktor somogy megyei közgyűlés